Három pályázati kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány.

Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban – közölte a Miniszterelnökség. A szerdától elérhető három pályázati kiírásra összesen 23 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer fő vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve az egyházközségek részére.

Támogatást igényelhetnek az önkormányzatok a tulajdonukban lévő belterületi és külterületi utak, hidak, kerékpárutak építésére és felújítására, valamint az állami tulajdonú belterületi kerékpárutak felújítására. Az erre rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 40 millió forint.

A történelmi egyházak számára a program már meglévő és új közösségi terek fejlesztésére, közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre nyújt lehetőséget összesen 3 milliárd forint összegben. Közösségi tér kialakítása esetén 25 millió, foglalkoztatási és eszközbeszerzési támogatás esetén pedig 5 millió forint az igényelhető támogatási összeg felső határa.

A pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség április 30-ig, a támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik.

A Magyar falu programon keresztül nyújtott támogatásoknak köszönhetően fokozatosan javulnak a kistelepülésen élők életkörülményei, csaknem 900 településen pedig növekedésnek indult a lakosság száma. A harmadik éve tartó program költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

(Fejléckép: a Rábagyarmati Falumúzeum)

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Május végéig várják az ötleteket a 2021-es Visegrádi Építésztábor szervezői

2021. május 31-ig várják a fiatal építészek pályázati anyagát az idei Visegrádi Építésztábor ötletpályázatára. A helyszín a városmag és a Palotaház között, a főút mentén elnyúló zöldterületet, ahová a hajdani magánkertek helyén Tündérkert néven közösségi kertet tervez a városvezetés létrehozni.

Kihirdették a Talent Awards 2020/21 győzteseit 

Virtuális kiállítás nyílik a LEGO Hungária Kft. és a MOME közös pályázatán díjazottak munkáiból.

Még regisztrálhatsz a DECODE Alapítvány díjtárgy tervezési pályázatára

A formai megkötés csupán annyi, hogy a díjtárgy kézben tartható méretű és súlyú, valamint sokszorosítható legyen.

Hirdetés