A fény és a környezet kapcsolatáról, a fény örök természetéről és a jövő fényének újratervezéséről Alessandro Pedretti belsőépítésszel, világítástervezővel az idei Olasz Design Világnapja keretében az Olasz Nagykövetség szervezésében, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) és az Olasz Kultúrintézet együttműködésében létrejött budapesti előadása kapcsán beszélgettünk.
A tűz felfedezése óta világítás lényegében az emberiség egyik ősi igénye lett, hosszú és nehéz utat járt be a mai, gyorsan fejlődő technológiákig. Mégis milyen inspirációkat meríthetünk a múltból?
Az ember létezésének kezdete óta képes volt megszelídíteni a természetes fényt, mint élete egyik alapvető elemét, és használatát egyre inkább saját szükségleteihez igazította. A természetes fény ugyanakkor mindig is pontos szabályokat diktált, amelyek meghatározták az idő és a napszakok ciklikus rendjét. Az elektromosság és a mesterséges fény megjelenésével azonban az ember és a természet közötti kapcsolat részben elveszett. Ma arra lenne szükségünk, hogy párbeszéd és kapcsolat alakuljon ki az ember alkotta és a természetes fény között. Ezáltal visszanyerhetnénk azt az egyfajta biológiai jólétet biztosító ritmust, amely emlékeztet minket arra, hogy létezésünk mindig is attól a fénytől függött – és függ a jövőben is –, amelyet a természet ajándékoz nekünk, megszámlálhatatlan aspektusaival és változataival.
A világítással kapcsolatosan említett egy „vissza a jövőbe” jellegű folyamatot. Ezt miként lehet értelmezni?
Ez a gondolatmenet arra épít, hogy a természetes fény soha nem statikus, hanem folyamatosan változik, néha hirtelen, máskor lassan. Váratlan árnyékokat hoz létre, megváltoztatja a színeket és a tónusokat, melegséget vagy hidegséget áraszt. Mindig is hatással volt az öt érzékszervünkre, alakítja és megerősíti az élet ritmusát, ugyanakkor váratlan élményeket is teremt. Ma az lenne a feladatunk, hogy a természetes fény bizonyos jelenségeit átültessük a mesterséges világítástechnológiákba. Nemcsak a megfelelő fényt kell létrehoznunk a megfelelő funkcióhoz, hanem figyelembe kell vennünk azokat az egyedi érzékelési és a lelki tényezőket is, amelyeket csak a természetes fény képes nyújtani, hiszen ez szorosan összefügg a jóllétünkkel.
Hogyan értelmezhetjük a világítás területén alkalmazott „re-design” koncepciót?
A jövő fényének újratervezése valójában azoknak az érzelmeknek a megtervezését jelenti, amelyeket a fény kiválthat bennünk. Ez nem pusztán vizuális vagy technikai kérdés; kapcsolódik más, hozzánk szorosan kötődő tényezőkkel is: az emlékezettel, a térrel, a befogadás élményével. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindeközben továbbra is tartsuk szem előtt a természetes fény jótékony hatását.
A design világában is egyre jobban előtérbe kerül a fenntarthatóság kérdése. Milyen formában tud ez megjelenni a világítás területén?
A fény kutatása, a fénnyel való kísérletezése és a technológiai fejlődése soha nem fog megállni; egyre inkább az energiahatékonyság, a környezetbarát és a humánus megoldások összessége jelenti a fejlődés fő hajtóerejét. Ugyanakkor a hatékonyság ilyen mértékű növekedése mellett az igazi kihívás az, hogy a kutatás ne csupán a technikai teljesítmény optimalizálására törekedjen, hanem érzékszervi és lelki tényezőket is értékként kezeljen, egyfajta „környezeti empátiát” létrehozva azokban a terekben, ahol élünk.
Múzeumok, kiállítások és világkiállítási bemutatócsarnokok megvilágításakor a legjobb megoldás gyakran az, amely a néző számára szinte láthatatlan. Mi irányítja a tervezési folyamatot az ilyen terekben és környezetben?
