Ezúttal Inchonban mutatkoznak be az emogramok.

Visszatért Dél-Koreába Kiss Miklós, aki tavaly szeptemberben meglehetősen sikeresen szerepelt az ország legnagyobb designkiállításán, a Gwangju Design Biennalén a Ball.Room. kiállítással. Most ezt a koncepciót Inchonban viszi tovább.

A szeptemberi Ball.Room.-installáció témája az emberi viselkedés a digitális korban volt, Kiss pedig a rá jellemző alapossággal építette fel az emojikra, emotikonokra és smileykra épülő koncepciót.

Ahogy akkor fogalmazott az Octogonnak: „Az emberiség úgy kezdett kommunikálni, hogy rajzokat, ’piktogramokat’ alkotott, majd lassanként eljutott az ábécéig. Aztán egy professzor (Scott E. Fahlman a Carnegie Mellon Universityről 1982-ben) leütötte az első, kettőspontból, gondolatjelből és zárójelből álló piktogramot. Japánban elterjedtek az emojik, majd 2015-ben az Oxford Dictionaries egy emojit választotta az ’év szavának’. Ezeket a jeleket mi is használjuk folyamatosan, mind betűkből és írásjegyekből erednek. Európában ez emotikonként teljedt el, ami nem pont ugyanaz, de amivé vált, az nagyon hasonló, plusz ehhez jön hozzá a smiley. Mindebből jött a Ball.Room., ami utal a smileyt feltaláló Harvey Ballra.”

A rajzok, jelek, piktogramok kavalkádjában különös párhuzam, hogy a The King’s Letters (A király betűi, 2019) című, a koreai írásról szóló filmről éppen most közölt alapos kritikát a Koreainhungary blog. Koreában ugyanis – ellentétben például Japánnal és Kínával – nem használnak több ezer írásjelet: a hangul abc mindössze 24 betűből áll. Ahogy a Koreai Kulturális Központ idézi Szilágyi Miklós kritikáját a Nagy Szedzsong király által az 1440-es években elterjesztett írásrendszerről, az „egy mesterségesen megszerkesztett rendszer, egyszersmind egy rendkívüli, tudományos csúcsteljesítmény. Azt viszont senki sem tudja, pontosan hogyan is született meg.”

Kicsit mintha elkanyarodtunk volna Kiss Miklóstól, de közben mégsem, mert a film magyarországi megjelenésével csaknem pontosan egy időben, január 17-én nyílik meg Kiss kiállítása Inchonban, ahol annyi változás biztosan történik a szeptemberi kiállításhoz képest, hogy ezúttal már merchandising is lesz. A tárlat tehát ismét népszerűnek ígérkezik, talán azért is, mert Kiss visszaírta az emotikonokat betűvé, visszatranszformálta a legutóbbi korszakok újításait, de mindezt rendszerbe foglalta, interaktívvá, átélhetővé tette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

A Millennium Háza a mai igényeket kielégítve is megőrizte az eredeti jellegzetességeit.

Millennium Háza néven született újjá az Olof Palme Ház

Millennium Háza néven született újjá az Olof Palme Ház

A városligeti épület és az előtte kialakított új rózsakert október 26-tól látogatható.

Kiss Miklós kiállítására rákattantak Dél-Koreában

Kiss Miklós kiállítására rákattantak Dél-Koreában

Az interaktív installáció sikere mellett egy egyetemi előadást is tartott a designer.

Hirdetés