Teljesen automatizált, károsanyag- és hulladékkibocsátás nélkül működik a Market Zrt. által kivitelezett gyár.

Új gyártóbázist adott át a SIAD csoport Magyarországon: az ipari és orvosi gázok előállításával foglalkozó, olasz tulajdonú vállalat 12 milliárd forintból építette fel Gyöngyöshalászon második hazai üzemét, amely a Market Zrt. kivitelezésében épült meg, és amelyben mélyhűtött cseppfolyós nitrogént, oxigént és argont állítanak elő.

Roberto Sestini, a világszerte 14 országban jelen lévő SIAD cégcsoport tulajdonosa az eseményen kiemelte: a teljes egészében önerőből finanszírozott beruházást a Miskolcon húsz éve működő gyáruk fejlődése alapozta meg. Emellett az Apollo gumiabroncs-gyár beszállítójává akartak válni, ezért választották második gyáruk helyszínéül Gyöngyöshalászt.

Az új bázis csúcstechnológiájának és teljes automatizáltságának köszönhetően munkaerőigényük alacsony. Miskolcon és Gyöngyöshalászon 55 embert foglalkoztatnak. Gyöngyöshalászon a világ egyik legkorszerűbb technológiáját alkalmazzák, amelynek köszönhetően az itteni gyár károsanyag- és hulladékkibocsátás nélkül működik.

Fotó: MTI, Komka Péter

Massimo Rustico olasz nagykövet arról beszélt, hogy a SIAD tevékenységét Magyarország és Olaszország vegyiparában egyaránt vezető szerepet tölt be. Szemléletére jellemző, hogy a kutatás-fejlesztés mellett a fenntarthatóságot és a környezet védelmét is meghatározó szempontként kezeli. Tavaly az olasz-magyar kereskedelmi forgalom meghaladta a 10 milliárd eurót, ez a szám folyamatosan nő; a vegyipari termékek forgalma a két ország között eléri az 1,4 milliárd eurót.

A SIAD termékeire számos ipari területen szükség van, ezeket eddig zömmel importból kellett beszerezni. A kabinet ezt mérlegelve emelte korábban a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások sorába az új gyártóbázis felépítését.

A SIAD Group Olaszország egyik vezető vegyipari csoportja, tevékenysége az ipari, mérnöki, élelmiszeripari, egészségügyi, LPG és földgázágazatokra egyaránt kiterjed. Termelési értéke 674 millió euró volt 2018-ban, ügyfeleinek száma világszerte több mint 70 000 és közel 2 000 alkalmazottja van.

Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete, Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, Pékó Zoltán, a SIAD Hungary Kft. ügyvezetője és Roberto Sestini, a SIAD csoport elnöke (b2-j2) átvágja a nemzeti színű szalagot - Fotó: MTI, Komka Péter
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyitotta kapuit Békásmegyer új vásárcsarnoka

Megnyitotta kapuit Békásmegyer új vásárcsarnoka

Lezárult a békásmegyeri fejlesztés I. üteme

"A megrendelt mennyiség és a határidő jelentette az igazi kihívást"

A Telekom Székház kapcsán Saly Péterrel és Preszl Gáborral beszéltünk a belsőépítészeti kivitelezés izgalmairól.

Egy testreszabott üveghomlokzat

Egy testreszabott üveghomlokzat

Egyedi fejlesztések Schüco rendszerbiztonsággal a Telekom Székház épületén

Hirdetés