Elhunyt Bertalan Tivadar festő, grafikus, látványtervező, író

Életének 95. évében elhunyt Bertalan Tivadar Kossuth-díjas festőművész, grafikus, látványtervező, író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, akinek nevét a nagyközönség többek között A Tenkes kapitánya és a Tüskevár című sorozat látványtervezőjeként ismerhette meg.

Elbúcsúztatták Wachsler Tamást

A Fiumei úti Sírkertben helyezték végső nyugalomra a Steindl Imre Program egykori vezetőjét.

Parlament és egy XXI. századi tér

Interjúnkat közöljük a 111-es, 2014/3-as lapszámunkból Wachsler Tamással (1965-2025), a Steindl Imre Program egykori igazgatójával, aki az interjú fotóit is készítette.
 

Hogy ne csak nézzünk, de lássunk is!

Az 59 éves korában elhunyt Wachsler Tamással korábban készített interjúnkat a 2020/1-es, 157-es lapszámunkból közöljük.

Elhunyt Wachsler Tamás

59 éves korában elhunyt Wachsler Tamás építész, politikus.

Meghalt Rajk László

A Kossuth-díjas építész és díszlettervező rövid lefolyású betegség után hunyt el 2019. szeptember 11-én.

Meghalt Kapy Jenő

Hosszan tartó betegség után hunyt el 77 éves korában 2019. augusztus 19-én.

Hirdetés