Az építészetnek meg kell újulnia, fenntarthatóbb épületeket kell tervezni, ennek ösztönzésére pedig kell egy közös alkotói tér.
Zahari Tünde MSc Diplomamunkája.
De az energetikai és fenntarthatósági szemléletformáló játékkal valójában mindenki nyer.
Az építészképzők közül továbbra is megkérdőjelezhetetlen a Harvard, a MIT, az ETH Zürich és az UCL pozíciója.
12 videoelőadás 12 témakörrel építésgazdasági szakembereknek.
Új szakirányú továbbképzést indít a METU.
A tervek szerint 2021-ben kezdik el építeni.
Mivel a szakértői vélemények szerint biztonsággal átültetni nem lehet, a kiviteli tervek módosításával óvják meg a fát.
Ráadásul úgy, mintha egy közösségi lakóprojektet valósított volna meg embereknek.
Fontos társadalmi problémára hívják fel a figyelmet.
A nemzetközi kapcsolatok erősítése lesz a feladata.
A BORD Építész Stúdió eddigi legtudatosabb épületét az A’Design Awardon díjazták.
A Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as szakterületi rangsorának eredményei.
Öt pályázat részesült kiemelt megvételben.
Fókuszban a fenntarthatóság, amelyben Valentino Gareri már bizonyított.
A Fuwen Általános Iskola tervezői mindent megtettek azért, hogy jól érezze magát a gyermek az iskolapadban.
130 éve született Kotsis Iván.
Cseh András, a CAN Architects építésze magával ragadó TED-előadást tartott a térről való gondolkodás megismertetéséről.
Dúll Andrea környezetpszichológus a mikroszinttől építené fel az ideális iskolát.
Krajnyák N. Bence Finnországban, az Oului Egyetem építészképzésén dolgozott ki egy projektet, amely ugyan még nem diplomamunka, ám érett, publikálásra érdemes dolgozat. Lássuk hát a Lammassaari Középiskola és Közösségi Központ tervét!