Hajótervezés és építés Győrben

A kilencvenes évek elején egy győri garázsból indult kis asztalosműhelyként, mostanra a prémium minőségű, fából készült hajó munkáikra a világ egyik vezető motormárkája is felfigyelt. A DUNA HAJÓK alapítói, Győrffy Péter és Lakasz Péter szerint az asztalosmunka legmagasabb foka a hajóépítés, éppen ezért vágtak bele 2016-ban, hogy a felújítási megrendelések mellett saját termékeket is fejlesszenek – olyanokat, amelyek megjelenésükben a tradicionális értékeket is közvetítik új értelmezésben az elsőtől az utolsó részletig. Interjú!
 

Az OCTOGON online júniusi témája a Duna menti építészet. Folyónk tíz országot szel át, mégis viszonylag kevés olyan megvalósult és kiemelkedő minőségű építészeti projekt ismert ebből a régióból, amely a Dunával való kapcsolódást, a folyópart kreatív és környezetbarát használatát támogatja. Vannak ugyanakkor más típusú designprojektek, melyek a nem megszokott nézőpontból hoznak kapcsolatba minket a Dunával. A folyó elemibb megismeréséhez vízre kell szállnunk – ezt vallja Győrffy Péter is, aki éppen a folyók városában, Győrben indította útjára asztalosüzemét, majd hajóépítő vállalkozását DUNA HAJÓK márkanéven. Vele beszélgettünk.

 

1991-ben indította vállalkozását, ebből nőtte ki magát a Duna belsőépítészet Kft. manufaktúra rendszerű asztalos üzeme, majd 2016-ban a DUNA HAJÓK márka, amely saját hajótermékekkel állt elő az elmúlt években. Mivel foglalkoztak a kezdeti időben és hogyan fejlődött a cégük?

Bútorasztalosnak tanultam és mindig is nagyon szerettem a fát. Szerintünk a fa a világ egyik legjobb alapanyaga, amiből bármit lehet gyártani. Bútort, házat, hajót, sőt régen részben autót, vasúti kocsikat, repülőgépet is készítettek fából. Huszonegy évesen édesapám garázsából indult a vállalkozás. Három évvel később kerestünk egy nagyobb bérleményt. Ekkor már több kollégám volt és elkezdtünk egyre nagyobb asztalos-belsőépítészeti megrendeléseken dolgozni. Egyre nehezebb volt egyedül vezetni a műhelyt, ezért megkerestem volt osztálytársamat, iskolai barátomat Lakasz Pétert, hogy dolgozzunk együtt. Péterrel együtt voltunk asztalos tanulók, ő sokszor mondogatta, hogy a hajóépítés – csakúgy, mint a fa hangszerek készítése – az asztalosipar csúcsa, és hogy ő ezt kitanulja és menjünk Füredre, vágjunk bele. Ő elment és kitanulta Balatonfüreden a szakmát. Mikor visszajött Győrbe hozzánk, egy kérdése volt: hajót építünk? Igen volt a válasz és elkezdődött a közös munka. Még nagyobb műhelyrészt alakítottunk ki immáron Péterrel együtt, majd úgy döntöttem, behívom társnak a vállalkozásba – azóta üzlettársam, lassan 25 éve.
 

DUNA 6.1 CABIN

Hogyan kezdtek neki a hajóépítésnek, mik voltak az első megrendelések?

1999-ben megcsináltuk az első vitorlás hajónkat, amivel a győri vásáron különdíjat nyertünk, ekkor jött az ötlet, hogy ezzel komolyan foglalkozzunk. Egy régi TSZ gabonaraktárból egy műhelyt alakítottunk ki. Rövidesen megérkezett az első megkeresésünk: javítsunk meg egy mahagóni fából készült svájci Boesch motorcsónakot. Ezt csak precíz kézimunkával lehet kivitelezni, valóban olyan, mint egy hegedűkészítés. Ha a Riva hajó a vízi Rolls-Royce, akkor a Boesch a vízi Bentley – sok filmben, reklámban, sorozatban találkozhatunk ezekkel az impozáns megjelenésű hajókkal. Azóta már több ilyen hajót is hibátlanul felújítottunk, több ezer munkaóra van mögöttünk.

A sok megrendelői megbízás után 2016-ban úgy döntöttünk, elkészítjük a saját termékünket is. Délutánonként és éjjelente rajzoltam a terveket másfél évig Péter segédletével, majd a hajómérnökkel együttműködve végül elkészült a Duna 6.1 Cabin.