A múzeumi terekben és kiállításokon egyre nagyobb figyelem irányul a fény teljesítményére és érzékelhető minőségére – gyakran úgy, hogy maga a fény szinte észrevehetetlen. Általában úgy gondoljuk, hogy a megfelelő lux- és CRI-értékek biztosítása az egyetlen helyes út a műalkotások és remekművek méltó bemutatásához, miközben a fényforrás sokszor szinte láthatatlan marad. Ezen a területen az én kutatásom inkább az adott mű és az adott tér környezetére és a hely szellemére összpontosít. Ha például Leonardo Mona Lisáját egy LED-fényforrásból, pontosan beállított luxértékekkel világítjuk meg, az technikailag ugyan tökéletes lehet, azonban teljesen elárulja azt a szellemiséget, amelyben Leonardo a 15. században elképzelte, megfestette és szemlélte művét: napfényben, gyertyafényben, egy folyamatosan változó, soha nem ugyanolyan fényben. Ha ezekről a szempontokról gondolkodunk, talán arra a következtetésre jutunk, hogy a fény környezetének fogalmát nem csupán technológiai és hatékonysági jellemzők határozzák meg, hanem azok a tényezők is, amelyek egy adott korszak és térkontextus értékeit mesélik el. A fény hatékonyságát tehát nemcsak matematikai, hanem mentális és kulturális paraméterek is alakítják.
Mennyiben lehet tartani a tempót a gyorsan változó trendekkel és technológiákkal? Ön hogyan áll hozzá ezekhez a változásokhoz?
Mindig is a fénnyel dolgoztam: termékeket, tereket és élményeket terveztem. Természetesen mindannyiunkra hatnak a trendek és divatok, amelyeket gyakran a gyorsan fejlődő technológiák is alakítanak. Azonban mindinkább igyekszem távolságot tartani az előírt szabályoktól, és a „kulturális intelligenciát” tekinteni referenciának, hogy a tervezés ne csupán számításokra vagy matematikai sémákra korlátozódjon. A mély kulturális tudás megmenthet bennünket a tervezési döntések elsivárosodásától – nemcsak a világítástervezésben, hanem kreativitásunk minden területén.
Ön elsősorban világítástervezésről ismert, de más területeken is alkot. Szólna pár szót ezekről is?
A világítás mellett a bútortervezés területén dolgoztam, valamint az autóipar számára is alkottam, illetve alkotok most is. Ez utóbbinál az újgenerációs járművek elektromos csatlakozási rendszereinek fejlesztéséhez kapcsolódóan. A multidiszciplinaritás a tervezésben kulcsfontosságú tényező a kiváló kapcsolódások létrehozásához.
Ön nemcsak tervező, hanem lelkesen gyűjt formatervezett tárgyakat is. Melyik korszak és terület a kedvence? Van olyan darabja a gyűjteményében, ami különösen szívéhez nőtt?
Mindig úgy gondoltam, hogy a design világának személyes, közvetlen megismerése és kutatása alapvető fontosságú a tervezési folyamatok megértéséhez, és ahhoz, hogy ezeket később saját projektjeinkben újraalkothassuk. Körülbelül negyven éve gyűjtök – főként olasz – designtárgyakat; nem a felhalmozás, hanem a kutatás és a tudásvágy szellemében. A számomra legkedvesebb darabok azok, amelyek a 20. század során új fejlődési irányokat adtak az életmódnak és a gondolkodásnak. Nincs egyetlen kiemelt kedvencem; kicsit olyan számomra, mintha mindegyik a „gyermekem” lenne. Ugyanakkor különösen lenyűgöznek azok a berendezési darabok, amelyek egykor ikonikus építészeti és designhelyszíneken álltak. Például az az íróasztal, amely 1956-ban abban a New York-i Olivetti üzletben volt, amelyet a BBPR [Gian Luigi Banfi, Lodovico Barbiano di Belgiojoso, Enrico Peressutti és Ernesto Nathan Rogers 1932 és az 1990-es évek között működő építészeti partnersége – szerk.] tervezett.
Milyen környezetben érzi leginkább otthonosan magát?
A családom, a macskám társaságában – és talán a között sok tucat különböző szék között, amelyek a 20. századi design történetét mesélik el. Leülni egy székre olyan, mintha minden alkalommal egy másik korszakba és szellemiségbe helyezkednénk bele, így mindig másfajta „kényelmet” megtapasztalva… és majdnem elfelejtettem: gyakorta meggyújtok egy gyertyát az asztalon.
További információ: Italian Trade Agency Budapest – budapest@ice.it
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
