Tóthfalusi Gábor terve.

Hirdetés

Hagyományunkhoz híven, visszatekintve az elmúlt évre Martinkó József, az OCTOGON magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2022-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme A városfal éke – a Tektum-irodaház Kolozsváron, az OCTOGON magazin 174-es (2022/1-es) lapszámából.


Ha Kolozsvár belvárosában jártok, feltétlenül látogassatok el a házhoz: 200 méteres könnyű séta Mátyás király szülőházától nyugati irányba. Mielőtt megpillantanátok a házat, előbb az Óvár nyugati falának darabkája tűnik fel. Ami azért érdekes, mert az első középkori városfal nyugati részéből csupán két töredék maradt fenn: az egyik ez, ami az egykori Szentlélek utcából jól látható, a másik darab a házzal átellenben található líceum udvarán rejtőzik, és csak akkor pillanthatjuk meg, ha felmászunk az iskola hátsó kapujának rácsain, és pontosan tudjuk, melyik irányba nézzünk.
 


Jól tudták ezt a városvédő bizottság régészei is, hiszen mindenáron arról akarták meggyőzni az építészt, aki egyben a telek tulajdonosa is, hogy tárassa fel és tegye láthatóvá a várfal minél nagyobb szegmensét. Már csak azért is, mert a pinceszinten húzódó falrészt (az utcaszinten látható fal alapját) 2000 éve beépített, római kori hatalmas kőtömbök alkotják. 2016-ban kezdődtek el a tárgyalások, és bizony több évre elhúzódtak, hiszen attól kezdve, hogy az alapok számára szükséges gödröt kiásták, feltárva egyúttal a városfal római kori fundamentumát, a telek a kolozsvári régészek kedvenc zarándokhelyévé lépett elő.

A telek a városfal jelenléte nélkül is nagy tervezési kihívást jelentett, hiszen az építési szabályzat a 98 négyzetméteres telekre zártsorú beépítést ír elő. A városfal a mostani Virgil Fulicea utca 21. és 23. sz. házának telekhatárát képezte, és mindkét oldalára épület támaszkodott, az utcáról épp csak a keresztmetszete volt látható. Ha megtartották volna a zártsorú beépítést, a városfal feltárt nyugati oldala ismét eltűnt volna. Hosszas egyeztetések eredményeként született meg az a javaslat, hogy a bizottság kivételt tesz a szabályzat alól, és megengedi az épület utcavonaltól való hátrahúzását, szabadon hagyva a városfal kb. hatméteres szakaszát. Így született meg az egykori ház kifordított változata: az épület magja az egykori belső udvar helyére került, a régi ház helyét pedig egy előkert, pontosabban apró díszudvar váltotta fel.
 


Azt a változatot, miszerint a városfalat a telek teljes hosszában látogathatóvá tegyék, végül elvetették, hiszen a lépcsőkön megközelíthető keskeny gödör előbb-utóbb elvesztette volna szabadtéri múzeum-jellegét. Helyette a tervező üvegfalú éket vert a hidasi homokkőből épült városfal és az új épület vasbeton-szerkezete közé, mely végighasít a ház három alsó szintjén, fentről beáramló természetes fénnyel világítva meg még az alagsori részt is. Sejthetitek, hogy sem a ház tervezése, sem a kivitelezése nem volt könnyűgalopp. Abban egyetértettünk Gáborral és a segédtervezőkkel, hogy sokkal izgalmasabb olyan épületet tervezni, ahol szinte megszámlálhatatlan a megszorítás.

Ennél a tervezési feladatnál is akadt néhány: a Tektum iroda székhelyeként megtervezett házban egy bővülő hatfős csapatnak kellett elférnie, munkaterülettel, tárgyalóval, közösségi/étkező térrel és az összes szükséges mellékhelyiséggel. Az alagsorba került a közösségi tér, egy raktár, vécé, zuhanyzóval ellátott mellékhelyiség meg a ház villany- és gyengeáram-vezérlése. A földszint a tárgyalóé, az első emelet az irodavezető építészé, a következő két szinten további két iroda, a másodikon teakonyha, illetve a legfelső emeleten egy vécé és az épület szellőztető központja található – mindez abban a hasáb alakú magban, ami az egykori hátsó udvar helyére került. Az alsó három szint keleti falát a városfal képezi.

A ház utcai homlokzatának hangulatát a lépcsőház keskenyebb hasábja szabja meg, mely egyben összeköti az épületet a 25. sz. alatt található szerényebb Bauhaus-típusú lakóépület tűzfalával. Ez az épület határozta meg a ház ereszmagasságát, tetejének macskalépcsője pedig a lépcsőházat lefedő tetősík szögét. Személyes kedvencem a sarokablak, illetve a téglarács mögé rejtett udvari ablakok. Teljesen más hangulatú kapcsolat jött létre a 25. sz. ház nyitott lépcsőházas udvara és az új ház pici, 12 m2-es nyugati udvara között.
 


A tektumosok úgy döntöttek, nem fordítanak hátat a szomszédoknak, hanem megpróbálnak együtt élni velük. A nyugati homlokzat hatalmas ablakai mind erre az udvarra, illetve a délre található házak tűzfalaira néznek. Ez a látvány határozta meg a ház külső anyaghasználatát. Szintén a városrendészeti bizottság kérésére a teljes épületet látszótéglával burkolták amolyan jellegzetes tektumos stílusban. A tarka doppel téglát Németországban gyártatták le. Színeiben visszaköszönnek a környező házak tűzfalainak árnyalatai. Hab a tortán a két rend bélyeges tégla, melyeken a FULICEA, SZENT, LELEK, 23, TEKTUM feliratok olvashatók, és elszórva ékelték be őket az utcáról látszó homlokzatok szövetébe. A tetőt hornyolt cinklemezzel fedték, a hatalmas ablakok keretei égetett fából készültek, az ablakpárkányok rézlemezből. A várfal fölötti keleti homlokzatot és az irodák nyugati homlokzatát is hornyolt rézlemez fedi.

