Idén már a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) kezeli a díjat.

Tizenegyedik alkalommal adták át az Ezüst Ácsceruza építészeti és sajtódíjat, amely az új évtizeddel együtt új korszakot is kezdett: ettől az évtől kezdődően a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) látja el a Honi Művészetért Alapítvány által 2010-ben alapított rangos kitüntetés kezelésének megtisztelő feladatát. Az Ezüst Ácsceruza Díj olyan nyomtatott vagy elektronikus sajtótermékekben megjelenő, minőségi publicisztikai tevékenységért jár, amely hozzájárul a magyar építészet és építőipar népszerűsítéséhez.

Az emlékplasztikát, az adományozást igazoló oklevelet, valamint  200 000 Ft pénzjutalmat minden évben két alkotónak ítélik oda és adják át év végén Szent Borbála, az építőmesterek, építészek védőszentjének napjához közeli időpontban.

Idén az Ezüst Ácsceruza Díj kuratóriumának javaslatára a MÉSZ elnöksége a díjat Dénes Eszternek, valamint megosztva az Építészfórum közelmúltban lemondott főszerkesztőinek, Somogyi Krisztinának és Kovács Dánielnek ítélte oda.

Az ünnepélyes díjátadásra az idén szűk körben, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházának Ybl Miklós termében került sor a díjazottak, valamint Krizsán András, a MÉSZ elnöke jelenlétében. A kitüntetetteket Golda János, a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke és Vadász Bence építészek méltatták. A járványveszéllyel kapcsolatos intézkedések miatt ugyan a közönség nem lehetett jelen személyesen, de a MÉSZ hivatalos Facebook-oldalán, élő közvetítés formájában bárki követhette az ünnepélyes díjátadót.

A 2020-as Ezüst Ácsceruza Díj támogatói: Komjáthy Attiláné, Tolnay Tibor, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara és a Budapesti Építész Kamara.

Laudáció a Somogyi Krisztina - Kovács Dániel-páros 2020-as Ezüst Ácsceruza Díjához

Az ácsceruza hosszú, vastag, puha grafit irón, a jelölés, az összerakás, az építés fontos kelléke, sokszor fül mögött hordják, hogy mindig kéznél legyen munka közben. A fehéren csillogó ezüst viszont az örök és tiszta ideákat jeleníti meg. A kettő együtt az építészet ősi üzenete, a görög mester palatáblára rótt és táblástul befalazott tökéletes arány-képlete, a középkori kőfaragó céh agyagpadlóra rajzolt katedrális-alaprajza, a ronchampi kápolna déli falának őrült extázisa. 

Kovács Dániel (középen) és Somogyi Krisztina (tőle jobbra) a díjjal

Az ezüst ácsceruza díj ötletgazdája Komjáthy Attila volt. Őt még a vári-, Táncsics utcai régi OMF tetőtéri műemléki tervező irodájából ismertem a 70-es évekből. Húsz évig dolgozott ott tervezőként, műteremvezetőként, végül igazgatóhelyettesként. 1987-ben volt kollégáival és tanítványaival megalapította a Mérték Építészeti Stúdiót. Vezetésével a kisszövetkezet az ország meghatározó tervező-irodájává, piacvezető cégévé vált. Attila közösségteremtő ereje, csapatépítő személyisége minden gesztusában benne volt. Megalapította a Honi Művészetért Alapítványt, aztán 2010-ben az Ezüst Ácsceruza díjat a minőségi építészeti újságírás jutalmazására. Fontos és jellemző, hogy az építőmesterek, tűzszerészek és építészek védőszentjének, az ókori római Szent Borbálának a napját, december 4-ét jelölte ki az átadásra.

