Cikkünk az Octogon 202-es, 2025/6-os lapszámából közöljük.
Budapest nyugati oldalán, a XI. kerületben, az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakasza mentén szürke felkiáltójelként magasodik egy igen masszív tömb: ez az elsőre ijesztő monolit eredeti funkcióját tekintve a tudomány szolgálatára épült az 1970-es években. És bár részben még ma is a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) használja, sajnos itt is fel-felröppennek olyan, a korszak építészetét nem becsülő hírek, amelyek az épület lebontásával riogatnak.
  |
A Budaörsi úton álló, első ránézésre két, valójában három épületrészből álló MTA Kutatóház abban az érdekes helyzetben van, hogy megépülése óta ugyanazt a funkciót látja el: a tudományos tevékenységet szolgálja – igaz, egyre visszafogottabb formában, időnként teret adva más tevékenységeknek (erről még később lesz szó).
Megépültét az az igény segítette elő, hogy az Akadémia szétszórtan tevékenykedő kutatóintézeteinek egy méltó központ készüljön. Ezáltal kaphattak illő teret az akusztikai, a szervetlen kémiai, a közgazdasági, az ipari- és vállalatgazdaság-kutató, a kristályfizikai és a geokémiai kutatócsoportok.
  |
A létesítményt tervező, 2025 nyarán 89 éves korában elhunyt Tóth Dezsőné (sz. Schilling Erzsébet) eredetileg a mostani és a mögötte húzódó telken hat darab, kétszintes panelépületben gondolkodott azért, hogy minél rövidebb idő alatt meg lehessen valósítani a kutatóintézetek elhelyezését. A felmerülő igények azonban túlnőttek a telekméreteken, így született meg a három egységből (toronyépületből, laborokat rejtő átkötő épületrészből és az eredetileg előadótermet, könyvtárat, büfét is rejtő, négyszintes szolgáltató traktusból) álló Kutatóház. A tervek módosítását azonban nemcsak a telek mérete, hanem a telekszomszéd is befolyásolta: Tóth Dezsőné eredetileg ugyanis nem a Budaörsi út felé fordította az ablakokkal tagolt homlokzatot, hanem a Töhötöm utca irányába, itt azonban közbeszólt a Honvédelmi Minisztérium, akik jelezték, szó sem lehet arról, hogy az ott álló laktanyába csak úgy be lehessen nézni a magasból. Így az épületnek fordulnia kellett.
Egyébként éppen ez – a csak ablakokból és parapetekből álló – elülső és hátsó homlokzat teszi elképesztően izgalmassá a toronyházat. Az 1006 darab, a távolról várak lőréseire is hajazó, keskeny vasbeton elemből (ugyan más formában, de végül csak megvalósult az eredeti, paneles elképzelés) összeálló raszter sűrű és szigorú rendjét napsütéses időben már-már zenei kottává „szelídítik” a különböző szintig húzott redőnyök. Az eltelt évtizedekben a szigorúságot viszont tovább erősítette a betonra rakódó kosz, por és korom. Ahogyan például a berlini, a közelmúltban a közérdeklődés középpontjába kerülő és emiatt a bontástól is megmenekülő kutatóintézet, a Mäusebunker (tervezők: Gerd és Magdalena Hänska) is színt „váltott” felépülte után nem sokkal, úgy ez az MTA Kutatóház esetében is ugyanígy történt.
A színek amúgy azt is jól mutatják, hogy a hátsó részek a többszöri áttervezések miatt később, más burkolóanyagok használatával készültek el (1978-ra), így külsejüket tekintve is elkülönülnek az 1975-ben átadott, 15 szintes, 56 méter magas toronyháztól. A toronyban egyébként az akkori trendeknek megfelelően (lásd a IV. részben megjelent, Hungária körúton álló, Budapest Környéki Törvényszék egykori irodaházát is Kiss E. Lászlótól) a legfelső szintre helyezték a 80 fős éttermet, hiszen ez a legideálisabb megoldás annak elkerülésére, hogy az egész komplexum például olajszagban ússzon. Más kérdés, hogy az épület kihasználtsága évek óta kb. 74 százalékos, mégsem éri meg üzemeltetni az éttermet, ami viszont az ott dolgozók életét nehezíti, hiszen a környéken kevés étkezési alternatíva található.
És éppen ez az egyik legfőbb oka annak, hogy az épület kevéssé vonzó akár a kutatói, akár a gazdasági szféra számára: elhelyezkedése nem túl ideális, hiszen az autópályán kívül távol esik mindentől.
