Hirdetés

Az 1828-as műemléképület sosem működött jól piacként, és többször is kis híján lerombolták. 

Amerika első vásárcsarnoka, a Rhode Island-i Westminster Arcade elhagyatottan állt az utóbbi évtizedben – nemrég azonban olcsó kislakásokat alakítottak ki benne, támogatást nyújtva a pályakezdőknek, akik ezen felül egy történelmi épület falai közt élhetnek. 

A Westminster Arcade 1828-ban az angol stílusú, csarnokban való vásárlást hozta el az Államokba, de az utóbbi időkben – ahogy számos egyéb, akár modernebb bolt is – csődbe ment, részben a netes vásárlás előretörése miatt. Noha a WA 2008-ban lehúzta a rolót, Evan Granoff ingatlanfejlesztő úgy döntött, ad egy esélyt az épületnek: az alsó szintet meghagyta a boltoknak, a fölötte lévő kettőben azonban „mikroapartmanokat” alakíttatott ki.

A felújítás első ütemében 38, 21-28 m2-es garzon került az épületbe, a lakások pedig azonnal kapósnak bizonyultak Rhode Island egyre sűrűbb városi szövetében:

a bérleti díj havi 550 dollárról (mintegy 167 ezer forintról) indult, és hamar várólista alakult ki a beköltözni vágyóknak. 

Russell Warren és James Bucklin épülete ugyan a kritikusok szerint sokkal inkább idéz bíróságot, mint vásárcsarnokot a ión oszlopaival, az üvegezett, napos átriumával, az igazi probléma az volt vele, hogy a vásárlók sosem lépcsőztek fel szívesen a második és a harmadik emeletre.

1944-ben majdnem lerombolták az épületet, de az aktivisták közbelépése ezt megakadályozta; 1976-ban műemlékké nyilvánították (felkerült a National Register of Historic Places és a National Historic Landmark listára is), ám ettől még az üzlet nem pörgött fel. Nem sokat segített az 1980-as felújítás sem, majd 2008-ban végleg csődbe ment.

Mint kiderült, csak egy funkcióváltás kellett az épületnek, és azonnal rentábilis lett. A felújítást a Northeast Collaborative Architects végezte hétmillió dollárból, és bár – ahogy az a műemléképületeknél úgyszólván elvárható – bőven akadtak nehézségek, végül kialakították a fiatalok számára a kislakásokat, amelyekre a környék roppant magas ingatlanárai mellett azonnal erős kereslet mutatkozott.

A koncepció olyannyira működött, hogy egy bővítési ütem után ma már 48 apartman bérelhető az immár Arcade Providence nevű épületben, és az alsó szint boltjai sem zárnak be folyamatosan.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Modern építészeti megoldásokkal újult meg Csehország második legjelentősebb középkori vára

Modern építészeti megoldásokkal újult meg Csehország második legjelentősebb középkori vára

Ilyen lett Helfštýn várának felújított reneszánsz palotája.

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Kapott egy esélyt a zsámbéki romtemplom

Elkezdődhet a rom helyreállításának megtervezése.

250 éves lakóépületet újítanak fel

250 éves lakóépületet újítanak fel

Gyula legrégibb lakóépületét, az 1775 körül épült Máriás-házat.

Hirdetés