Szauna is került ebbe a 60 négyzetméter körüli lakásba, a projektet a tervezők (M Á S Építészek) leírásával mutatjuk be.
Cikkünket a Deco Bookazin 2024/1-es lapszámából közöljük.
Ennél a társasháznál az erős lejtés is nehezítette a terepviszonyokhoz és a környező párkánymagasságokhoz való illeszkedést, de az építészek a nehézségekből előnyt kovácsoltak. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.
Díjnyertes társasházat húztak fel Wrocław belvárosának egyik beépítetlen telkére. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Kassák Projekt harmadik üteme.
A lakópark épületei kubusos struktúrából indulnak ki, a szintek elkülönítése, eltolása, valamint a teraszokkal történő homlokzati játék azonban lágyítja a karaktert. Erről szóló írásunkat a 194-es, 2024/6-os lapszámból közöljük.
Elérte legmagasabb pontját a Józsefvárosban épülő Univery társasház.
Az épülettömeg lépcsőzetes kialakítása több célt is szolgál a Karlín kerületében található projekt esetében.
Így varázsoltak modern lakást egy régi épületbe Spanyolországban
A vevőknek ez akár több millió forint megtakarítást is jelenthet
Az első fázisban három társasházat építenek fel.
A Rotterdamban található apartmanban pezsgőfürdő is van, a hálószoba belmagassága pedig alig több mint egy méter.
Luxus kivitelben felújított lakás a Budafoki úton
Ha szereted a régi lakberendezési magazinokat, ezt az Insta-oldalt imádni fogod!
Luxus kivitelben felújított lakás a Budafoki úton
A Duna terasz új projektje a FAZAKAS ÉPÍTÉSZIRODA-tól
Tárgyaink tükrében, avagy: a szocialista otthonok terei és tárgyai, ahogy azt egy építész látja
A KCAP által tervezett „Táncoló párok negyede” egy Zürich melletti iparterület átalakítása
A Hungarian Objects visszarepít bennünket a szocialista lakásbelsőkbe.
Jánszky Györgyi Teréz építészmérnök-építőművész enteriőrterve.