Hirdetés

Meghalt Yona Freidman

A Budapesten született francia építész, várostervező, teoretikus 96 éves volt.

Hirdetés

Pénteken, 96 éves korában meghalt Yona Friedman, magyar származású francia építész. Friedman Budapesten született 1923-ban, a második világháború után tíz évig az izraeli Haifában élt, majd 1957-ben Párizsba költözött, ahol végleg letelepedett. A francia állampolgárságot 1966-ban kapta meg.

Több egyesült államokbeli egyetemen is tanított, világszerte részt vett humanitárius szervezetek munkájában. A nevéhez fűződik a mobil építészet, így a „lebegő város” (ville spatiale) koncepciója: a hatalmas vázszerkezeten nyugvó, folyók vagy mocsarak felett lebegő metropoliszok rajzaival nemzetközi ismertségre tett szert az ötvenes évek végén. Ugyancsak rajzolt kontinenseket összekötő hidakat, többszintes városi kerteket. Hirdette, hogy ne az építészek, hanem mindenki maga tervezze meg a házát.

A fenti koncepciókhoz hasonlóan a legtöbb terve nem valósult meg, ugyanakkor az elgondolásai, könyvei több területen – elsősorban a városépítészet, a közösségi tervezés és a krízishelyzetek építészete terén – megkerülhetetlenné tették. 

Friedman menekültekről és építészetről:

Budapesttel is maradtak kapcsolatai: a nyolcvanas években nemzeti színházat tervezett a szülővárosának, 2011-ben a Ludwig Múzeumban volt kiállítása Architecture without building. A nemépítés gyakorlata címmel.

„Egy olyan generáció tagja volt, amely átélte az építészeti modernizmusok tündöklését és kudarcát – írta a 2011-es kiállítás előtt a Ludwig Múzeum. – Friedman határozottan kiállt a helyben található anyagok és egyszerű technológiák, a mobilitás és a változtathatóság fontossága, a fenntarthatóság mellett - és fellépett a túlépítés ellen: Túl sokat építünk.

Túlépítettük a Földet, anélkül, hogy mindenki számára megfelelő hajlékot biztosítottunk volna. Ez a túlépítés (csakúgy, mint a túltervezés és a túlzásba vitt mezőgazdasági művelés) környezeti katasztrófához vezet.

Mindez nem az építészek szakmai hibája, hanem részben az építészet félreértelmezéséből ered. Az építészet nem egyszerűen az építés művészete: sokkal inkább a tér rendezéséé.”

Friedman: Az épületek emberek nélkül csak romok:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zöldülnek a városok, és ehhez kellett a koronavírus

Zöldülnek a városok, és ehhez kellett a koronavírus

Folyamatosan vezetik be a zöldítő intézkedéseket.

A várostervezés során nem veszik figyelembe a nők szempontjait

A várostervezés során nem veszik figyelembe a nők szempontjait

Állítja Caroline Criado Perez írónő, aki a megoldást a részletesebb adatgyűjtésben látja. 

Hirdetés