A ruházat használat közben lokális rezgések által informálja viselőjét.

Sáska Dóra mestermunkájában egy, a sérülésmegelőzést támogató és mozgásoptimalizáló futónadrágot (Myorun) tervezett, amely detektálja az izomcsoportok aktivitását, azaz az izmok mozgás közbeni be- és kikapcsolódását, valamint azonosítja a lábizmok esetleg aszimmetrikus működését a test két oldalán. A ruházat használat közben vizuális- vagy audio-visszajelzés helyett lokális rezgések által informálja viselőjét, ezzel elkerülve, hogy a sportoló figyelmét elvonja tevékenységéről és ezáltal biztonsági kockázatot jelentsen.

Sáska Dóra a projekt első lépéseként végzett egy kutatást, amely a futók személyes biztonságát és biztonságérzetét befolyásoló tényezőket, a futótevékenységet végzők igényeit, illetve szokásait vizsgálta. Mivel a felmérés során kiderült, hogy a sportolók kisebb hányadát éri külső fenyegetettség (a megkérdezettek 16.6%-a került konfliktusba kutyával és csupán 3%-a emberrel), mint sokszor saját felkészületlenségből adódó sérülés (melyet a válaszadók 53.3%-a már elszenvedett), így a tervezés során az alkotó az utóbbi problémára fókuszált.

A Myorun elnevezésű koncepció készítésekor egy sérülésmegelőzést támogató és mozgásoptimalizációt segítő futónadrág tervezését tűzte ki célul, amely detektálja az izomcsoportok aktivitását, azaz az izmok mozgás közbeni be- és kikapcsolódását, illetve azonosítja a lábizmok esetleges aszimmetrikus működését a test jobb és bal oldalán.

Ez utóbbi kiemelkedő fontosságú, mivel a kétoldali különbségek lényegesebb sérülésindikátorként azonosíthatóak, mint a test egészére vonatkozó abszolút feszültség.

A futómozgásban résztvevő izomcsoportok működésének detektálása az öltözékbe integrált felületi EMG (elektromiográfiás) szenzorok által valósul meg. A mérő modulok tápellátása a hátsó derékpánton elhelyezett központi komponens segítségével zajlik. Az elektronikai vázat alkotó nyomtatott áramköröket a wearable technológia területre fejlesztett rugalmas kábelek kötik össze. A komponenseket a textil külső oldalára illesztett mechanikai védelmet és vízállóságot nyújtó burkolatok védik.

A ruházat használat közben vizuális- vagy audio visszajelzés helyett lokális rezgések által informálja viselőjét, ezzel megakadályozva, hogy biztonsági kockázat jelentve elvonja a futó figyelmét a tevékenységéről. 


A haptikus visszajelzést a NYÁK-okra forrasztott vibromotorok által keltett rezgések biztosítják, ami lehetővé teszi a valós idejű érzékelést és korrigálást. A futónadrágot kiegészítő mobilapplikáció használata a futást megelőzően, illetve a mozgást követően ajánlott. Az applikáció segítségével a felhasználók elemezhetik az öltözék által rögzített adatokat, illetve a bemelegítéshez és a levezetéshez szükséges gyakorlatokat ismerhetnek meg, a helyes futómozgás elsajátítása mellett.


  • Alkotó: Sáska Dóra
  • Témavezető: Keszei István
  • Elméleti konzulens: Berky Tamás
  • Belső opponens: Kárpáti Judit Eszter
  • Intézmény: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem / Design Intézet / Formatervező Tanszék / Formatervező művész MA
  • Év: 2020



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újrahasznosítás magasabb szinten, hazai designnal

Újrahasznosítás magasabb szinten, hazai designnal

Somogyi Zsuzsa (MOME Formatervező Tanszék) diplomamunkája.

Jövőbiztos ételtárolót tervezett a MOME hallgatója

Jövőbiztos ételtárolót tervezett a MOME hallgatója

Nincs többé egy kijelölt hely az étkezésnek, mondja Kispál Márton. 

Növényrajongóknak tervezett bútorkollekciót egy fiatal designer

Növényrajongóknak tervezett bútorkollekciót egy fiatal designer

Leaf me alone címmel fut Czikkely Anna munkája.

Hirdetés