Mert a jövő designja is a fenntarthatóságról fog szólni.

Az IKEA Lengyelországban létrehozott egy olyan mintaterületet, ahol az emberek megtanulhatják, hogyan lehet akár a város közepén is összhangban élni a természettel. A lakberendezési cég emellett azt is érzékeltetni szeretné, hogy a jövő designjának a természet tiszteletben tartásán és a fenntarthatóságon kell alapulnia.

A „Home of Tomorrow” elnevezésű, most még utópisztikusnak tűnő otthont egy 120 éves, használaton kívüli épültben alakítják ki Szczecinben. Célja annak bemutatása, hogyan tudunk környezetbarát megoldásokkal pozitív hatást gyakorolni a bolygóra. A tervezés felelőse Joanna Jurga, Paulina Grabowska és Justyna Puchalska volt, munkájuk egy, az IKEA által végzett kutatáson alapszik, amely szerint a világ népességének 70 százaléka 2050-re városokban él majd, ami egyáltalán nem jó hír az éghajlatváltozásnak.

De mi lenne akkor, ha az ökológiai lábnyomunkat csökkenteni tudnánk azzal, hogy például otthonainkban komposztálunk és saját termesztésű zöldségekből készítjük el ételeinket? 

A koncepció éppen ezt az irányt teszi mindenki számára láthatóvá, amely nyilvánvaló változásokat fog eredményezni az otthonok designjában is.  Az IKEA szerint a formatervezésnek és az otthonok berendezésének a jövőben a fenntarthatóságra kell fókuszálnia, az otthon egy olyan "élő organizmussá" fog válni, amelynek központi elemei a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás és az önfenntartás lesznek. 

A mintaterülettel azt szeretnék érzékeltetni, hogy a városi élet nem kell, hogy feltétlenül magával hozza a természettel való kapcsolat elvesztését. 

Ennek alátámasztására az épületben gyógynövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket és gombákat termesztenek, hogy megmutassák, hogyan állíthatunk elő élelmiszert városi környezetben, ehhez pedig olyan speciális kertészeti technikákat alkalmaznak, mint például a talaj nélküli növénytermesztés. Ez a fajta technológia egyre népszerűbb, alkalmazásuk elterjesztéséhez azonban mentalitásváltásra van szükség, amely viszont legalább részben elvezethet az önfenntartáshoz a városokban is. Lényege, hogy talaj nélkül a növények gyökérzete mesterséges közegben fejlődik, például kőzúzalékban, perlitben, vagy szálas szerkezetű kőzetgyapotban.

Nem kidobni, megjavítani

Az IKEA az installációt különféle funkciójú terekre bontotta le, helyet kapott benne egy műhely is, ahol az érdeklődők megtanulhatják, hogyan lehet megjavítani a háztartási cikkeket. Ezzel el is érkeztünk a körkörös gazdaság fogalmához, amelyben az IKEA próbál aktív lenni. Ennek lényege, hogy a termékeket úgy tervezik meg, hogy minél tartósabbak, javíthatóak és újrahasznosíthatóak legyenek.

Így ahelyett, hogy kidobálnánk a feleslegessé vált bútorainkat, érdemesebb arra összpontosítani, hogy miképp javíthatjuk meg őket, amely egyben környezetünk tehermentesítését is jelentené.

(Csehország és Szlovákia után egyébként már Magyarországon is elérhető az IKEA a Bútorok második élete elnevezésű szolgáltatása, amelyben használt, de jó állapotú bútorát bárki visszaviheti a svéd bútorcég áruházaiba.)

A Home of Tomorrow várhatóan 2021 elején nyílik majd meg a nagyközönség előtt, addig pedig a fenntartható fejlődés témaköréhez kapcsolódó workshopokat és megbeszéléseket tartanak majd a helyszínen.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bútormentés

Bútormentés

Különleges újítás az ingatlanpiacon a fenntarthatóság jegyében.

Az önfenntartó GeoConcept székház

Az önfenntartó GeoConcept székház

... amely az OCTOGON magazin szerkesztőségének otthona is.

A jövő laboratóriuma a Madách Imre téren

A jövő laboratóriuma a Madách Imre téren

Tizenhét cseh designmárka vagy tervező munkája, akik a fenntartható designszemlélet elsajátítását tűzték ki elsődleges céljuknak.

Hirdetés