Interjú a FOLKSBYDESIGN tervezőivel!

Az egyetemen találkoztak, majd egy irodaprojekt hozta őket össze, most pedig a magánlakások mellett üzlettereken, hoteleken és éttermeken is dolgoznak: a FOLKSBYDESIGN Tsengwabeka Nicole és Saskőy Vanda közös belsőépítész stúdiója, amely teljeskörű szolgáltatást nyújt és változatos projektekre specializálódott.
 

Tsengwabeka Nicole és Saskőy Vanda – Fotó: Jámbor Zsófia

Két meeting között tudunk most beszélgetni, rengeteg feladattal indult nálatok az év. Milyen projekten dolgoztok jelenleg?

T.N.: Több, nagyon eltérő munkánk is fut egyszerre, mind más-más szakaszban van. Az elmúlt hónapokban egy belvárosi hotelen dolgoztunk a Károly körúton, ahol már el is készültek a mintaszobák. Itt, a Dohány utcai zsinagóga és a Madách tér között félúton található szálloda esetében teljeskörű belsőépítészeti tervezésre és rebrandingre kaptunk felkérést, ami a felújítás után új arculattal, modern felszereltséggel nyit újra. Több lakásprojekten is dolgozunk, a többnyire belvárosi ingatlanok egy része saját célra, másik része pedig befektetési szándékkal készül, emellett folyamatos megbízással futnak vendéglátó- és kereskedelmi projektjeink is.


Hogyan találkoztatok és honnan jött a közös stúdió ötlete?

T.N.: A Metropolitan Egyetem belsőépítész szakán ismertük meg egymást, előtte építészetet és tájépítészetet is tanultunk. Az első közös projektünk a Supercharge irodájának megtervezése volt, amivel bekerültünk az Év Irodája verseny top 3 nagyvállalati díj győztesei közé. Most már közel öt éve dolgozunk együtt nagyobb léptékű projekteken – belföldön és több európai országban is van gyakorlatunk a kereskedelmi terek tervezésében. Emellett nagy tapasztalattal rendelkezik a stúdió luxuslakások terén, valamint Vanda már a tervezés mellett évek óta foglalkozik látványtervezéssel is.

S.V.: Egyre több közös projektünk lett az évek során, így 2020-ban megalapítottuk a közös cégünket, amivel egy olyan stúdió létrehozása a célunk, ahol az eddigi munkáinkban is megjelenő tervezési filozófiánkkal és tapasztalatainkkal komplexebb és professzionálisabb szolgáltatást tudunk megvalósítani.
 

Otthonos és modern – egy 2. kerületi magánház konyhájának részlete – Fotó: Palkó György

A látványtervezés egyre fontosabb szerepet kap a tervezésben, ti hogy látjátok ezt?

S. V.: A 3D képzés elvégzése új szemléletmódot adott nekem, ami nagyban segíti a munkafolyamatot a tervek bemutatásához. A látványtervekkel a koncepció mindig finomodik és változik, általa a végeredmény még jobban tükrözi az ügyfél elképzelését. Azonban kiemelt fontosságú számunkra a kivitelezhetőség, ezért a látványtervezés során is erre törekszünk.


Meddig tart a ti munkátok egy-egy projektben?

T. N.: Szeretjük végigkövetni a teljes folyamatot, belsőépítészeti művezetést is vállalunk, de alapvetően a tervezésre fókuszálunk. Meggyőződésünk, hogy a belső terek megalapozott és jól működő megtervezettsége csak a belépő – a belsőépítészeknek komoly esztétikai felelősségük is van. A szak- mai ismeretek és tapasztalatok szükséges, de nem elégséges feltételei az időtálló belsőépítészeti elgondolásoknak, a kulcs az új ötletekre vezető kreatív látásmód, ami soha nem elégszik meg a kényelmesen középszerű eredménnyel.


Milyen értékek mentén találkozik a kettőtök gondolkodása? Milyen belső- építészetben hisztek?

