Újjászületik a Hősök tere ikonikus Gábriel arkangyal szobra

A Hősök tere millenniumi szoborcsoportjának ikonikus, az egész tér fölött őrködő alakját, a Gábriel arkangyalt ábrázoló szobrot 2024 őszén, több mint 120 év után először emelték le a helyéről, miután a szobor állapota kritikussá, a beavatkozás – vagyis a szobor teljeskörű rekonstrukciója - pedig halaszthatatlanná vált. 

Napvilágra hozott nemzeti kincs (x)

A Citadella erődrendszerének és környezetének négy évig tartó átépítését-rekonstrukcióját a Market Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. konzorciuma ütemezetten és határidőre teljesítette. A hatalmas munka műhelytitkairól, személyes tapasztalatairól kérdeztük Juhász Zoltánt, Market Építő Zrt. műszaki igazgatóját kérdeztük.

„Itt van a szemünk előtt, a valóságban is” (x)

A Citadella állapota majd egy évszázada romlott folyamatosan, a történelem fegyveres összetűzéseinek nyomai is látszódtak falain a mai napig. A Gellért-hegy tetejének erődítményét most nem csak felújították, de új funkciók – egy látványos tárlat és közpark is helyet kapott területén, melynek elkészült kivitelezéséről Lévai Imrét, a ZÁÉV projekt felelős műszaki vezetőjét kérdeztük. Az anyagot a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük.

205 - 2026/1

Megjelent a 205. OCTOGON, címlapján a Citadella felújított és átalakított erődrendszere, amelyről a lapban is egy átfogó cikk található. Ezen felül többek közt Esterházy Péter egykori lakóházának felújításáról, a tolcsvai Rákóczi-kastélyról és a Szent István Bazilika új belső világításáról is lehet olvasni ebben a számban.

Majdnem beton templom, földből és fából

Magyar építészek terveztek a helyi közösség számára fontos épületet Ghánában.

Az Octogon főszerkesztője is megkapta idén az Ezüst Ácsceruza díjat

Átadták a díjat, amellyel a magyar építészetet népszerűsítő minőségi tartalomkészítést ismerik el.

Ybl szellemében – Az Operaház felújításáról

Cikkünk a 175-ös, 2022/3-as lapszámunkból közöljük.

  • 2025-12-28 08:23
  • Deco

Nehéz feladat egy pesti lakásban: a jobb térstruktúra megtalálása az eredeti részletek megmentése mellett

Cikkünk a Deco bookazin 2025/1-es lapszámából közöljük.

Szocmodern ikonok VII. – Szent László római katolikus templom (x)

Cikkünk a 203-as, 2025/7-eslapszámunkból közöljük.

204 - 2025/8

Megjelent a 204. OCTOGON, címlapján egy lebegő családi házzal. Ebben a lapszámban többek közt bölcsődéről, óvodáról, budai klinikáról és az FTC stadionjának új skyboxáról is lehet olvasni érdekes villák mellett.

Octogon X Octogon – beszélgetés színházról és építészetről a Fugában

Ayn Rand regénye nyomán készült Octogon című előadás apropóján a színházi alkotók építészekkel és építészetkritikussal beszélgetnek hatalom és tehetség viszonyáról, az építészet és színház kulturális státuszáról, hierarchia és alkotói szabadság viszonyáról, politika és színház, politika és építészet kapcsolatáról.

Gasztronómiai és kulturális élmények a Corvin Palace-ban

Cikkünk a 202-es, 2025/6-os lapszámunkból közöljük.

Megújult a 800 éves Hetyei pusztatorony a Market ROM Vándor programjában

Kétéves előkészítési, engedélyezési és kivitelezési munkálatokat követően átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programjának hatodik helyreállított műemlékét, a Somogy vármegyei Ádánd melletti Hetyei templomromot.

Mutatjuk a Magyar Tudományos Akadémia székházának megújult műemléki tereit

Cikkünk az Octogon 202-es, 2025/6-os lapszámából közöljük.

203 - 2025/7

Megjelent a 203. OCTOGON, címlapján a Debreceni Egyetem Járműlaborjával. Fókuszba került többek közt a veszprémi várnegyed megújításának első konferenciája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium bővítése és az MKTI új innovációs központja is, továbbá szintén lehet olvasni ebben a lapszámban izgalmas családi házakról.

Hirdetés