Erről szóló cikkünk a 135-ös, 2017/3-as lapszámunkból közöljük.

Hirdetés

Kovács Csaba saját házának megformálásánál alapszínek és alapformák összhangját kereste, megoldásai pedig úgy tették azonosíthatóvá az épületet, hogy annak minden nyersesége ellenére nem kerül konfliktusba a környezetével.

Az elmúlt évek folyamataiból is látszik, hogy a magyar, ha lakni akar és olyan szerencsés, hogy lakni is tud, ezt a formát választja legszívesebben. Az értelmezhető vásárlóerővel rendelkező népesség többségének fantáziájában ez a modell jelenti a szociális, gazdasági és kulturális aspirációk beteljesedését. Hallani ugyan eltérő folyamatokról is, de ezek parciálisak, a Budapest szélén és azon túl burjánzó szuburbia népessége stabilan nő, és a különböző társadalompolitikai eszközök, szabályozások is ezt a folyamatot támogatják. Ha már így alakult, érdemes górcső alá venni, milyen lehetőségei vannak az építészetnek ebben a kaotikus közegben.

Az utcafronti homlokzat nagyméretű ablaknyílásainak korlátját alapvető színekkel tette játékossá az építész.

A villamos Hűvösvölgyi végállomásától a cím felé bandukolva konstatálom, hogy a rendezettség és a szombati idill ellenére a város burjánzó pereme még itt, a divatos fővárosi északnyugaton is milyen formátlan, koncepció és referencia nélküli. A különféle fragmentumokat magába olvasztó, vegyes háztengerben épületet alkotni gondolatot, türelmet és önfegyelmet igényel. Kíváncsi voltam, mihez kezd egy építész a feladattal, amikor történetesen önmaga megbízójául szegődik.

A ház a központ felől a hegyre kaptató lankás utcában, a telekhatártól jócskán hátra húzva, tágas előkert mögött áll. Mint említettem, „az építész házáról” van szó, márpedig az ilyen alkalmakkor a recenzens általában felhevül a lehetőségtől, hogy állásfoglalásként, személyes vallomásként értelmezheti a házat. A megrendelő figurájára itt nem lehet a kellemetlen „másikként” hivatkozni, a szerzőnek kellene itt előlépnie, aki végre a saját terrénumában hívható tetemre.

Az oldalhomlokzat az utcafrontival ellentétben nagyon tiszta gesztusokat keres, csak a nyílások arányait és azok helyét használja kifejezőeszközként.

Esetünkben a ház szinte megrendítően egyszerű, tiszta és azonnal olvasható; minden expresszív blikkfangot nélkülöz – kissé zavart topogásra is kényszerít; hol találom itt meg az ars poeticát, hol csípek fülön valamilyen mániát, elfojtott ambíciót, túltervezett mozzanatot?

Kár, hogy az ingatlanpiac marketing-gépezete kisajátította, majd sikeresen kommercializálta az olyan kifejezéseket, mint a modern, funkcionalista, letisztult, pedig itt mindegyik adekvát és pontos meghatározás lehetne. A ház úgy testesít meg egy esszenciális archetípust, hogy közben csak finoman, erőltetett kompozíciós gyakorlatok és idézetek nélkül utal a műfaj hazai és univerzális, illetve vernakuláris és absztrakt tradícióira. A szemcsés-fehérre vakolt, nyúlánk hasáb alakú tömeg minden agresszió nélkül fejezi ki autonómiáját a vadregényes kerttel, a szomszédos házakkal és az utcával szemben is, ugyanakkor nem zárkózik el ezektől. A tömböt kis hajlásszögű, sötét fémburkolatú nyeregtető zárja, ha akarom a hagyományra kacsintva, ha hunyorítók észrevétlenül.

Itt megjegyzendő, hogy Kovács Csaba házának van egy titka, méghozzá a láthatatlan kontinuitás, a meglévő, talált anyagok és adottságok adaptációja a teljesen újba. Mint más munkáiban, (pl.: a galyatetői kilátó és turistacentrum) az építész itt is a telken álló ház alapfelépítményének megtartása mellett döntött. A szikrázó fehér festés alatt a ház új szerkezetei évszázados téglákon nyugszanak, a ház pozíciója és az alaprajz arányai is részben az öröklött tulajdonságokból adódnak.