Jó érzés kitekinteni az ablakokon, és látni azt, hogy nem csupán a homlokzatok esztétikájával törődtek, hanem azzal is, ami madártávlatból tárulkozik fel. Ilyen a várfal felső részét lezáró betonkáva, tetején folyami kaviccsal megtöltött tálcával, ami egyben a vízelvezetést is megoldja, vagy a kapu melletti zárt kukatároló tetején berendezett sziklakert.

A környezet-érzékeny, humánus részleteken túl lenyűgöz a látszóbeton-szerkezet és a vízelvezetés, amiből – Gábor szerint – doktori disszertációt lehetett volna írni. Nem kis feladat volt megoldani a városfal teljes vízmentesítését, felfogni a déli és nyugati szomszédos házakról és telkekről ide befolyó esővizet, kijavítani a környező telkeken véletlenszerűen átvezetett csatornák hibáit, szivárgásait, amik egyébként mind az új ház alagsorában kötöttek volna ki. Az alagsorban mai napig megállás nélkül működik a páraelszívó, s miközben Gábor szeretettel simogatja a többezer éves kövek felületét, árgus szemekkel keresi a falon kiütköző sókristályokat vagy apró vízfoltokat. A régészek szigorú kikötése az volt, hogy az új ház szerkezete semmilyen formában nem támaszkodhat a városfalra, ezért születtek meg a hatalmas betonkonzolos megoldások. Egyikük a díszudvar fölé nyúló, fával burkolt előtető, egyben a következő szint járófödéme.
 


Miközben a betonszerkezet forgácslapos textúráját nézegetem, és csodálom a zsaluzás pontosságát, Gábor nevetve meséli, hogy ez a ház nem is Tektum-terv, hanem amolyan Gábor és barátai összművészeti alkotás. A háznak nincs egyetlen derékszöge sem; a precízen és egyedien megtervezett részleteket úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy a kivitelezők egytől egyig barátai, jó ismerősei, akikkel már sokszor dolgozott együtt. Akármerre nézek, csupa látszó felület tárulkozik elém: a fugák nélkül falazott porotherm téglát nem vakolták, csak simán lefestették. A beton szürkéje kellemesen keveredik a homokkő sárgás színével, a belső ablakkeretek fűszeresvaj-színével, a padló picit zöldbe játszó szürkésdrappjával, a wenge burkolat sötétbarnájával, a tölgyfa bútorok melegségével és a vaselemek hideg sötétszürkéjével. Itt-ott felbukkan egy-egy színes festmény, de alapjáraton minden inkább textúrákról és az anyagok természetes színéről szól.

Eredetileg NZEB-, azaz nulla energiaigényű háznak indult az épület: benapozási és felmelegedési terv készült hozzá, levegőt visszaforgató rendszerrel látták el, padlófűtése van, a külső világítást fotovoltaikus panelek biztosítják, de a városfal belső térben való jelenléte minden számítást és modellezést áthúzott. Légtechnikailag nem lehetett tökéletesen lezárni az épületet. Ezzel együtt, vagy pont ennek ellenére állítom, hogy a ház így is lenyűgöző, marasztaló, élhető, pillantást megragadó. Ugyanakkor sikeres példája az ellenurbanizmusnak, vagyis annak, hogy milyen az, amikor egy jól kigondolt és megtervezett kivételes ház erősíti a szabályt.

Ha Kolozsváron jártok, az épület előzetes egyeztetés alapján látogatható.
 

Tervezés, kivitelezés: 2016–2018
Kivitelezés: 2018–2021
Nettó alapterület: 312,8 m2

Generáltervező: TEKTUM ARHITECTURA

Vezető tervező, urbanista, műemlékes szakember, belsőépítész tervező: TÓTHFALUSI GÁBOR

Építész munkatársak: PÉTER ESZTER

Statika: MIHAI OLTÆN
Szerkezetépítő: VARGA ANDRÁS
Belső asztalosmunkák: HAJÓS JÓZSEF
Fémkonszignáció: FLORIN MAGDA

 

A teljes cikk a képgalériával ITT olvasható.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Növényfal, zöld szigetek és élettel teli közösségi terek: ilyen a Baker Street irodaház belseje

Növényfal, zöld szigetek és élettel teli közösségi terek: ilyen a Baker Street irodaház belseje

A MádiLáncos Studio tervei szerint valósult meg az E.ON Hungária Csoport új, budai irodája. 

Az új BakerStreet irodaház kreatívan alakítja át közvetlen mikrokörnyezetét

Az új BakerStreet irodaház kreatívan alakítja át közvetlen mikrokörnyezetét

Az utcafrontról visszahúzott, megtört tömege hatásosan elkülöníti és felismerhetővé teszi az irodaházat. Erről szóló írásunk a 194-es, 2024/6-os lapszámból közöljük.

Irodaháznak tűnik, valójában az ország egyik legkomolyabb kutató-fejlesztő központja

Irodaháznak tűnik, valójában az ország egyik legkomolyabb kutató-fejlesztő központja

Egyedi alumínium lamellákkal látták el a Knorr-Bremse új, Kelenföldön található központját. Erről szóló írásunk a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Hirdetés