Ugyan külsejét tekintve a toronyépület számít izgalmasabbnak, a belső terében viszont a másik két traktus viszi a prímet (a toronyban minden szint ugyanolyan elrendezést kapott, a középső – mosdót, lépcsőházat és liftet rejtő, kismozaikkal burkolt falú – mag köré csoportosított, kisebb-nagyobb irodákkal), hiszen az előadóterem és az akusztikai kutatóintézet számára készített két labor is párját ritkítja. A négyszintes szolgáltató egység legfelső emeletén kialakított előadó a mustársárga bársonyszékeivel, a futurisztikus kialakítású elnöki asztallal, az ideális akusztikát szolgáló, íves faburkolatokkal és a mintás lemezekkel fedett oszlopokkal még retro hangulata ellenére is igen reprezentatív térré állnak össze. Az előtér és a lépcsőház vörös mészkő burkolata szintén figyelmet érdemlő. A belsőépítészeti kialakítás egyébként Krencsey Iván keze nyomát dicséri (főbb munkái még: Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet, Hungarocamion irodaépülete, Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, SOTE Elméleti Tömb).
Az akusztikai laborok külön bekezdést érdemelnek. A zengő szoba célja a hang rezgésének, visszaverődésének vizsgálatát szolgálta, ahol különböző formájú elemek falra akasztásával lehetett módosítani a hullámok terjedését (alapesetben egyébként a hang 13 másodpercen keresztül „pattog” a szobában, amíg monoton zúgássá nem gyorsul). A süketszoba pedig épp az ellenkező hatásról szól: az üveggyapot-elemekkel burkolt falak (még a padló is, amely fölött dróthálón lehet közlekedni) gyakorlatilag azonnal elnyelik a hangot, tökéletes csendet generálva. A szoba persze nemcsak emiatt, hanem az üveggyapot-elemek különleges mintázatot adó kialakítása miatt is roppant érdekes. Arról nem is beszélve, hogy az osztrák technikával kialakított épületrész teljesen külön alapokra épült, a két szoba pedig masszív rugókra van ültetve a külső rezgések csillapításáért. Szomorú viszont, hogy jelenleg egyiket sem használják tényleges kutatásra.
A Kutatóházban egyébként az MTA oldaláról jelenleg a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete, Földtani és Geokémiai Intézete és az MTA Létesítménygazdálkodási Központja működik, illetve még néhány (építőipari, pénzügyi, informatikai stb.) cég bérel irodát.
Viszont az utóbbi időben egyre több divat- és reklámfotós, valamint tévés és filmes forgatócsoport kezdi felfedezni magának a létesítményt. Így fordulhatott elő, hogy egy amerikai, hidegháborús thrillersorozat bizonyos részeit vagy éppen Molnár Tamás Sehovavaló című videoklipjét is itt forgatták.
Zárásként érdemes még arra is kitérni, hogy az egész pályafutása alatt az IPARTERV-ben dolgozó Tóth Dezsőné (akinek férje, Tóth Dezső szintén építészként tevékenykedett, nevéhez fűződik például a kőbányai, a váci és a gödöllői művelődési házak megtervezése) bevallása szerint is legjobb és legkarakteresebb munkája mellett milyen épületek megvalósulásához járult hozzá. Ő tervezte többek között a Zala megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatósági épületét, egy 400 fős munkásszállást Ágcsernyőn, az IKARUS pusztavámi és szegedi gyártócsarnokát, a Tiszai Kőolajipari Vállalat bejárati épületcsoportját, valamint a United Technologies Automotive Hungary gödöllői üzemét is.
Hogy az MTA Kutatóház átfogó felújítás nélkül meddig tudja még szolgálni a hazai tudomány és gazdaság szereplőinek igényeit, nagy kérdés. De bízni talán bízhatunk abban, hogy nem jut arra a sorsra, mint a közelben álló, Hofer Miklós és Török Ferenc által tervezett, külföldi ösztöndíjasok számára készült kollégiumi épület, amelyet pár évvel ezelőtt bontottak el.
A szocmodern építészeti ikonokról szóló cikksorozatunk a Market Asset Management támogatásával valósulhat meg. A sorozat korábbi részei az alábbiak:
- Karancs Szálló
- Déli Pályaudvar
- CODE Digitális Élményközpont
- A Budapest Környéki Törvényszék egykori központja
- Az MTI székháza
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
