Világsztár építészirodák terveihez készített vizualizációs munkák is találhatók az idén először megtartott szemle díjazottjai között.

Május 14-én tartották az első CAD’oro Építészeti Animációs Filmszemle díjátadóját a budapesti Etele Plaza Prémium mozitermében. Összesen 13 díjat osztottak ki, a fődíjat a ZOA 3D Stúdió nyerte el.

A Magyarországon – de talán a világon is – az első ilyen filmszemle alapötlete abból a felismerésből született, hogy az alapvetően gyakorlatias célokból készített építészeti animációs kisfilmeket általában csupán néhány ember látja – miközben sok esetben jelentős kreatív teljesítmény áll mögöttük, így ezeket túlzás nélkül önálló művészi alkotásnak tekinthetjük. Az esemény egyik célja tehát az volt, hogy elismertebbé tegye az ezekbe a filmekbe fektetett alkotói munkát.

A CAD’oro Építészeti Animációs Filmszemle zsűritagjai a következők voltak: Asbót Kristóf belsőépítész, filmrendező (Fuga Építészeti Központ); Brovinszki László animációs filmrendező, művésztanár (MOME); Fábry Sándor alkotó, dramaturg; Kollarik Tamás filmes szakember, producer (MMA-MMKI) és Répás Ferenc építész, egyetemi docens (BME).

„A filmszemle mezőnyének egyik érdekessége az, hogy – mivel korábban nem volt ehhez hasonló pályázat – nem csak az elmúlt néhány év munkáiból küldtek filmeket az alkotók, így ennek köszönhetően több olyan épület, beruházás animációs bemutatóját is megnézhetjük, amelyek azóta elkészültek, így összevethetjük a tervfázisban készült animációt a megépült változattal” – mondja dr. Csanády Pál, a Metszet építész-folyóirat főszerkesztője, az építészeti animációs filmszemle ötletgazdája.

A pályázatra a megadott határidőig összesen 41 alkotás érkezett be; a zsűri 13 kategóriában osztott ki díjakat. A közönségdíjat az a mű kapta, amelyikre az esemény weboldalán a legtöbb szavazat érkezett. Az egyes kategóriákban a díjazottak az alábbiak:

Legjobb posztdigitális vizualizáció díja:

  • film neve: 21. századi tájleírás
  • készítő: GUBAHÁMORI
  • építész: Bokányi Imre, Tarr Hajnalka

Mood and design díj

  • film neve: Kengo Kuma - Shenzhen Opera House
  • készítő: Brick Visual
  • építész: Kengo Kuma

Introduce and explain díj

  • film neve: BRNO MAIN STATION
  • készítő: ZOA Stúdió; Andrékó Róbert, Balogh Balázs, Falussy Bence, Mohammed Elnabarawy, Matteo Piccini, Fabio Tavola
  • építész: Snøhetta

Short and idea díj

  • film neve: Freed Developments - 240 Adelaide street
  • készítő: Brick Visual
  • építész: Adrian Smith + Gordon Gill Architecture

Legjobb magyar épület vizualizáció díja

  • film neve: Diósdi családi ház külső animációja
  • készítő: Brindza Tivadar
  • építész: Brindza Tivadar

Legjobb homlokzatmegjelenítés díja: 

  • film neve: Ban Residential
  • készítő: ZOA 3D Stúdió / Czinger Jákob, Mohammed Elnabarawy, Nagy Zoltán, Matteo Piccini, Sass Botond    
  • építész: Shigeru Ban

Building and development díj

  • film neve: Bhutan - Gelephu Mindfulness City
  • készítő: Brick Visual
  • építész: Bjarke Ingels / BIG

Building and nature díj

  • film neve: MOYER DESIGN+BUILD - Jackson Hole
  • készítő: Brick Visual 
  • építész: Moyer Design + Build

Composition and thought díj

  • film neve: Sulgen
  • készítő: ALA stúdió / Gulyás Gergely, Jakab Ábel, Koch Balázs, Lőrincz Áron, Szabó Attila, Virághalmy Gergely
  • építész: Wulf Architekten

Legkomplexebb építészeti animáció díja: 

  • film neve: Operaház, Shenzen
  • készítő: külső, valósághű animáció: The | Greypixel; belső, valósághű animáció: Brick Visual; filmdokumentáció és lowpoly magyarázó animáció: Chemistry Budapest; makett: Limes Model Ltd..,
  • építész: Zoboki Gábor DLA habil., Csiszér András, vezető tervezők: Silvester Csaba, Turi Zoltán 

Story and dramaturgy díj: 

  • film neve: Vantage Trailer 
  • készítő: Brick Visual

Legjobb építészeti animáció – a filmfesztivál fődíja:

  •  film neve: VIVA VIRGOLO 
  • készítő: ZOA 3D Stúdió / Balogh Balázs, Czinger Jákob, Mohammed Elnabarawy, Falussy Bence, Matteo Piccini, Somlói Dorka 
  • építész: Snøhetta

Közönségdíj:

  • film neve: VENTURES BEYOND OBSCURITY 
  • készítő: Dr. Kiss Gyula, Móricz Áron, Márton Márk, Knáb András Benedek 
  • építész: az Ybl Miklós Építészmérnöki Kar elsőéves hallgatói

Forrás: Sajtóanyag / Kép: Viva Virgolo




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ezt az öt filmet nézd meg az Építészeti Filmnapokon!

Ezt az öt filmet nézd meg az Építészeti Filmnapokon!

Március 7. és 10. között újra Budapesti Építészeti Filmnapok a Toldiban.

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Eredményhirdetés a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjon

Február 24-én tartják a 2022/23-as első féléves eredményhirdetést.

Hirdetés