Apropó titkok: a zöldövezeti házak tervezésének egyik kurrens alaptétele a szomszédságtól való elzárkózás, az utca felé forduló introvertált, enigmatikus-komplexusos homlokzatokkal. Esetünkben a földszint közös terei – nappali-konyha-étkező, a kapcsolódó szülői hálóval – és az emeleti gyerekbirodalom is az utca felé fordul. A nappalit egy nagyvonalú, szürke keretezéssel megünnepelt nyílás teljes egészében feltárja a terasz, majd az ősfás előkert, végül az utca irányába is. Ugyanezen a fő közlekedőre merőleges tengelyen teremt vizuális és fizikai kapcsolatot a hátsó kerttel és az utcára néző betonterasz hűvösebb, északias párjával a hátsó homlokzatot áttörő, dupla magasságú nyílás.

A konyha karakteres, de nem hivalkodó.

A teljes program úgy fért el 130 négyzetméteren, hogy sehol sem szűkös a hely, a feszes emeleti gyerekszobák, és a hozzájuk csapódó tükrös-trükkös fürdőszoba például kifejezetten irigylésre méltók. Az újhullámos saját portát álmodók – és rajzolók – másik beidegződése, hogy lehetőleg minden egyes funkciót épített falakkal szeparáljanak el egymástól, itt erre sem lehetőség, sem leküzdhetetlen igény nem mutatkozott. Jó hír, hogy a beépített szekrényekbe rejtett mosógépek, tárolóegységek, gépészeti csomópontok, stb. modern toposza 2017-ben is nagyszerűen optimalizálja a helykihasználást. A szikár racionalitást és hatékonyságot mindenesetre pont jókor és jó helyen téríti el a lépcső tetején a födémet helyettesítő, szitanyomott üveglap kiváltotta szédülés, vagy a gyerek- és fürdőszobák vidám-szintetikus színezése.

A teraszra visszatérve felhozom a ház – alkotó – urának az ars poetica témáját. A kis habozást követő választ a háttérből a ház igazolja; nincs szubjektív poétika, csak a problémák értő, szellemes megoldása, empatikusan – lehetőség szerint mind a megrendelő, mind az építészet irányában. Az építész háza egy magazinban ennek a konstruktív és nyitott tervezői attitűdnek jó esetben hiteles illusztrációja, helyben pedig - ahogy én láttam – lakható és szerethető eredménye.

A színek játéka a hálószobákban is folytatódik.

Az ilyesfajta pragmatizmusnak és racionalitásnak persze számos buktatója lehet, és ez a redukált családi villa is könnyen csúszhatott volna az érdektelenség és a jellegtelenség zónájába. Szerencsére a figyelem és az igényesség a ház minden léptékénél érvényesült, a látható lelkesedéssel kimódolt egyedi részletek pedig egyértelművé teszik, hogy a józanság nem sematizmus, az egyszerűség pedig nem együgyűség vagy álszerénység.

Építészet: NART Építészműterem Kft.
Építész vezető tervező: Kovács Csaba
Építész munkatársak: Szenthe Ágoston, Gyuris Eszter, Tóth Kitti
Belsőépítészet: Kovács Csaba 


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Téli rege
  • 2021-11-29 11:00
  • Deco

Téli rege

Praktikusan átalakított belső terek, amiket egyedi megoldások tesznek igazán stílusossá. Egy különleges télikerttel rendelkező sashegyi villa alsó szintjének teljes átalakulása otthonos, polgári lakássá. Cikkünk az OCTOGON Deco 2020/6-os lapszámából.

Mindörökké nyár
  • 2021-07-30 08:00
  • Deco

Mindörökké nyár

Tengerparti nyaralások emlékét idéző, belső tereiben mégis modern családi ház Solymáron.

Mélyen humánus lakótér & komoly szakmai teljesítmény Zánkán

Mélyen humánus lakótér & komoly szakmai teljesítmény Zánkán

Erős koncepció és érzéki részletképzés a Balaton partján.

Hirdetés