Cikkünk a 204-es, 2025/8-as lapszámunkból közöljük.
Az egykori kertészeti egyetem részére a Villányi út és a Ménesi út mentén felhúzott épületcsoport a késő modern magyar építészet, illetve a tervező, Pál Balázs fontos alkotása, amely a budai arborétumba belesimulva ma is „újabb és újabb fiakat és leányokat nevel a szakma szeretetére és az egyik legszebb emberi hivatás betöltésére”.
A közelmúltban védett történeti kertté nyilvánított Budai Arborétum a főváros több szempontból is egyedi és értékes oázisa. Egyrészt a hét és fél hektáros terület növényanyaga csaknem kétezer fás szárú dísznövénytípust, több száz hagymás virágot és csaknem kétszázötven féle egyéb évelő dísznövényt rejt, másrészt a 20. századi modernista építészet kedvelőinek is van miért ellátogatni ide.
Az egyetem és az arborétum története az 1850-es években vette kezdetét, amikor Entz Ferenc az egykori szőlőtermesztésre használt területen életre hívta a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetet (ennek neve az évek, évtizedek során többször változott), majd az 1800-as évek végére az arborétum kialakítása is megtörtént Räde Károly irányításával. A területen az oktatási funkciók miatt több épület is létesült, majd a II. világháborút követően továbbiak építése is megvalósult.
1949-ben a Ménesi út mentén készült el a mai „A” épület kettős csoportja, amelyet a korszak két neves építésze, Szendrői Jenő és Lauber László jegyeznek. A még a két világháború közötti modernizmushoz köthető létesítmény legérdekesebb része a lábakra állított előadóterem alatti zsibongó íves függönyfala. (Érdekesség, hogy cikkünk valódi tárgyát képező épületekhez Szendrőinek szintén van köze, hiszen ő volt akkoriban a tervezést végző IPARTERV főmérnöke.)
Az oktatási funkciók fokozatos bővülése (az intézményből előbb főiskola, majd egyetem lett) végül a területen további épületek felhúzását tette szükségessé. A két ütemben megvalósuló feladatot az IPARTERV kapta meg, és a tervező, Pál Balázs a kor igényei mellett a természeti környezetbe való illeszkedést és részben a Szendrői–Lauber páros munkáját is figyelembe vette.
Az első ütem során az új főépület együttese az arborétum Villányi út felőli, alsó részén valósult meg. A befejezés előtt álló munkák kapcsán Pál Balázs a Kertészmérnök című lapba írt egy rövid cikket, amelyben így fogalmazott: „Vakolatlan tereiben, folyosóin, lépcsőházában már érzi az ember a kialakult arányokat, odaképzeli, ami rövidesen további valóság lesz: a kiállító vitrineket, a vörös keménymészkővel burkolt aula és lépcsőházi padlósíkokat, a szép fehérre meszelt falakat, az alumíniumból – hazánk fehér acéljából – készült ajtókat, ablakokat, a nyersbeton felületeket az őszinteség és a puritán »többet nem mutatás« kifejezését és ezzel együtt az ünnepélyes, komoly, de nem komor hétköznapok munkatereit, amelyekben az Alma Mater újabb és újabb fiakat és leányokat nevel a szakma szeretetére és az egyik legszebb emberi hivatás betöltésére.”
Pál a Magyar Építőművészet 1971/5. számában mutatta be az elkészült művet, amelyben hat tanszék, a rektorátus, a tanulmányi osztály, a központi szolgáltatások, az aula, három nagyobb előadó és a könyvtár kapott helyet. A nyaktaggal összekapcsolt két épületrész (itt érezhetjük a hasonlóságot a Szendrői–Lauber páros elképzelésével) közül a kisebbik, alumínium függönyfalas szárnyban helyezték el az adminisztratív helyiségeket, irodákat, míg a lejtős terepbe hosszan benyúló másik egység rejti a közösségi helyiségeket, a nagyelőadókat, a könyvtárat, valamint az aulát.
Az építész kiemeli, az anyaghasználatban fontos szempont volt a költséghatékonyság, ennek ellenére a hosszanti épületszárny belső kialakítása, a padlóburkolat, a lépcsőkorlátok, egyéb burkolati elemek még mai szemmel is igényesek és jól bírják a strapát. Sajnos ez nem mondható el a bejárat impozáns, vasbeton-lamellás homlokzatáról, amelyet a közelmúltban a romló állaga miatt fel kellett állványozni. És ha már vasbeton: az irodai épületszárny hátsó traktusának külső sarkán álló, szintén látványos betonlépcsőt érdemes az év minden hónapjában felkeresni, hiszen az azt körbefutó vadszőlő mindig más és más színekkel vonja be azt.