2020-ban mutattuk be a Budapest Boat Show-n. Nagy sikere volt. A Suzuki Zrt. is felfigyelt munkánkra, és egyik vezetőjük megkeresett minket. A beszélgetés után lehetőséget kaptunk a márkakereskedés és szerviz üzleti tervének elkészítésére, beadására. Kiderült, hogy a Suzuki Marine márkakereskedés és szerviz létrehozatala már tervben volt részükről A vezetés végül minket választott. 2022-ben partnerségre léptünk a Magyar Suzuki Marine üzletágával, létrejött a DUNA HAJÓK és a Suzuki Marine közös bemutatóterem, márkakereskedés és szerviz. A megnyitón a hajóinkat már a saját tervezésű trailerünkön mutattuk be.

 


A hajók jórészben teakfából készülnek, a termékek formavilága pedig a tradicionális értékeket és a luxus életérzést közvetíti. Miért éppen ez az anyag és miért éppen ez a látványvilág dominálja munkáikat?

Sokan kérdezik, miért éppen fával dolgozunk. Ennek van egyfelől egy múltidéző szerepe, másfelől azért is dolgozunk ezzel, mert

ez az egyetlen anyag, ami teljesen környezetbarát, ami 50-100 év alatt vissza tud kerülni a természetbe, ahonnan jött, minden károkozás nélkül.

Többen kérdezték, hogy készül-e nyitott verzió. Pontosan ezért hoztuk létre a nyitott típust, a Duna 6.1 Kadét modellt, amelyet tavaly szeptemberben mutattunk be. (A Duna 6.1 Kadét a Budapest Boat Show 2023. Újdonság Pályázat 2. helyezését érte el hajó kategóriában, továbbá a Legzöldebb Termék Különdíjat is elnyerte – a szerk.) A régi, ötvenes-hatvanas években gyártott üvegszálas hajók lebomlási ideje több mint 450 év, ezek utóéletével egyáltalán nem lehet úgy tervezni, mint azokkal, amelyek fából készültek. A fa valóban kényesebb, jobban kell rá vigyázni és ápolni, de sport- és hobbicélú hajózásra tökéletes járműveket lehet belőle készíteni.

Cégfilozófiánknak része, hogy a múltat tisztelni kell. Az Amszterdamban, Velencében látható régi fahajók és gondolák látványvilága, a fából készült vitorlások és fa fedélzetek a legtöbbünket sokkal jobban vonzzák, mint a műanyag hajók.

Azokat a formaelemeket és anyagokat kedveljük, amelyek autentikusak és soha nem mennek ki a divatból. Könnyű, friss, szép, életigenlő hangulatú hajókat szeretünk készíteni.

Itt szeretném megemlíteni, még a Kadét prototípus gyártása előtt kerestem kollégát a művészeti-design területre. Így került a csapatba Jakus Tamás hozzánk, aki miután megismerte a céget és munkáinkat, a Kadéton már főállású kollégaként dolgozott velünk a formán, és azóta is teljesen elkötelezett ezen a vonalon.

 

DUNA 6.1 KADÉT


A hajóépítéshez csupán a szakmai presztízsérték felől közelítettek vagy volt személyes élményük is a hajózással kapcsolatban, mielőtt hajókat kezdtek volna építeni?
 
Péter a szakmai kihívás miatt húzott a hajóépítés felé. Én gyerekkoromban kajakoztam és kenuztam, minden nap sokat mentem a Szigetközben, a Dunán. Volt, hogy feleveztünk Zámolyra, Dunaszegre, és ott táboroztunk. Ez egy életre szóló kötődés a vízhez, teljesen más a Duna vizéről megtapasztalni a tájat, a természetet.


Milyen terveik vannak a közeljövőre?

Jelenlegi célunk, hogy legyen egy Suzuki motoros Kadét, ami terveink szerint idén el is fog készülni. Külföldön, például Ausztriában, Németországban, Svájcban és Olaszországban erősebb a hajózás kultúrája, így nem kizárt, hogy idővel ezekre a területekre is terjeszkedünk. Habár lehet, hogy ezeknek az országoknak évtizedes előnyük van marketingben és technológiában, az évek során többször bebizonyosodott, hogy mi szintén tudjuk hozni azt a szakmai színvonalat és asztalosmunkát, amelyet több ezer kilométerre tőlünk tudnak.

A DUNA HAJÓK és a Magyar Suzuki hajós üzletágának közös bemutatóterme, szervize és márkakereskedése Győrben


DUNA HAJÓK | Web

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Veszprém európai kulturális főváros lesz

Veszprém európai kulturális főváros lesz

De a másik két magyar döntőssel, Debrecennel és Győrrel is együttműködik majd.

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Idén kilenc magyar épület is pályázik a Mies van der Rohe díjra. 

Ipar a tájban - Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő

Ipar a tájban - Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő

"Az építmény koronája, központi eleme az emeleti, a padlótól a mennyezetig üvegezett épülettest." 

Hirdetés