Két ZDA-féle épületet is díjazott a zsűri az idén.

Építőipari Nívódíjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda által tervezett Karmelita kolostor, valamint a Nemzeti Táncszínház is. A Miniszterelnökségnek otthont adó épületegyüttes lett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) által életre hívott, idén 20. alkalommal kiírt pályázat Középület kategóriájának abszolút győztese, míg a Millenáris parkban új otthonra lelt Nemzeti Táncszínházat a legjobb kulturális középületnek választotta a 18 tagú szakmai zsűri. (A Karmelita kolostorról az OCTOGON 2019/1-es, a Táncszínházról az OCTOGON 2019/2-es lapszámában írtunk részletesen.)

Fotó: Réthey Prikkel Tamás

A szervezők nyolc kategóriában hirdettek pályázatot, a 18 tagú Bíráló Bizottság a benyújtott dokumentációk, illetve helyszíni bejárások alapján bírálta és értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

Fotó: Réthey Prikkel Tamás

Építészeti és építőipari feladatok teljes tárháza a Karmelita kolostorban 

A Középület kategória abszolút győztese a Miniszterelnökség tavaly év végén átadott épületegyüttese lett. A teljesen megújult, és új épülettel is kiegészített Karmelita kolostorban a bírálók szerint:

„Minden együtt van, ami a jelenkori építészetben és építőiparban megoldandó feladatként megjelenhet: műemlékvédelem, - rekonstrukció, - legjobb értelemben vett kortárs építészet – összehangolva a történeti építészet megmentett és/vagy újraálmodott részleteivel, - magas szintű, nemes és visszafogott, elegáns belsőépítészet, - gyönyörű kert- és környezet terv és megvalósulás, - „láthatatlan” és intelligens gépészet és elektromos megoldások, - mindenre kiterjedő részletezettség. Óriási lehetőséget kapott a beruházó, a tervező és a kivitelező, hogy mindezt megvalósítsa és ők éltek ezzel.”

Fotó: Réthey Prikkel Tamás

Az épület terveit a ZDA-Zoboki Építésziroda készítette, az építtető NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., a lebonyolító a ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft., a generálkivitelező a CONFECTOR Mérnök Iroda Kft. – és alvállalkozói a Péter Építő Kft., a Reneszánsz Zrt., a Begavill-2003 Kft. (Budapest) –  volt. Az épületüzemeltetője a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

Világhírű találmányok központjában lelt új otthonra a Táncszínház 

Az éppen a Karmelita kolostorból elköltöző Nemzeti Táncszínház új otthonát találták a legjobbnak és díjazták Építőipari Nívódíjjal a kulturális középület kategóriában a bírálók. Az épület, amely hajdanán a Ganz-gyár egyik csarnokaként világhírű találmányok központja és a nagy magyar tudósgeneráció bölcsője volt,  szintén a ZDA tervei alapján újult meg.  

Fotó: Hlinka Zsolt

Fotó: Hlinka Zsolt

A bírálók szerint a korábbi „fejépület" elbontásával kialakított multifunkcionális előcsarnok egyidejűleg szolgálja a színház fogadóterét és szabadtéri terasszal kapcsolódik parkhoz. A csarnok belső kialakítása maga is alkalmas műsorok, rendezvények megtartására.  E fölött található a 120 férőhelyes kisterem, melynek hullámvonalas homlokzati megjelenése az egész színházépület jellegzetes motívuma, mintegy jelképe. A nagyterem és a multifunkcionális előtér össze is kapcsolható. Az épület mai végleges formájában szervesen kapcsolódik a Millenáris parkhoz, Buda megújuló kulturális központjához.

A Nemzeti Táncszínház építtetője a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft., a lebonyolító a FŐBER Zrt., a generálkivitelező a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Zala-Elektro Kft. volt, a kivitelezés szerkezetépítési munkáit a Gedi Építő Kft., a kül- és beltéri álmennyezet kivitelezését a Stefanits Kft., az akusztikai panelek felújítását, és az újak gyártását a Komandor Lux Kft. végezte alvállalkozóként. 

(Forrás: közlemény)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

Két ZDA-féle épületet is díjazott a zsűri az idén.

Töltsd le a 150-es lapszámot!

Töltsd le a 150-es lapszámot!

A teljes OCTOGON 150-es lapszám, pdf formátumban.

Hirdetés