Nagyon komoly az eddigi díjazottak névsora: Vargha Mihály, Gerle János, Vámos Dominika, Pásztor Erika, Bojár Iván András, Götz Eszter, Hartmann Gergely, Máté Klára, Somogyi Krisztina, Sulyok Miklós, Szegő György, Torma Tamás, Zubreczki Dávid és sokan mások…

Amikor Somogyi Krisztina és Kovács Dani tavaly, 2019 őszén átvették az Építészfórumot, az alapító Vargha Mihályhoz és Pásztor Erikához kapcsolódva a fórum-jelleget szerették volna erősíteni, az építészettel foglalkozók közösségét akarták összefogni a jól bevezetett online felületen, folytatva és kiaknázva a páros vezetésben rejlő lehetőségeket. Pillanatok alatt aktív, személyes kapcsolatot alakítottak ki a hazai szakmai élettel és rögtön új felülettel és vizuális megjelenéssel jelentkeztek.

Somogyi Krisztina építészetkritikus, vizuáliskörnyezet-kutató, bölcsészdiplomáit az ELTE-n, újságírói diplomáját televízió és rádió szakirányon, design elméleti képzését pedig Londonban a University of the Arts egyetemen szerezte. Disszertációját az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskolájában a környezetpszichológia és építészet interdiszciplináris területén az építész és nem-építész nézet összehasonlíthatóságának témakörében írta Dúll Andrea és Cságoly Ferenc témavezetésével. 1999-2000-ben a Duna Tv építészeti műsorának szerkesztője. Monográfiát írt Cságoly Ferenc, Balázs Mihály és Golda János építészekről, KÖZ_TÉR_KÖZ címmel albumot szerkesztett a 2010-es Pécs EKF kapcsán kiírt építészeti és várostervezési pályázatokról. 2012-14-ben a FUGArádió boardjának elnöke. A 2016-17-es tanévben a BME Középülettervezés Tanszékének 70 éves jubileumi eseményeit szervezte. Cikkek, filmek, kiállítások és tudományos kutatások készítője, konferenciák szervezője. Az ELTE Környezetpszichológiai kutatócsoportjának tagja, a Kiválósági programban a Szervezet- és Környezetpszichológia tanszék munkatársa. Építészeti írásaiért 2014-ben egyszer már elnyerte az Ezüst Ácsceruza-díjat, oktatási tevékenységéért a Műegyetem Építészmérnöki Karától címzetes egyetemi docensi címet kapott, 2016-ban Molnár Péter-díjban részesült. A MÉSZ felkérésére az UIA Architecture and Children munkacsoportjának magyar delegáltja, vállalása az épített környezeti neveléssel kapcsolatos tevékenységek támogatása. 

Építész – fórum: e két fogalom körül forgott minden – mondta a főszerkesztőségről leköszönő írásában. Az építészet kapcsán formálódó közösség és az építészetről való tudás mélyítése volt a legfontosabb számára. Sokféle szempontból törekedett a diverzitásra. Sikeres volt, ami látszott az olvasottság magas számaiból. A virtuális térben kialakított közösség sokaknak volt fontos az izolált hétköznapokban, munkájával egy egész közösség életét támogatta. Krisztina azzal búcsúzott, hogy  léteznie kell egy olyan nehezen mérhető kvalitásnak, amely nemcsak az értékét, hanem az értelmét is adja egy ilyen fórumnak. 

Kovács Dániel művészettörténész, kurátor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a római La Sapienzán tanult, majd 2007-es diplomázását követően a hg.hu szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Ezután a Szépművészeti Múzeum munkatársaként részt vett a Liget Budapest első nemzetközi tervpályázatának előkészítésében, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Projektirodájának munkatársa és a campusfejlesztést előkészítő MOME Laboratory tagja. 2015-2018 között a Collegium Hungaricum Berlin programigazgatója, 2019-től a berlin-budapesti MMPraxis kollektíva tagjaként a Montag Modus rendezvénysorozat kurátora. 2010 óta a Kortárs Építészeti Központ tagja, majd kuratóriumi tagja, itt többek közt az Artur.org.hu kortárs építészeti túraoldal, a Wikipédia-projekt, valamint a Paradigma Ariadné építészirodával közösen létrehozott Translations of Modernism alapítója. Számos építészeti írás, kritika, tanulmány szerzője, saját könyvei Budapest szecessziós és két világháború közötti építészetéről jelentek meg. 2018-tól az MMA alkotói ösztöndíjasaként Cs. Juhász Sára és Csaba László építészek életművének feldolgozásával foglalkozik. 2019-ben elnyerte a Velencei Biennálé magyar pavilon építészeti kiállításának kurátori pályázatát Othernity címmel. Szerinte egy szerkesztő akkor sikeres, ha saját érdeklődésére tudja formálni lapját – de úgy, hogy közben ő maga ne váljon feltűnővé. Az Építészfórum elmúlt egy éve alatt szerinte ez a történeti témájú cikkek előtérbe kerülését jelentette. Építészettörténeti eredményeinket, tudásunkat próbálta bevezetni a szakmai köztudatba. Büszke Haba Péter iparterves sorozatára, Karácsony Rita 1956-ban kivándorolt építészekről készült, komplett munkásságokat bemutató írásaira. Ide kapcsolódik a 2021-re halasztott Velencei Építészeti Biennále Magyar pavilonjának kurátori pályázata, amelynek kapcsán együttműködés indult a lapban a New Generations platformmal, és közölték a Lechner Központ kiváló cikksorozatát a 60-as, 70-es évekből kiállításra kiválasztott 12 épületről.

