Persze, hogy egy építészpáros találta ki a technológiát. 

Egy Los Angeles-i építészpáros, Kyle és Liz von Hasseln The Sugar Lab nevű cége kezdetben csak esküvői torták díszítésére, annak állványaként, különleges asztali- és tányérdíszként kezdett bele különleges, 3D nyomtatással készülő, ehető cukorszobrokat készítésébe. 

Fotó: © SUGAR LAB

A Sugar Lab ötletgazdái a kaliforniai egyetem építészszakos hallgatói voltak, amikor 2012-ben elkezdtek kísérletezni a különleges eljárással, ami hasonlóan működik, mint az összes 3D-s nyomtatás, leszámítva, hogy egy ehető, cukoralapú összetevővel készül. Az eljárás valójában nem is túl bonyolult, és aki készített már cukormázat tudja, hogy a tálban maradó massza néhány óra alatt megkeményedik, a Sugar Lab pedig ezt kihasználva talált ki olyan formákat, amiket kézzel vagy más technológiával nehezen lehetne megalkotni.  

Fotó: © SUGAR LAB

Kyle és Liz von Hasseln egy korábbi interjújukban elmondták, pontosan az anyag megszilárdulása jelentette az izgalmat számukra, ahogy a cukor egy strukturális, szoborszerű anyaggá formálható, és még struktúrát is ad egy nagyobb alkotásnak.

A Sugar Lab az azóta eltelt években tovább tökéletesítette a technológiát, végül idén októberben dobta piacra első kereskedelmi forgalomba került 3D-s nyomtatással készült édességeit, melyet egy csapat tervezővel és séffel közösen alkotott meg. A halloween-kollekció után, a karácsonyi kínálatban mentolos candy cane kockákat, mézeskalácsízű cukorkákat, szétszedhető és összeszerelhető ehető hóembereket is helyet kaptak.
 
Fotó: © SUGAR LAB

Fotó: © SUGAR LAB

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Többféle eszközzel küzd a koronavírus ellen a HP

Többféle eszközzel küzd a koronavírus ellen a HP

Hétköznapi tárgyakat nyomtatnak, ingyenessé tesznek 3D-terveket, és már tesztelik a lélegeztetőgépek gyártását.

Magyarországon is pörög a karitatív 3D-nyomtatás

Magyarországon is pörög a karitatív 3D-nyomtatás

Két csoportban is dolgoznak orvosi eszközök előállításán.

Ennél nagyobb épületet még soha nem nyomtattak

Ennél nagyobb épületet még soha nem nyomtattak

640 négyzetméteres, kétemeletes épület készült gipsz alapból, Dubajban.

Hirdetés
2025/42025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1