Mónus János és Szőke Zsuzsa írása érdekes olvasmány az építészet iránt érdeklődőknek.
A kötet egy sajátos műfajú, zavarba ejtő könyv, egyszerre építészeti monográfia, korrajz, oral history, művészeti album. Az egyéni alkotóléten keresztül megélt évtizedeket mutatja be (ön)kritikus szemszögből, személyes hangnemben. Az írások szinte mind valakinek írt levelek (Csernyánszky Gábor és László Péter, de egyes esetekben Somlai Gyula, Janáky György, Bein Klára, Nádas Péter), töredékesek, mégis történeteket mesélnek. Ezeket egészítik ki a képek, jórészt a kort idéző fotók, vagy asszociációkat elindító rajzok, de ezek mellett az építészpáros gazdag életművének számtalan megvalósult épületét is tartalmazza.
Óhatatlanul előtérbe kerül a szöveg és a kép hol szoros, hol asszociatív viszonya, ahogy egymást felváltva vagy kiegészítve egy könyv lineáris logikája szerint rendeződnek. Az irodalmi posztmodern jelenségei, mint a szövegtípusok vegyítése, hangnemek váltogatása, történetiség és személyesség keveredése stb. mellett megjelenik egy új elem, a kép, és ezzel még jobban kitágítja a mű értelmezhetőségének lehetőségeit. Már nemcsak a szövegek közötti kapcsolatok megfejtéséről beszélhetünk, hanem a szöveg–fotó–rajz–építészet közötti kölcsönhatásról.
Ezzel tulajdonképpen egy új műfaj születésének tanúi lehetünk. Példa arra, hogy a nyelv kifejezőerejét használva, de annak korlátozottságát kiegészítve sokrétű, többsíkú, gazdag mű születhet, amiben a kultúra komplexitása meg tud nyilvánulni. Az összes írás és kép számozott, aminek minden háttérinformációját a Jegyzék tartalmazza a számok szerint. A könyv, mint mű az építészeti tervezés kettős természetét képes ily módon érzékeltetni: egyszerre szigorú szerkesztésű, informatív, ugyanakkor szárnyaló, gondolatokat inspiráló, a befogadóra érzelmileg ható műalkotás.
Forrás: TERC
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
