Az alkotó kiment a hulladékudvarba, összeszedte a kábeleket és elkészítette a diplomamunkáját.

Mindennap kidobunk valamit, ami egyébként jól hasznosítható lenne - ebből a szomorú tényből indult ki Alexandra Sipa román divattervező, aki kiselejtezett elektromos vezetékekből tervezett ruhakollekciót. Alapanyag van bőven, ugyanis az elektromos hulladék az egyik fő környezeti szennyező napjainkban, 2020-ban mennyisége világszerte elérte az 50 millió tonnát, 2050-re pedig meghaladja a 150 millió tonnát, ha nem teszünk valamit.

Miután néhány hónap leforgása alatt több fülhallgatóját is eltörte, Alexandra Sipa elkezdett kicsit másképp tekinteni az elektromos kábelekre. Mivel nagyanyja megtanította varrni, horgolni és csipkét verni, az elektromos szál a fejében hamar fonallá, egyben diplomamunkájának témájává transzformálódott. A nemrégiben a Central Saint Martins művészeti iskolában diplomázott 23 éves tervező a vezetékeket nagybátyja építési vállalkozásából és hulladékudvarokról gyűjtötte be, hogy aztán az otthon tanult technika felhasználásával elkészítse a Romanian Camouflage névre keresztelt ruhakollekciót. 

"A célom annak prezentálása volt, hogy ruhát hulladékból is lehet készíteni, ha elég innovatívak vagyunk hozzá" - mondta Sipa. "Emellett szerettem volna megmutatni Románia gazdag, gyönyörű, és lehetőségekkel teli arcát."

Sipa projektje két dologra fókuszál egyszerre: hogyan lehet hulladékból innovatív módon "luxusszövetet" előállítani, illetve mit kezdünk magával a szeméttel, kulturális és fizikai értelemben egyaránt. A ruhakészítés során a tervező ügyesen ötvözi a hagyományos román csipkekészítést az elterjedtebb nyugati technikákkal. A felhasznált anyagok között van Londonból és a romániai Bákóból származó eldobott elektromos vezeték és szövet is.

Középpontban a fenntarthatóság

Sipa elmondása szerint gyermekkora óta a divat szerelmese, ugyanakkor elborzadva szemléli, hogy választott szakmája milyen mértékben járul hozzá a környezetvédelmi problémákhoz. A fiatal tervező azt látja megoldásnak, ha a divatvilág is magáévá teszi a körkörös gazdaság fogalmát, átáll egy olyan szemléletre, amelyben az anyagokat újrahasznosítják, így azok nem válnak hulladékká. 

Ugyanakkor azt is vallja, hogy a fenntarthatóság nemcsak a bolygó megőrzéséről szól, hanem figyelembe kell venni az iparág emberi tényezőit is. 

A divatiparnak nemcsak a felhasznált anyagok tekintetében kell fenntarthatóvá válnia, hanem emberi szempontból is, 

a termelési láncban dolgozók munkájára és annak ellentételezésére, valamint az egészségügyi vonatkozásokra is tekintettel kell lenni, legyen szó ruhatervezőről, vagy a gyártósor mellett álló munkavégzőről.

Szerinte a világjárvány következtében már láthatóak bizonyos pozitív hatások, például hogy a rengeteg költséget felemésztő divatheteket lefújták, és ahol lehetett, áttértek az online megoldásokra. Fontos tényezőnek tartja azt is, hogy a változásokat maguk a fogyasztók is ki fogják kényszeríteni azzal, hogy egyre több ember számára válik fontossá a fenntarthatóság ruhavásárláskor is. 

A körkörös gazdasági modellre való áttérést többek között az IKEA is szorgalmazza, terveznek lakóparkot a szemléletre építve, az építőipar sem kerülheti el, legutóbb pedig egy magyar hallgató vázolta fel diplomamunkájában, hogyan lehetne elindulni a hulladék nélküli társadalom felé. 

Forrás: Euronews




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lehet-e létjogosultsága a tradicionális roma mintáknak a 21. század divatiparában?

Lehet-e létjogosultsága a tradicionális roma mintáknak a 21. század divatiparában?

Szászvárosi Noémi szakdolgozatában arra is kereste a választ, hogy vannak-e olyan önálló stílusjegyek, amelyek alapján kijelenthető, hogy egy viselet egyértelműen cigány.

Amikor a ruha népdalokat énekel

Amikor a ruha népdalokat énekel

Kószó Emese Panna mestermunkájában egy olyan ruhakollekciót tervezett meg, aminek minden darabjához egy audio tartalom társul.

Komplex brandépítés prémium minőségben

Komplex brandépítés prémium minőségben

Interjú a Studio Barath alapítójával, Baráth Dáviddal és partnerével, Osvárt Judittal!

Hirdetés