Kettejük páros szerkesztői munkája az elmúlt időszak építészeti közéletének legfontosabb teljesítménye.

(Golda János)

Laudáció Dénes Eszter Ezüst Ácsceruza Díjához

Dénes Eszter átveszi a díjat

Dénes Eszter évtizedek óta műveli magas szinten és érzékenyen az építészeti újságírást, építészeti témájú könyvek szerkesztését és építőművészeti kiadványok művészi igényességű komponálását. Emellett számos és számtalan nagysikerű kiállítás szervezésében, megvalósításában, a kiállítási anyagok komponálásában vállalt vezető szerepet, a teljesség igénye nélkül olyan alkotóknak mint Turi Attila, vagy Dévényi Sándor. Mindezeken túl nagysikerű építész portréfilmeket, életmű-filmeket készített és szerkesztett, de számos építészeti portré-kötet is dicséri ízlését, tenni akarását és alkotó vágyát. Az Országépítő folyóirat felelős szerkesztőjeként otthonosan mozog a szerves építészet izgalmas és magával ragadó világában de nyitottan, szeretettel és értőn fordul a modernista építészeti irányzat képviselői felé is. Folyamatosan publikál, építészeti témájú írásai jelennek meg a hazai építészeti folyóiratokban, a nyomtatott és a digitális sajtóban egyaránt.
Különleges értékteremtő és értékmentő építészetelméleti munkái továbbá a hihetetlenül magas színvonalon kidolgozott „arculati kézikönyvek”, amelyek megítélésem szerint az Ő esetében elérték az „irodalmi értékű” szakkönyv-, illetve a  „művészeti kiadvány” szintet. Talán nem véletlenül, ezirányú példaértékű tevékenysége – egyedülálló módon és megérdemelten - Pro Architectura Díjat is kapott.

Dénes Eszter eredetileg francia-esztétika szakot végzett, a nyelv és a szépség érdekelte, köze sem volt az építészethez. Tíz év bolyongás kellett hozzá, hogy megtalálja az „igazi utat”. Olyan ez, mint felnőtt korban megkeresztelkedni.

Ő szeretetből és őszinte meggyőződésből lett építész. Ez sugárzik minden munkájából!

Ezért volt egyhangú a zsűri döntése is: 2020. évben Dénes Eszter kapja az Ezüst Ácsceruza Díjat.

(Vadász Bence DLA)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tervezz logót a MÉSZ-nek!

Tervezz logót a MÉSZ-nek!

A pályaművek benyújtásának határideje 2022. január 31.

Zoboki: Az építészet lényegében környezetszennyezés

Zoboki: Az építészet lényegében környezetszennyezés

Van pont az Operaház fejújításánál, ahol meg kell kérdezni Yblt, hogy szabad-e? – erről is beszélt a MÉSZ podcastjében.

Hagyományos házépítés – Román Árpád építész előadása

Hagyományos házépítés – Román Árpád építész előadása

A műemlékvédelmi szakmérnök május 17-én ad elő a MÉSZ szervezésében.

Hirdetés