1800-tól foglalja össze az ülőbútorok történetét a Vitra filmje.

Hirdetés

Másfélórás filmet készített az „ülés történetéről” a Vitra. A Chair Times című film a cég kollekciója segítségével mutatja be az ülőbútorok történetét 1800-tól napjainkig, márpedig kevés alkalmasabb prezenter lehetne a Vitránál, amelynek saját designmúzeuma és laboratúriuma is van a németországi Weil am Rheinben.

A film egyfajta utazás a székek tengerén, amely 125 darabot mutat be a cég gyűjteményéből. A gyártási évek szerinti kronológiai sorrend megrajzolja az ülőbútorok történetét: egy 1807-es példánytól indul, majd különböző klasszikus darabokon át egészen a mai, a 3D-nyomtatóból frissen előkerült példányokig tart.

A filmben számos terület szakértői szerepelnek, olyan designerek, mint Hella Jongerius, Antonio Citterio és Ronan Bouroullec, de az építész David Chipperfield is megszólal, valamint a VDM igazgatója, Mateo Kries, a VDM kurátorai, illetve gyűjtők is. 

Az ülőbútorok történetén Rolf Fehlbaum, a Vitra emeritus elnöke kalauzol végig bennünket. Az ő szavait idézik a cikk elején is: „A székek fontos történtei műtárgyak. Képviselhetik egy bizonyos pillanat divatját és ethoszát, vagy egy korszakos elképzelést. Egyszerre festik meg a használójuk portréját, és tükrözik a gyártástechnológiát, amivel elkészültek.

Felismerhetsz és megérthetsz velük egy korszakot: a társadalmi struktúráit, anyagait, technikáit, és a divatját. Ki merem jelenteni, hogy egyetlen más hétköznapi tárgy sem ennyire sokoldalú.”

Heinz Bütler filmjét a HOOK Film & Kultur Produktion GmbH gyártotta, együttműködve a Vitra Design Múzeummal, 2018-ban. A 90 perces filmet ezen az oldalon tudjátok megnézni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Székek abszurd társasága – Horváth Anna színpadi bútorai újraírják Ionescót
  • 2025-10-21 08:32
  • Deco

Székek abszurd társasága – Horváth Anna színpadi bútorai újraírják Ionescót

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

Do Work szakmai est a Vitrával a Budapest Körszállóban (x)

Do Work szakmai est a Vitrával a Budapest Körszállóban (x)

Június elején emlékezetes szakmai estet tartott a Do Work az ikonikus Budapest Körszállóban, amely hamarosan új formában és funkcióval születik újjá. 

Magyar tervező Red Dot díjas székét állítják ki a stockholmi Greenhouse-ban

Magyar tervező Red Dot díjas székét állítják ki a stockholmi Greenhouse-ban

A Greenhouse részlegére való bekerülés rangos elismerés.

Hirdetés