Makettvilág

Olajos Ilka fotográfus Panel című kiállítása.

„Sosem éltem lakótelepen, egy négyemeletes, körgangos épületben nőttem fel” – meséli Olajos Ilka Panel című kiállításának megnyitóján. A fotográfus fantáziáját azonban mozgatta, hogy milyen lehet paneles lakókörnyezetben élni. Vajon mennyire ismerik egymást az emberek egy olyan helyen, ahol igazán sokan élnek egy területen? Vajon milyen a viszony közöttük? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Lengyelországban, Łódźban töltött Erasmus+ ösztöndíja során is. Itt hozta létre azt a fotósorozatát, amelyből a K11 LABOR-ban látható kiállítás a Budapest FotóFesztivál keretében. 
 


Olajost tehát elsősorban társadalmi aspektusból foglalkoztatják a lakótelepek, a kiállításra belépve mégis olyan fotók fogadják az érdeklődőket, amelyek embereket nem ábrázolnak. Az épületek és azok környezete tárul elénk, így a mindenki által jól ismert vaselemekből épült játszóterek, a trafikos bódék, elhagyott használati tárgyak vagy épp köztéri képzőművészeti alkotások.

A kiállítást megnyitó Pleskovics Viola művészettörténész, az Építészfórum szerkesztője, megnyitóbeszédében rávilágított, hogy az épületek lakói bár nem alanyai a fotóknak, az általuk teremtett atmoszféra mégis megjelenik a munkákon. Példaként említette a kiugró vagy épp francia típusú erkélyeket, amelyeket valamilyen formában mindenki átalakít, beépít, különféle megoldást talál arra, hogy miként használhatná a számára legmegfelelőbb módon; ezzel sajátos esztétikát is teremtve. És hát ki az, aki előtt – ezeket a sorokat olvasva – ne jelenne meg az erkélyek képe, illetve egy-egy elképzelt arc és elképzelt sors. A lakótelepek ezen aspektusa Olajost is foglalkoztatja. Ahogy ő fogalmaz, egyen-épületeket látunk, egy makettvilágot, mivel azonban a lakók maguk alakítják a környezetüket, minden egyedivé válik. Ezt szemlélteti többek között az a fotográfiája is, amely egy panelház előkertjét örökíti meg. Vajon milyen személyiségű lakó gondozhatja az adott területet? – merenghetünk el magunk is a kiállítás képe előtt megállva. 
 


A témát illetően bár társadalmi kérdések domborodnak ki a fotográfus munkáiban, a panelépületek jellegzetes beton építőanyaga is mozgatja fantáziáját. Ily módon kísérleteket is végzett a betonnal, hogy testközelből is megismerje az anyagot és annak tulajdonságait. Hogy ezek a vizsgálódások milyen irányba mennek tovább, egyelőre a művész számára is nyitott kérdés. Figyelme jelenleg a diplomamunkájára irányul: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia MA szakos hallgatójaként diplomasorozatában is a lakótelepekre fókuszál. Ezen projektjében a budapesti panelekben zajló életet vizsgálja, a lakókörnyezet mellett immár portrékat is megjelenítve. Kutatásának tárgya az is, hogy az a fiatal generáció, amelynek tagjai érzelmileg semlegesen viszonyulnak a lakótelepekhez, miként gondolkodnak e lakókörnyezetről. A K11 LABOR-ban látható kiállítás alapján joggal várhatjuk érdeklődve Olajos következő sorozatát.
 

A kiállítás kurátora: Mádl Janka 
A Panel című tárlat, amely a Budapest FotóFesztivál 2022 hivatalos programjának része, április 28-ig látogatható minden hétköznap 10-18 óra között a K11 LABOR-ban (1075 Budapest, Király utca 11.)

 

 

Olajos IlkaInstagram 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Makettvilág

Makettvilág

Olajos Ilka fotográfus Panel című kiállítása.

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Reneszánszát éli a Kádár-kocka

Kutatási adatok szerint a kockaház a második legkeresettebb ingatlantípus ma Magyarországon.

Hirdetés