A 11-12. századi épület padlójába karcolt játék egy homokbányából került elő még 2009-ben.
A kelet-európai identitás szellemében újul meg a magazin arculata és tartalma.
Húsvéthétfőn.
A géderlaki Becse malom remek példa arra, hogyan lehet luxuslakást kialakítani egy korábbi gazdasági épületből.
Megjelent az OCTOGON magazin idei első, immár hagyományosan műemlékes lapszáma. Címlapon az Irányi Palota felújítása, belül sok egyéb mellett interjú Zoboki Gáborral a készülő Operaházról, kritika a Szervita téri Emerald Residence-ről, a Széchenyi-hegyi TV-torony rekonstrukciója, a Drechsler-palota újjászületése. Hangsúlyozzuk: sok egyéb mellett!
Négyrészes cikksorozatunkban a múlt héten elhunyt Tomay Tamás építészre emlékezünk - második rész.
Az étterem pontosan olyan, mint a helyszín: színes, pezsgő és zöld.
A pályafutása és egy ikonikus épülete, a Nyíregyházi Művelődési Ház felidézésével köszöntjük az építészt.
Fészek, menedék, kisház, harmónia – az OCTOGON 2020-as hatodik számában sok esetben visszanyúlunk az építészet elemi, legalapvetőbb küldetéséhez, a személyes tér (biztonság, intimitás, nyugalom) megteremtéséhez. Ám ez nem merül ki decens kertek bukszusai mögött meghúzódó villaépületekben: van itt kabin a Hello Woodtól, Kertész Imre restaurált dolgozószobája 1/1-es méretarányban, de ha úgy vesszük, a felújított Trafó is az otthonosságot, egy saját belső teret jelent a közönsége számára. És van műemlékes projekt (a Károlyi-Csekonics Palota funkcióváltása), térrendezés (Széllkapu) vagy épp olyan irodafejlesztés, mint a Váci Greens befejezése.
A Balance Taste Gallery a bükki borvidék legjobbjait kínálja, és helyi termelői alapanyagokból készült specialitásokat.
A felsőszentiváni malom 214 millió forint európai uniós támogatásból újult meg.
Vajon melyik a legrégibb magyar étterem?
Négycsillagos étterem és hotel a faddi Duna-holtág partján.
Nagy Tamásra emlékezünk.
Volt már erre példa az Egyesült Királyságban.
A TG Italiano tulajdonosai Los Angeles Downtown városrészében nyitottak éttermet.
A pincérek pajzsban, az étel fadeszkán, te pedig az üvegházban.
Áttekinthető, táblázatos formában nyújt segítséget.
A budavári középkori zsinagóga az OCTOGON 149-es számából.