Hirdetés

Egy dohány utcai foghíjtelek előtt épült meg Sugár Péter és a Szövetség ’39 Csoport gettófal-installációja.

Szűk utca, kevés rálátás, középen autóforgalom, a keskeny járdán a turisták és a boltok árufeltöltői próbálják kicselezni egymást. A Dohány utca kevésbé boldog, körúti vége felé közeledve, egy foghíjtelek előtt épült meg Sugár Péter és a Szövetség ’39 Csoport gettófal-installációja. Aki csak végigsiet az utcán, talán nem is veszi észre, miért törik meg itt hirtelen a homlokzatok által kirajzolt egyenes, mire való az a két nagy előrozsdásított acéllap, miért tűnik úgy, mintha a betonfalat penész támadta volna meg.

A 2014-et átfogó Holokauszt Emlékév több köztéri alkotást is hozott. Bár jó alkalmat kínált arra, hogy a társadalmi emlékezet vizuális megnyilvánulásában valami új, korszerű szülessen, ebben a tekintetben mindenképpen alulmúlta a reményeket. Siófokon, Kolozsváron és Hódmezővásárhelyen a témában már évtizedekkel ezelőtt is közhelynek számító szimbólumok kerültek egy-egy olyan köztérre, amely a zsidóság 20. századi történetében fontos szerepet játszott.

fotó © Réthey-Prikkel Tamás

Makó egy kicsit újszerűbb megoldást választott azzal, hogy az üveglapokba mart zsinagóga-sziluett közepét kövekkel töltötték meg. Budapesten a Dohány utcától alig néhány száz méterre, az ELTE Trefort-kertjében egy 280 méter hosszú, egy centi széles bronzcsík emlékeztet az egyetem zsidó származású, elhurcolt oktatóira és diákjaira. Az ELTE-épületet körülölelő fémszalag kivételével mindegyik emlékmű kiszakítja az emlékezést a jelenből, önálló, időtlen egységbe zárja, és így távolságot tart a történelem és a jelenkor között (OCTOGON 2014/4). Vajon segít ez a múlttal való szembenézésben? És vajon egy emlékmű a tragédián túl nem szólhat a máról is?

Sugár Péter építész koncepciója ezeket a lehetőségeket elemezte. Térbeli értelemben beszorítva, egy belső kerthez vezető autóbejáró és két tűzfal között kellett kialakítani a gettót megi-déző falat, amely mögött, egy szűk területen 1944 november végétől 1945. január 17-ig 70 000 ember nyomorgott. Maga a gettófal nem az utca vonalában haladt, hanem annál hátrább, a telekhatáron, de ide kitolva az emlékezésből most az utca látványeleme lett. Az utca párhuzamosától eltérő, ék alakban a házak felé futó betonfal nem kapcsolódik semmihez. Fölötte hegyesszögben, a fal vonalát követő kis betontető védi az esőtől azt, aki itt megáll.

fotó © Réthey-Prikkel Tamás

A tető betonkon-zollemezben folytatódik a járdáig, rajta a közeli Rumbach-zsinagóga finom szecessziós motívuma domborodik ki a simított betonfelületből, alig érzékelhető zöldes árnyalattal gazdagítva; a raszterpontokba helyezett apró LED-fények csak tavasztól fognak működni, hogy éjjelente odavonzzák a tekintetet.

A falon háromnyelvű acéltáblán hátulról megvilágított betűk beszélnek a magyarországi holokausztról, zsoltárrészlettel és közös imára hívó zárómondattal, biztosítva a szemlélőt arról, hogy bárki bármikor bekapcsolódhat az emlékezésbe. Ez a pozitív szemlélet az acélkapu átlyuggatott felira-tain még erősebb: egymás mellett sorolja fel a halál krónikáját – a magyarországi zsidóság kirekesztésének és meghurcolásának rövid történetét – és az élet krónikáját: a holokauszt idejének embermentő tevékenységét, illetve az 1989 utáni pesti zsidó kultúra reneszánszát. Így teljes a kép, így ismer magára a városlakó.

fotó © Réthey-Prikkel Tamás

A kettő között pedig, a betonba nyomva a gettó térképe látható, a gettófal vonala és az utcáké, egy-egy jeles zsidó kulturális vagy vallási intézmény megjelölésével. Utóbbiakba egy-egy nagyon apró kukucskálólyukon lehet belesni, ami mögött korabeli vagy mai fotókat látunk, egy szűk tekintetnyi résen feltárul a múlt valósága: lakásbelső, zsinagógák, emberek.

A lyukakhoz nem könnyű hozzáférni, némelyik túl alacsonyan van, máshoz csak a magasabb járókelők érnek föl, de nem is a „fogyasztó-barát” megoldás a cél – ez a kis erőfeszítés kell ahhoz, hogy a térkép titkai megnyíljanak. Ez az igazi interaktivitás, amikor az érdeklődés, a szándék erősebb, mint az, hogy betartsuk az utca íratlan szabályát: ne less be mások otthonába! A leselkedés itt megengedett, sőt elengedhetetlen, hiszen a képeken látható élet már a múlté. A voyeur maga az emlékező, a múlt fölfedezője. De a jelenbe hívó gesztussal, a ma is föllelhető helyek jelölésével a térképen, és a jelenkori budapesti zsidó kultúra megidézésével az emlékfal szorosan kötődik a helyhez – az utca, a környék mai életéhez.

A fal mögött egy zsidó iskola működik, a feliratos kapu annak udvarára nyílik, a környező házak lakói minden nap itt mennek el. Nem lehet nem tudomást venni róla, és nem lehet nem érzékelni az emlékezés drámáján túl az életigenlést. A penészfoltot imitáló betonszínezés nem elegáns akar lenni, hanem életszerű, az idő folyamatosságát oldja fel finoman valami nagyon ismerős, és emiatt nagyon megnyugtató háztartási kémiává.

Az emlékművet állíttatta: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség.



Építész tervező: Sugár Péter
Építész tervezőtárs: Kara László 
Építész munkatárs: Jézsó Dóri 
Betondesign: Baróthy Anna (Szövetség ’39)

Szöveg: Götz Eszter
Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/1-es lapszámában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 117 - 2015/01. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Családi ház Minszkben és Prágában, Gettofal-emlékmű, Prezi, Emarsys, Galax, National Instruments irodák, Sáo, Alap, Dob3 ... 


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megmozgatnál egy 25 tonnás betondarabot?

Megmozgatnál egy 25 tonnás betondarabot?

Jóformán súlytalan, puszta kézzel mozgatható betonelemeket állítottak elő egy kutatói együttműködés eredményeképp.

Szeretik a betont

Szeretik a betont

A köztéri betonbútorok tervezésével és gyártásával foglalkozó VPI a Betonsimogató rendezvényen bemutatta új kiadványát is, amely jól megmutatja, miért szerethető a beton.

Nemzetközi design díjat nyert a KAVICS

Nemzetközi design díjat nyert a KAVICS

A Fülöp Fruzsina által tervezett betonpad az A’ Design Award arany fokozatú díját nyerte el.

Hirdetés