Tiba János, Archikon passzív óvoda, Bükösdi György, Pierre Paulin

140 oldal, színes


2 500 Ft

Előfizetőknek 2 125 Ft


A tartalomból

OCTOGON 2016/7 (131.)

Nincs szomorúbb dolog lapkészítéskor, mint a nekrológ írás. Minden halál veszteség, különösen, ha olyan fiatal ember megy el, mint amilyen Tiba János volt. Munkatársai, barátai írtak összeállításunkban, valamint melyben Götz Eszter, aki Tiba János építészetéről is megemlékezett? „A játékosság itt maradt az épületeivel – írja szövege végén - , örökre beleégett tanítványaiba, munkatársaiba, a stúdióba: a csapatba, amellyel mindig, minden munkában együtt gondolkodott. De a játékmester, Tiba János – most már örökké fiatalon – végleg elment. Legyen fölötte könnyű a föld.” 

Letöltés

Régóta vártuk már az ország első passzívház-technológiájú óvodájának megvalósulását, hiszen Nagy Csaba és munkatársai (Archikon) terveit már ismertük korábbról- Ma már gyerekek futkosnak a Meséskert óvodára keresztelt épületben, „melynek kissé neutrális jellege, karakterisztikuma a belső enteriőrökben teremtődik meg, érzékelhető módon az óvodai korosztály élményvilágát célozva meg- A homogén külső színhasználata ugyan a belsőben ellenpontozódik a sárga és szürke felületek által, de ezzel együtt sem válik túlzóvá, hivalkodóvá- A belső terek hangulatát Ferth Tímea nagyméretű grafikái teszik izgalmassá, amelyeknek egyszínű minimalista formavilága kiválóan alkalmas a fiatal korosztály esztétikai nevelésére is-” (Kovács Péter)
 
Bükösdi György évek óta él és tervez Barcelonában- A hagyományos, gyakorlati építésztervezői munka mellett kutatásokat is folytat a parametrikus design területén- „A Glóries Pavilonnal tervezői (Bükösdi és kollégái) a parametrikus design, az energiatakarékos tervezési megoldások és a helyi erőforrásokon alapuló CNC-technológiák közötti kapcsolatot vizsgálják-”

Vadas József, Párizsban járt, s a Pompidou-ban megtekintette Pierre Paulin életmű-kiállítását- A művészettörténész, designteoretikus James Bond és François Mitterrand lakberendezőjéről és a helyszíni szakmai benyomásairól írt lapunkba-<-p>

LAPSZÁMUNK LETÖLTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE (PDF) !

Továbbiak a tartalom alapján:

8   Tiba János építészre emlékezünk
22  Glóries Pavilon - Bioklimatikus dóm Barcelonában - Bükösdi György, Rodrigo Rubio, Daniel Ibanez

VILLA
26  Martinkó József: Házasítás – Anonym Ikerpince és kóstoló Etyeken -Szövényi Anna, Szövényi István 
34  Martinkó József: Se nem kicsi, se nem nagy…  - Villa délen - Koch Péter, Csima Roberta (NARA Stúdió)

42  Molnár Szilvia: Program, alkotás - Villaépület a Rózsadombon - Tóth László, Papp László, Schalling Frigyes, Schmidt Péter (Tóth Project Építésziroda), Sütő Kata, Sütő László (Sütő Interior)

52  Kovács Péter: Tudatosság és otthonosság kicsiknek – Passzívház-technológiájú óvoda Angyalföldön - Nagy Csaba, Pólus Károly (ARCHIKON Építésziroda)
64  Molnár Szilvia: Iskolapélda - The British International School, Budapest - Szerdahelyi László (Aspectus Architect Zrt.), Szenes István (Szenes Design Stúdió)

IRODA

72  Mizsei Anett: V17 irodaház - A Váci út kapuja - Szerdahelyi László, Gulácsi Norbert (Aspectus Architect Zrt.)

88  Bán Dávid: Csipkerózsika felébredt álmából – A Váci1 belső tere – Mózes Péter, Nagyistván Petra, Horváth Domonkos


MIN DOLGOZIK? 

94  Új zenei központ és Városháza bővítés Debrecenben - Bordás Péter (BORD Építész Stúdió)

97  Airport Hotel, Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, Budapest- Szerdahelyi László (Aspectus Architect Zrt.)


KKK
100  Vadas József: James Bond és François Mitterrand lakberendezője - Pierre Paulin a Pompidou-ban
104  Molnár Szilvia: Kusza vonalak mögött - Autizmus és design 

110  DESIGN ANDOM

HELYEK
112  Bán Dávid: Szolidan, mégis feltűnően - Megnyílt az Arkhenea új bemutatóterme a Lipótvárosban - Vitáris László (Nartarchitects)
117  Molnár Szilvia: Trendsziget a Graphisoft Parkban - Haworth Budapest Showroom - Haworth, MádiLáncos Stúdió - Sárosdi-Mádi Krisztina, Láncos Áron (MádiLáncos Stúdió)

HOTEL
122  Mező Viola: Nyugati kényelem – Hotel RUM - Bara Ákos, Lefkovics Szonja

133  TRAFIK
136  INDEX


Magazinunkra itt tudsz online előfizetni.



Kapcsolódó cikkek

Ők az ingatlanpiac legjobbjai

Ők az ingatlanpiac legjobbjai

Kiosztották a Portfolio Property Award díjait, amelyen az év irodaprojektje a Graphisoft Park South és a Telekom új székháza lett.  

Megjelent az Octogon Deco 2019/2-es lapszáma

0 - 2019/2

Megjelent az Octogon deco legújabb, 2019/2. száma, melynek fókuszában a fürdők állnak. Stílusvariációk, színkombinációk és csúcsminőség: oldalainkon bemutatjuk az idei frankfurti ISH kiállítás legjobb megoldásait. Papageno ihlette lakás, egy villaépület a 3. kerületben, Vitra Concept Store, Káli Home és egy interjú a szellemi értékteremtés fontosságáról – ez mind az új lapszámban.

150

150 - 2019/2

Megjelent az Octogon Magazin új lapszáma! Többek között a Nemzeti Táncszínház épülete, három különleges budai családi ház, az első vidéki LEED Gold minősítésű iroda, a legújabb trendekkel lépést tartó hotelek, és egy különleges finn projekt került a lapba.

Hirdetés