202 - 2025/6

Megjelent a 202. OCTOGON, címlapján a YAMA kiállítótérrel és irodával. Fókuszba került az MTA historizáló székháza, kontrasztként pedig a Budaörsi úti késő modern Kutatóháza, ezen kívül Pécsett vagy épp a Mátrában is megszemléltünk egy kabinházat. 

A ’30-as évek pezsgő hangulata új életre kel Budapest legújabb prémium lakosztály szállodájában

A tervező az 1930-as évek bohém mulatóiból és kabaréiból merített inspirációt a boutique hotel belső tereinek megalkotásakor.

201 - 2025/5

Megjelent a 201. OCTOGON, címlapján a BOHN Mélyépítő Kft. új irodaházával. Ebben a lapszámban többek közt a fertődi Esterházy-kastély felújításáról, a 3h építésziroda új otthonáról, a Hegykőn található HegiQ szállodáról és érdekes villákról is lehet olvasni.

Szinte hibázni sem lehetett (x)

Néhány hete adták át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának közvetlen közelében üzemelő ibis Styles Budapest Airport szállodával közvetlen összeköttetésben álló TRIBE Budapest Airport Hotelt. Az új hotel a WING fejlesztésében valósult meg, valamint a fit-out kivitelezést, a teljes gépészeti és az elektromos munkákat, valamint az épületfelügyeleti rendszerrel (BMS) kapcsolatos munkákat a Bernecker Zrt. szakemberei végezték.

Új szálloda a fővárosi reptéren – Ilyen lett a TRIBE Budapest Airport Hotel

Erről szóló cikkünk a 200-as,2025/4-es lapszámunkból közöljük.

200 - 2025/4

Megjelent a jubileumi, 200. OCTOGON, címlapján Szabó Péter DLA saját nyaralójával. Ebben a lapszámban többek közt a győri Science Park első üteméről, valamint a Sopron belvárosában található műemléképület felújításáról és könyvtárrá alakításáról is lehet olvasni.

Az ibis Styles új magyarországi szállodával erősíti jelenlétét Közép-Kelet-Európában

A márka megnyitotta gyarapodó magyarországi portfóliója legújabb tagját, az ibis Styles Debrecen Airportot.

199 - 2025/3

Megjelent a legújabb OCTOGON, címlapján Wagner-palotával. Ebben a lapszámban többek közt az MTK új sportparkjáról, az Ajtósi Dürer sor újraértelmezéséről és a Váci utca új áruházáról is lehet olvasni.

Új TRIBE hotel nyílt a Liszt Ferenc Repülőtéren

167 szoba várja az utazókat az új repülőtéri hotelben.

A Mövenpick megnyitja első szállodáját Budapesten

Az Accor a svájci prémium kategóriás vendégszeretetet hozza el Budapest szívébe a Mövenpick Hotel Budapest Centre elindításával, ami jelentős lépés a márka közép- és kelet-európai terjeszkedésében.

198 - 2025/2

Megjelent a legújabb OCTOGON, címlapján a RAPA Architects Szentháromság téren található házának homlokzatánál álló Hermész-szobor. Ebben a lapszámban többek közt a Vöröskereszt Egylet egykori székházának rekonstrukciójáról, az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonjáról és a Jókai-Bozay-villa átalakításáról is lehet olvasni.

A megújult Anna Grand Hotel ismét Balatonfüred egyik központjává válhat

Az Anna-bálok helyszínéül szolgáló hotel belső terei teljesen megújultak. Erről szóló cikkünk a 197-es, 2025/1-es lapszámunkból közöljük.

197 - 2025/1

Megjelent a legújabb OCTOGON Magazin, címlapján a bővítésen átesett esztergomi Szent Antal Ferences Gimnáziummal. Egyebek mellett olyan érdekes projektekről lehet olvasni ebben a lapszámban, mint a fertőbozi Mágneses Nulltér Laboratórium vagy az épp munkavégzés alatt álló Citadella.

196 - 2024/8

Megjelent a legújabb OCTOGON Magazin, címlapján a WY Design által tervezett ikerház. Az idén 10 éves Demeter Design Stúdióról is olvashatnak lapunkban, emellett további látványos projektekkel foglalkoztunk, mint például a Városmajor utcai kolostor és a Bosch kőbányai, kétszintes hídja.

195 - 2024/7

Megjelent a legújabb OCTOGON Magazin, címlapján a Sauska új, rátkai borászata. Emellett további látványos projektekkel foglalkoztunk, mint például a debreceni Gyógyszertudományi Kar és Gyártóüzem épülete és a veszprémi Acticity, de ezek mellett több izgalmas balatoni házat is bemutatunk.

Hilton Garden Inn: az új, 101 szobás hotel Debrecen belvárosában

Mintha egy fuvallat lebbentené meg a függönyt, úgy válik láthatóvá a belső homlokzati sík antracit függönyfala a hotel bejárati zónájában. Erről szóló írásunkat a 194-es, 2024/6-os lapszámból közöljük.

194 - 2024/6

Megjelent a legújabb OCTOGON Magazin, címlapján a 75 éves KÖZTI Zrt. fontos magyarországi épületeinek stilizált rajzaival, a lapszámban pedig egy 50 oldalas blokkot szántunk a vállalatnak. Emellett további izgalmas projektekkel foglalkoztunk, mint például az új Hilton Garden Inn Debrecen hotel vagy egy érdekes kis nyaraló a Gulács lábánál.

Újabb Accor-mérföldkő: megnyílt az ezredik Mercure-hotel (X)

A Mercure 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával. 

A Duna közelsége és a csodaszarvas is megjelenik a Kimpton BEM Budapest hotelben

Eddig nem látott fotókon az új budapesti hotel Marcel Wanders által tervezett belső terei. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Hirdetés