S.V.: A projekt elején a kidolgozott, erős tervezési koncepcióban hiszünk, ami a részletekre való odafigyelésen és a projektek iránti elkötelezettségen alapszik Közös pontunk a precizitás: nagyon fontos számunkra, és a kivitelezők is értékelik, hogy kidolgozott, részletes tervdokumentációt készítünk.

T.N.: Figyeljük a trendeket, fontosnak is tartjuk őket, de alapvetően az időtálló tervezésben hiszünk. Azt gondoljuk, hogy a munkáinknak akár évtizedek múlva is működni- ük kell. Emellett hatékonyságra törekszünk – hiszünk a csapatmunkában. Mindenki saját erősségével támogatja az adott projektet, ezért a munkatársakat is ez alapján választjuk ki egy-egy feladatra.
 

Nappali egy 13. kerületi magánlakásban, modern és klasszikus elemekkel, egy-egy fókuszponttal, amit itt a nappali tévéfala határoz meg – Fotó: Palkó GyörgySzínes konyhai részlet, amihez elegáns konyhasziget is tartozik. Egy 2. kerületi magánlakás felújítása során valósult meg – Fotó: Palkó György


Mit adnak nektek a hotelprojektek?

S. V.: Azt a jelenséget látjuk, hogy még a néhány éve felújított hotelek is megszépülnek, hiszen az image építéséhez folyamatosan frissülniük kell, hogy fenntartsák az érdeklődést. Egy hotel megtervezése mindig összetett feladat, hiszen sok használati funkciót kell kielégítenie. Hangsúlyos szerepet kap a tervezés előkészítése, ahol felmérjük a jelenlegi és a hosszútávú igényeket, figyelembe véve a üzemeltetői, a vendégek részéről felmerülő és a belsőépítészeti szempontokat. A hotelprojektek arra inspirálnak, hogy folyamatosan naprakészek legyünk és törekedjünk az innovatív megoldásokra.


Budapest erős karakterrel bír, hogyan kapcsolódtok a városhoz?

T. N.: A tervezési feladatok során törekszünk az értékmegőrzésre és az értékteremtésre. Ezt Budapestre vonatkoztatva kiemelten fontosnak tartjuk – erős kötődésünk van a városhoz, ráadásul évekig közel laktunk egymáshoz. Egy-egy projektnél lehetőség szerint a meglévő elemeket is beillesztjük az új koncepcióba. Olyan tereket szeretünk létrehozni, amiben mi is szívesen élnénk és dolgoznánk.
 

Bemutatóterem és iroda egy helyen, a Basic Collection stílusos Showroomja – Fotó: Barbay Csaba

Merre tart a belsőépítész stúdiótok?

A 2023-as év izgalmasnak ígérkezik, számos új, érdekes felkérésünk érkezett az év elején. Emellett a stúdiónk fejlesztésén is folyamatosan dolgozunk, mind a csapat, mind az arculat terén. Igyekszünk időt szánni a feltöltődésre is, azonban a munkánk a szenvedélyünk, így nehezen tudunk különbséget tenni a kettő között – ezért idén is több külföldi, szakmai rendezvényen és kiállításon tervezünk részt venni.

 

FOLKSBYDESIGN | Web | Facebook | Instagram
 


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

A jövő irodája: színes, otthonos, fenntartható

A jövő irodája: színes, otthonos, fenntartható

Az év irodája verseny közönség és fenntarthatósági díját nyerte el a bp új irodája, melyet a DVM group tervezett. Az Octogon magazin 170-es (2021/6-os) lapszámában megjelent cikkünket kibővítve közöljük.

Időtlen és sármos
  • 2021-12-06 11:00
  • Deco

Időtlen és sármos

A belváros szívében, ahol békeidőben gyönyörű épületek között, hangulatos kávézókban és éttermekben nyüzsög az élet, egy tágas polgári lakás kapott kortalan, stílusos belső tereket.

Nagyvonalú tér, nagyvonalú tervezést kíván

Nagyvonalú tér, nagyvonalú tervezést kíván

Lenka Míková és Martin Surovec munkája Prágában.

Hirdetés