Hirdetés

Áttekinthető, táblázatos formában nyújt segítséget.

A Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány megbízására elkészült a veszélyhelyzet szigorú szabályait óvatosan oldó, a vendéglátóhelyek nyitásával kapcsolatos összefoglaló memorandum – írja a szövetség honlapja.

Fotó: Arisa Chattasa/Unsplash

Az MTSZA a Provaris Varga & Partners Ügyvédi Társulás segítségével elkészítette a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet szigorú szabályait óvatosan oldó, a vendéglátóhelyek nyitásával kapcsolatos összefoglaló memorandumot.

A dokumentum áttekintést ad a korábban elrendelt kijárási korlátozás módosításáról, táblázatos formában mutatja be, hogy az egyes intézkedések közül mi vonatkozik Budapestre és Pest megyére, illetve a vidéki településekre, valamint

értelmezi a vidéki vendéglátóhelyek, strandok, fürdők, szabadtéri múzeumok és állatkertek nyitásával és működésével kapcsolatos rendelkezéseket.

A memorandumokat az MTSZA azzal a céllal készítteti, hogy segítse a veszélyhelyzetben hozott jogszabályok értelmezését a turizmusban tevékenykedő vállalkozások számára – írják.

A szabadtéri nyitás segédanyaga itt tölthető le.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fiatalos elegancia  Wrocław vibráló szigetén

Fiatalos elegancia Wrocław vibráló szigetén

Az étterem pontosan olyan, mint a helyszín: színes, pezsgő és zöld.

Art deco finomság Miskolc új találkozóhelyén

Art deco finomság Miskolc új találkozóhelyén

A Balance Taste Gallery a bükki borvidék legjobbjait kínálja, és helyi termelői alapanyagokból készült specialitásokat.

Egy térképen a világ legrégebbi, napjainkban is működő éttermei

Egy térképen a világ legrégebbi, napjainkban is működő éttermei

Vajon melyik a legrégibb magyar étterem? 

Hirdetés