Király Adrienn diplomamunkája

Teret adni a gyerekeknek az önálló mesealkotásra, és segíteni az absztrakt gondolkodásuk fejlesztését - ez a gondolat vezette Király Adriennt, a MOME Formatervező Tanszék hallgatóját BObO elnevezésű diplomamunkája megtervezése során.

 

Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek világmegértését a játék mellett a mesélés segíti leginkább. Játék közben cselekvés útján dolgozzák fel a szerzett tapasztalatokat, mesehallgatáskor és költéskor pedig verbalizálják ezeket a benyomásokat, illetve saját érzelmeiket. Ennek során a nyelvhasználatuk is fejlődik, egyre választékosabban képesek kommunikálni és kifejezni magukat.

A gyerekek beszédbeli készségei úgy fejlődnek a legintenzívebben, ha érdeklődésükhöz, és érzelmeikhez közel álló témát fogalmaznak meg.

Erre kiválóan alkalmas a mesék világa, a bábozás és a történetalkotás.

A BObO-babaház a szabad játékhoz kínál keretet három részben. Olyan játékról van szó, mely nem valamilyen jutalom, dicséret, győzelem eléréséért zajlik, hanem csupán a tevékenység öröméért. Ez a hármas tagoltság, ami a kisbútor szerkezetében is megjelenik, a mesékből is jól ismert mágikus hármas számra utal.

A figurák absztrakt alakok, melyek anyaghasználatukkal, felületeikkel a gyerekek érzékszerveire is hathatnak, és a mesékben jellemzően előforduló szerepkörök inspirálták formáikat. 

Azáltal, hogy a díszlet nem konkrét helyszíneket ábrázol, és hogy a hozzátartozó bábok sem felismerhető lények, hanem mind valamilyen hangulatot hívnak elő, végtelen adaptációra adnak lehetőséget, aminek csak a fantázia szab határt.

„Fontos és sokrétű területnek tartom a gyerekek világát, és foglalkoztat a kérdés, hogy tervezői eszközökkel hogyan és milyen értéket tudok nyújtani számukra, miként segíthetem a fantáziájuk és szabad, önálló gondolkodásuk fejlesztését" – mondja Király.

A jelenleg online elérhető mesetár teszi teljessé a játékélményt. A BObOhoz íródott történetek kedvcsinálóként, inspirációként olvashatók. A mesék között olyan is található, amely a gyerekek által költött befejezésre vár.

Témavezető: Pais Panni
Látványtervek: Király Adrienn
Mesék: Szalai Bence

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BEST OF MOME ’22

BEST OF MOME ’22

Fenntarthatóság a Budapest Design Weeken

Fenntarthatóság a Budapest Design Weeken

Tematikus programajánló.

CREATING FUTURES NOW! – Zuzanna Skalska trendkutató újra Budapesten!

CREATING FUTURES NOW! – Zuzanna Skalska trendkutató újra Budapesten!

10 év után újra személyesen találkozhatunk Budapesten a lenyűgöző trendkutatóval, Zuzanna Skalska-val, a MOME spekulatív design tematikájú Design Hetes programsorozatának keretében!

Hirdetés