Egyre több bicikli szeli át a Balatont.

Hirdetés

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain és személyhajóin az idén eddig több mint 300 ezerrel kevesebben utaztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában, a szállított kerékpárok száma viszont 16 százalékkal nőtt. Augusztus 16-ig 282 ezer utas utazott a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratain. Ez a tavalyi adatoknak körülbelül a 70 százaléka.

Kollár József vezérigazgató elmondta, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben kedvezőbben alakul a nyár, mint ahogy azt a pandémia miatt gondolták, ugyanis augusztus elejéig a kompokon és személyhajókon utazók együttes száma már meghaladta az 1 milliót. A forgalom júniusban alapvetően még a hétvégi napokra koncentrálódott, júliustól a belföldi turizmus élénkülésének és a hajózáshoz kedvező időjárásnak köszönhetően már hétköznapokon is regisztráltak kiemelt forgalmat.


A kompok augusztus 16-ig összesen 814 ezer utast regisztráltak, amely a tavaly év azonos időszakához képest 13,4 százalékos elmaradás. A szállított gépjárművek száma 251 ezer, 12,3 százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál.

Az idén a kompokon közel 70 ezer kerékpárt is szállítottak, ami viszont mintegy 10 ezerrel, vagyis 16 százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év hasonló időszakának számait.

A nem menetrendi hajók forgalma is jelentős elmaradást mutat az előző évhez képest: augusztus 16-ig mintegy 86 ezer utas választotta a BAHART séta- és programhajóit, ami a tavalyi időarányos utasszámnak mindössze 62 százaléka.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utcafrontról nem is látszik, hogy ez a hosszanti elrendezésű balatoni ház valójában milyen tágas

Az utcafrontról nem is látszik, hogy ez a hosszanti elrendezésű balatoni ház valójában milyen tágas

Erről szóló írásunk a 201-es, 2025/5-ös lapszámunkból közöljük.

Kiderült, ki nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését

Kiderült, ki nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését

A beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak.

Könnyűszerkezetes, egész évben használható nyaralóépület a Balatonnál

Könnyűszerkezetes, egész évben használható nyaralóépület a Balatonnál

Erről szóló cikkünk a 200-as, 2025/4-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés