Paradoxonnak hangzik a papírmentes nyomda, de a Varga-Flexónál digitalizálták a folyamatokat, és bevonták a kollégákat a termékfejlesztésbe. 

Díjak sorát nyerték el a Varga-Flexo Kft. nyomdagépei, amióta befektettek a designba, a legújabb elismerés az idei Design Management Díj. A cég tavaly Magyar Formatervezési Díjban részesült, de nemzetközi díjakat is nyert.

Varga Dénes 26 éve, még az édesapjával alapította meg a céget, amelyben már a lányai is dolgoznak. Egyikük, Varga Dorottya kezdetben minden munkaterületen együtt dolgozott a kollégáival, hogy minél behatóbban megismerje a cég működését. Néhány évvel ezelőtt a megbízhatóan működő gépek már adottak voltak, „már csak egy jó design hiányzott”, fogalmazott Varga Dénes.

A design-gondolkodás szemléletváltást vitt a cégbe. Ahogy Németh László vezető ipari formatervező elmondta, a termékfejlesztésben az innováció és a design egyaránt szerepet kap:

„A kollégák bevonásával nemcsak új ötletek jelentek meg, de érdekeltté is tettük őket, hogy részt vegyenek a folyamatban. Ez olyan új, addig kiaknázatlan előnyt jelentett, amit most már tudatosan alkalmazunk.”

Társadalmi felelősségvállalás szempontjából a képzésre és a környezetvédelemre fókuszálnak. „A gépeink gyakorlatilag teljes mértékben újrahasznosíthatóak, és nyomdaipari cég létünkre papírmentesek vagyunk, a folyamataink digitalizáltak” – mondta a designer.

Az elmúlt években öt magyar, illetve nemzetközi díjat nyertek az új designnak köszönhetően, ami egyértelműen visszaigazolja, hogy megérte a designba befektetni.

A videót a Design Hét Budapest bocsátotta rendelkezésünkre, a filmet Koritár Attila készítette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fület tervezni a legnagyobb kihívás

Fület tervezni a legnagyobb kihívás

Mármint ha a Hollóházinak kell porcelán étkészletet tervezni, márpedig Sütő Erika és Golovics Ferenc pontosan ezt tette.

Gyógyászati termékcsaládot és szemüvegkeretet is díjaztak a Design Hét nyitányán

Gyógyászati termékcsaládot és szemüvegkeretet is díjaztak a Design Hét nyitányán

A Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj nyerteseinek munkáiból ingyen megtekinthető kiállítás nyílt.

Kerámia kötésminta

Kerámia kötésminta

Egy amszterdami butik klasszikus homlokzatát hamarosan 3D nyomtatott kerámiahomlokzat fedi majd.

Hirdetés