Balatonföldvári apartmanház a Finta és Társai Építész Stúdiótól

A Finta és Társai Építész Stúdió 2022 őszén pályázati úton nyerte el a megbízást egy 56 lakásos lakóépület megtervezésére Balatonföldváron, melyek engedélyezési tervei most augusztusban véglegesednek. A helyszín, Balatonföldvár központja egy gyönyörű, pezsgő terület nagy kiterjedésű városi parkjával, kikötői épületeivel, sétányaival, amely ezen felül vonzó üdülőhelyi környezet is egyben.


Az apartmanház a kikötő közvetlen közelében, az annak megközelítésére szolgáló utcától mindössze egy karnyújtásnyira helyezkedik el, annak túloldalán már a vasútállomás előtti árnyas városi park található. A tervezés során a Stúdió ügyelt rá, hogy a telek külső oldalát körbevevő fákat – melyek szerves folytatásai a városi parknak, illetve az utcai fasoroknak – megtartsa, így az új épületek egy már kialakult, ligetes környezetben kaphattak helyet.


A formaképzés tekintetében fontos volt számukra, hogy a helyi jellegzetességekre reflektálva alkossák meg az épület formavilágát. Egyrészt a déli part mentén létrehozott kisebb családi, két világháború közötti üdülőket vették alapul, melyek a korra jellemzően alacsony hajlású palával fedett sátortetős épületek voltak, rajtuk néhol art deco motívumok is fellelhetőek. Másrészt pedig azokat a nagyobb léptékű épületeket, mint például az 1905-ben itt épült Vitorlás Klub épülete, de ugyanolyan inspirálóan hatottak a Stúdióra a ’60-’70-es években itt épült építészeti alkotások, vagy a vasbeton héjépítészeti kísérletek, mint például a Szántódi rév vagy a Tihany kikötő épülete. Koncepciójuk része volt az is, hogy az épület jellegzetes legyen:

„egy valódi karakterrel rendelkező, egységes és visszafogott, ugyanakkor elegáns megjelenésű, tájba illeszkedő épületegyüttest alkossunk meg.”


Az épületet ESG szemlélettel tervezték, melynek során fenntartható, környezetkímélő megoldásokat alkalmaztak. A tervezés során az „L” alakú telken egyenes elosztásban 4 épülettömeget hoztak létre terepszint felett, melyeket a szint alatt egy szintén ilyen alakú közös pinceszint szolgál ki, mely főként az így elrejtett parkolóknak ad helyet. A legegyszerűbb alaprajzú négyzet alakú épülettömegek épületenként és szintenként 4 db lakással rendelkeznek. Az épületek sarkain a sarok erkélyek kontúrja egy-egy irányban kimozdul, mellyel építészetileg egyrészt érdekes tömegjáték alakul ki, másrészt az erkélyek területe jelentősen megnő, így funkcionális többletet adva a lakásokhoz. 



A tervezési programban szerepelt, hogy legyen a környezethez illeszkedő, igazodjon a kisebb léptékű épületekhez, emellett, hogy a környezetében található fák megóvásra kerüljenek. Szintén szempont volt, hogy biztosítsák a lakások intimitását, illetve árnyékolását is. Ennek megfelelően minden lakáshoz saját teraszt, illetve a felsőbb szinteken erkélyt alakítottak ki, mely egy intimebb, parkosított kertre nyújt kilátást. A földszinti lakások ezzel szemben egy privát kerthez adnak hozzáférést, míg a tetőtériek panorámás terasszal rendelkeznek. A Segner kerék-szerű elrendezés biztosítja, hogy az eltérő épületek teraszai soha nem néznek közvetlenül egymással szembe.
 


Az épület homlokzatán elegáns, porszórt alumínium lamellák futnak végig, melyek feladata nem csak a megfelelő árnyék biztosítása, hanem egyben korlátozzák is a szomszédos épületből való rálátást a teraszokra, növelve a szobák intimitását egy átmeneti zóna létrehozásával. A függőleges, föld színű sávokban elhelyezett lamellák visszaidézik a Balaton déli partján honosított feketefenyő ligetek hangulatát, illetve a nádasok vertikalitását. Mivel fontos szempont volt az is, hogy egy közös használatú pihenőtérnek is helyet adjanak, így az apartmanház fákkal övezett kertjében úszómedence és napozóterasz is található, ezzel is biztosítva a pihenni vágyók maximális kényelmét.
 

Összességében egy olyan, minden igényre reflektáló 56 lakásos lakóépületet hozott létre a Finta és Társai Építész Stúdió, mely a meghitt környezet és intimitás biztosítása mellett a környezet- és klímabarát magatartás kritériumainak is megfelel. Az épületet várhatóan 2025 nyarán adják át.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Műemlék vasbetonból

Műemlék vasbetonból

A balatonföldvári kikötőben felújított yacht club Magyarország első, nem ipari célú, vasbetonszerkezettel készült épülete volt.

Kaszinó vasbetonból

Kaszinó vasbetonból

Balatonföldvár kikötőjében átadták a Balaton Klub felújított épületét, amely Magyarország első vasbeton szerkezettel készült nem ipari épülete volt. 

Hosszabb lett a balatonfüredi partszakasz

Hosszabb lett a balatonfüredi partszakasz

A város strandot épít a most vásárolt nyolcezer négyzetméteres vízparti ingatlanton.

Hirdetés