A belsőépítész egyébként Gergely Gábor volt – nevéhez olyan belsőépítészeti, bútortervezési feladatok kötődnek még, mint például a Kohó- és Gépipari Minisztérium Székháza, a Borsodi Ércelőkészítőmű, a Chinoin Irodaház, a székesfehérvári Könnyűfémmű központi irodája és laboratóriuma, a Fehér Galamb-ház a budai várban vagy az OMFB balatonfüredi vitorlás klubháza. Említést érdemel ezen kívül az épület különböző tereiben látható három képzőművészeti alkotás is: a lépcsőházi rész mellvédjét Szabados János mozaikja, az aula színpad mögötti falát Hincz Gyula, Rác András és Hegyi György hatalmas mozaikja, a rektori tanácstermet pedig Csik Jolán, Ungár Klára és Ungár Olga gobelinje díszíti.
A második ütem az arborétum felső részén, a Szüret utca mentén valósult meg az 1970-es évek első felében. A kollégiumot, éttermet és tornatermet rejtő létesítmény mutat némi hasonlóságot az első ütemmel, hiszen a lejtős terepen itt is egy kisebb, alumínium függönyfalas épületszárny (a lábakra állított étterem) van nyaktaggal összekötve egy hosszabban elnyúlóval (a kollégiummal), a különbség csak annyi, hogy itt még egy plusz traktus (a tornaterem) is csatlakozik a hosszú egységhez.
Az egyetem ezen részét néhány éve felújították, így már nem azt az arcát mutatja, mint ahogyan Pál Balázs anno megálmodta, de a korszerűsítés mindig üdvözlendőbb megoldás a bontásnál. Jelenleg egyébként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán az alábbi intézetek nevelik az „újabb és újabb fiakat és leányokat a szakma szeretetére”: Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet; Kertészettudományi Intézet; Növényvédelmi Intézet; Szőlészeti és Borászati Intézet, valamint a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet.
Zárásként még pár szó a tervezőről. Pál Balázs neve és munkássága a jelen építészeti, építészettörténeti diskurzusában relatíve ritkán bukkan fel, pedig számtalan remek épület fűződik a nevéhez. Igaz, viszonylagos „elfeledettsége” abból is adódik, hogy az IPARTERV munkatársaként (logikusan) ipari épületek (pl. a Csepel Vas- és Fémművek Szerszámgépgyár célgépcsarnoka; a Chinoin gyár kiszerelő-kikészítő üzemi és raktárépülete, illetve irodaháza; az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár gyógyszeralapanyag-gyártó üzeme) tervezésével foglalkozott elsősorban, így az átlagember ritkán futhat össze a műveivel, és igazából nem is tudhat róla, vajon állnak-e még ezek a házak.
Amiről viszont lehet tudni, hogy nem áll, az az Apor Vilmos téri szolgáltatóház, amely egy épülő templom alapjaira épült, miután a kommunista hatalom kisajátította a területet. Pál a feladatot roppant szellemesen oldotta meg, a hengeres formák és a függőleges betonlamellák játéka könnyedséggel ruházta fel a brutalista épületet – amíg a rendszerváltást követően át nem alakították, hogy itt működjön a hírhedt Hully Gully diszkó és sztriptízbár. A létesítményt 2015-ben bontották el.
Pál Balázsra visszatérve, két dolgot még érdemes tudni róla: Kós Károly volt a nagybátyja (írt is róla egy könyvet az Akadémia Kiadó Architektúra-sorozatában), emellett pedig ő is a „dániás” építészek csoportjához tartozott. A „dániások” azok az építészhallgatók voltak, akiket a németek 1944-ben Németország irányába hurcoltak, hogy majd a háború végeztével segítsenek az országuk újjáépítésében – az út során azonban a csoport szétvált, egy részét északi irányba szállították (a dél felé tartó csapat vonatát repülőgépes támadás érte és mindannyian odavesztek), míg végül Dániában kötöttek ki, ahol baráti ellenségnek minősítették őket és az ügyesebbek munkát is szereztek helyi építészirodákban. A csapat tagjai olyan ifjú szakemberek voltak Pál Balázs mellett, mint például Farkasdy Zoltán, Jánossy György, Zalaváry Lajos és Dragonits Tamás.
- Karancs Szálló
- Déli Pályaudvar
- CODE Digitális Élményközpont
- A Budapest Környéki Törvényszék egykori központja
- Az MTI székháza
- Az MTA kutatóháza
- Szent László római katolikus templom
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
