A konferencián előkerül a „pesti Bosco Verticale” épülete is.

Renzo Piano egyik épülete is terítékre kerül a 2020-as Öko-logikus Építészet konferencián, de a Pécsi Egyetem Solar Decathlon csapata eredményeivel is megismerkedhetünk: ők azok, akik tavaly is és jövőre is bekerültek az egyetemek közötti környezettudatos építési verseny döntőjébe. Dr. Kondor Tamás, a pécsi, és Frauke Rottschy, a wuppertali egyetem oktatója ad elő.

Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter a „pesti Bosco Verticale” zöldített lakótornyait mutatja be, Matolcsy Károly pedig a Solar Decathlon kapcsán a kockaházak felújításáról ad elő.

Felvételről mutatják be a tervezők dr. Reith András vezetésével a még tervezés alatt álló zuglói smart city projektet. Ezen kívül szó lesz még az okos városokról, rengeteg jó hőszigetelési és épületszerkezeti megoldásról.

A május 28-i online távoktatásért 2 továbbképzési pont jár (az oktatást felvételről is meg lehet néhány napig nézni). A résztvevők ajándékba megkapják (postán) nyáron az Építési Megoldások, illetve a Metszet folyóirat egy-egy példányát, mely kifejezetten az alkalomhoz kapcsolódva jelenik meg. A webináriumon a szakértőktől közvetlenül is lehet kérdezni, és elektronikus háttérinformációk, a hozzászólásokhoz kapcsolódó elektronikus prospektusok is érkeznek.

Időpont: 2020. május 28., 9 óra – építészkamarai akkreditáció: 2 pont (MÉK 2020/54)

További információk és jelentkezés ezen az oldalon.

A program:

8.30–9.00 Regisztráció

9.00–9.05 Bevezető, levezető elnök: Csanády Pál

9.05–11.10 Kockaházak felújítási kérdései 2020
Dr. Matolcsy Károly (fejlesztési igazgató-helyettes, ÉMI)
Felkért alkalmazástechnikai szakértők hozzászólásai (Márta Tibor, Kovách László, Chappon Ákos, Viniczai Róbert, Horváth András, Varga Tamás)

11.10–11.25 Kávészünet

11.25–11.40 Solar Decathlon 2021, Wuppertal
Frauke Rottschy, Bergische Universität Wuppertal; szinkrontolmácsolással
11.45–12.30 Megújuló építészet, Solar Decathlon
Dr. Kondor Tamás, Juhász Hajnalka (PTE)
Felkért alkalmazástechnikai szakértők hozzászólásai (Szebellédi Tamás, Kovách László)

12.30–12.45 Kávészünet

12.45–14.45 Metrodom Panoráma Lakópark projekt
Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter (Hajnal Építésziroda)
Felkért alkalmazástechnikai szakértők hozzászólásai (Bubelényi Gergő, Gerendi Gábor, Horváth András, Obermayer Balázs, Chappon Ákos, Márta Tibor, Kovách László és Robert Konieczny – felvételről, szinkrontolmácsolással)

14.45–14.55 Kávészünet

14.55–15.30 Smart City Projekt, Zugló, Gizella utcai szociális öko-épület
HuGBC (Dr. Reith András és mások)
Felkért szakértők hozzászólásai (Dr. Matolcsy Károly, Obermayer Balázs, Autodesk)

15.30–16.00 Prata lakóterület, Lisszabon (építész: Renzo Piano) – angol nyelvű előadás a projektben résztvevő olasz építészektől, szinkrontolmácsolással

16.00– Zárszó

Részvételi díj:
Építészkamarai tagoknak, kreditpont-igényléssel: 2000 Ft + áfa (2540 Ft)
Kreditpont-igénylés nélkül: 1000 Ft + áfa (1270 Ft)

Borítókép: Renzo Piano lisszaboni terve




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a „mini Pompidou központ”

Megnyílt a „mini Pompidou központ”

Renzo Piano híres épülete előtt tiszteleg a Camper új párizsi üzlete 

A kör négyszögesítése

A kör négyszögesítése

Szabályos geometriai alakzatok az építészetben.

Hirdetés