A növekedés valamennyi termékcsoportban érezhető, de legjobban a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok terén.

Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) az MTI-vel. 

A szövetség szerint a lakáspiac fellendülését jelzi az is, hogy az 5 százalékos újlakás-áfa visszaállítása és a magánerős lakásépítés áfa-visszaigényelhetősége nyomán számos korábban leállított újlakás-projekt folytatódik és újakat is előkészítenek.  Az önkormányzati beruházások továbbra is elmaradnak a korábbi évekétől: a saját finanszírozási hátterű beruházások visszafogása és halasztása jellemző, míg a központi fejlesztési forrást jelentősebb arányban használó beruházásoknál kevésbé látszanak fennakadások. Mindezek miatt a magyarországi építőanyag-gyártók optimistán ítélik meg a magasépítési piac alakulását és ezért abban bíznak, hogy a járványügyi helyzet és a gazdaság újraindulása függvényében a termelési volumenek a második félévtől elérik, vagy egyes szegmensekben meg is haladják a 2019-es teljesítményt. 

A MÉASZ ugyanakkor megjegyezte, hogy továbbra is problémát jelent, hogy hiány van szakképzett kőművesekből, nyílászáró-beépítőkből és szigetelőkből.

A beépítő szakemberek szűkös kapacitása a mostani felújítási hullámban fokozott minőségi kockázatot hordoz a beruházók szemszögéből. Közölték, a világpiaci hatások - főként a kínai gazdaság koronavírus-járványt követő újraindulása - miatt jelentősen emelkedtek a nyersanyagárak, ami megjelent a műanyagtermékeket, vegyipari nyersanyagokat és acéltermékeket felhasználó építőanyag és építési termékek gyártási költségeiben és értékesítési áraiban. 

A szövetség szerint a külpiaci nyersanyagok árrobbanása Európa-szerte érinti az építőkémia termékeket, a nyílászáró gyártást, az épületgépészeti szolgáltatásokat, a műanyagalapú (EPS) hőszigetelők piacát, valamint az acélon keresztül a betonelemgyártást is. Az EPS hőszigetelőkről megjegyezték, hogy március végén a gyártók a petrolkémiai alapanyagok erős áremelkedése miatt mintegy 20 százalékkal emelték áraikat, míg tavaly tartósan csökkenő ártrend érvényesült. A MÉASZ szerint Magyarországon az építőanyag gyártók abban bíznak, hogy a pandémiás helyzet rendeződésével a nyersanyagpiacok fokozatosan normalizálódnak, így a beszerzési költségek is csökkennek majd.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Konténerekben oltatná be a brit lakosságot egy építésziroda

Konténerekben oltatná be a brit lakosságot egy építésziroda

A modulokat kamionok szállítanák, így nem terhelnék túl az egészségügyi intézményeket, és minden kis faluba hamar eljutnának.

Sármos otthon a város felett
  • 2020-06-03 09:00
  • Deco

Sármos otthon a város felett

Egy belvárosi bérház legfelső emeleti kis lakása trendi otthonná változott.

„Hagyjátok abba az ostoba, soha meg nem valósuló ötletek mutogatását!”

„Hagyjátok abba az ostoba, soha meg nem valósuló ötletek mutogatását!”

Kate Wagner építészetkritikus páros lábbal szállt bele az építészekbe, a tervezőkbe és a projektjeiket felkaroló médiába.

Hirdetés