Az MMA székházában az első hazai műemlékvédelemi szervezet megalapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállítás katalógusát mutatták be.

Hirdetés

A MÉM MDK által bemutatott kötet az intézménytörténeti áttekintés mellett összefoglaló tanulmányokat, illetve több mint 150 katalógustételt tartalmaz. Kilenc fejezetének mindegyike egy-egy, a hazai műemlékvédelem története szempontjából kulcsfontosságú témát jár körül. Bepillantást nyerhetünk többek közt a műemlék-helyreállítások során alkalmazott elvek és módszerek változásába, a műemlékvédelem és társadalom kapcsolatának alakulásába, vagy épp a műemlékvédelemben résztvevő társszakmák együttműködésébe.

Dr. Szakács Béla Zsolt beszél, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője

A gazdag illusztrációs anyag elsősorban a műemléki gyűjtemények archív rajzaiból, fényképeiből, irataiból és könyveiből áll össze, amelyek több ízben friss fotókkal egészültek ki. Mivel ezek a dokumentumok a több mint 150 éves történet elsődleges forrásai, a témák feldolgozásához is nélkülözhetetlennek bizonyultak. A könyv használatát a hivatkozott irodalmat és a forrásokat tartalmazó rövidítésjegyzék, valamint részletes személy- és helynévmutató segíti.

Köszöntőbeszédében Dr. Bódiné Kersner Katalin, a MÉM MDK szakmai igazgatóhelyettese kifejtette, hogy véleménye szerint a kötet nemcsak megidézi a múltat, hanem kapaszkodót nyújthat a jelen és a jövő építészeti feladataihoz is. Aláhúzta a 150 éve folyamatosan gyarapodó és nyilvánosan kutatható gyűjtemény jelentőségét, majd köszönetet mondott a szerkesztők mellett Lővei Pál szakmai lektori, Bardoly István olvasószerkesztői és Környei Anikó grafikai-tördelési munkájáért, ami nélkül a kötet nem jöhetett volna létre.

Ezt követően Dr. Szakács Béla Zsolt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője részletesen ismertette a kötetet. A honlapunkon megtekinthető virtuális kiállítással összevetve méltatta a katalógust, amely műfajából eredően a tárlaton megjelenített témák mélyebb összefüggéseire is rávilágít. Részletesen elemezte mind a kilenc fejezetet, majd kitért a könyv arculatára és borítójára. Mindkét beszéd kiemelte a katalógus kézikönyvjellegét, amit a különböző egyetemi képzések hallgatói is haszonnal forgathatnak. A kiadvány megvásárolható a MÉM MDK kiállítóhelyén, a Walter Rózsi-villában.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nemzetközi díjat nyert a Magyar Állami Operaház felújítása

Nemzetközi díjat nyert a Magyar Állami Operaház felújítása

Idén Európa legrangosabb örökségvédelmi díjait 30 példaértékű projekt és 18 országból származó kiemelkedő pályázó project kapja meg.

Történeti épületek helyreállítása szakmai fórum: kihívások és konfliktusok

Történeti épületek helyreállítása szakmai fórum: kihívások és konfliktusok

Épített örökségünk megőrzése széles körű és speciális ismereteket igényel, a műemlékvédelem területén mindinkább olyan szakmailag képzett, innovatív és holisztikus szemléletű, projektorientált szakemberekre van szükség, akik alaposan ismerik a történeti épületek diagnosztikai módszereinek elméletét és gyakorlatát. A szakmai képzés mellett a tudásmegosztás egyik leghatékonyabb platformja a szakmai találkozók megszervezése, ezért is rendezi meg évről évre a Történeti épületek helyreállítása szakmai fórumot a pécsi Pollack Expo keretében a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), együttműködésben a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatával és a Baranya Vármegyei Mérnöki Kamarával. 

Műemlék, fejedelmi ranggal

Műemlék, fejedelmi ranggal

Cikkünk a 205-ös, 2026/1-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés