A ZDA - Zoboki Építésziroda második díjat nyert terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központra, még részletesebben.

A ZDA – Zoboki Építésziroda a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán megosztott második díjat nyert, a döntőben világsztárokkal, köztük a Zaha Hadid Architects-szel és a végső győztes New York-i Ennead Architects-szel volt versenyben. A tervről korábban már beszámoltunk, most azonban az anyag bővebb, tervekkel is illusztrált bemutatására is engedélyt adott a kínai fél – így mi is bemutatjuk a részletes koncepciót az iroda leírásával.

A 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen vezetői egy három épületből álló komplexumot álmodtak meg a városközponti Xiangmi Lake környezetében. A beruházás egyszerre a város szimbóluma, és állít emléket a 40. évfordulóját ünneplő Sencsen dinamikus fejlődésének és kreatív erejének. Az önkormányzat az épületegyüttes tagjaira időben eltolva külön-külön írt ki nemzetközi építészeti tervpályázatot. A ZDA-Zoboki Építésziroda több olyan világsztárral egyetemben, mint a brit Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája, vagy a dán Henning Larsen Architects meghívottként vett részt az egyik épület, a Müpa léptékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (IPC – International Performance Center) pályázatán. A ZDA tervét a kiemelkedő szakembereket – többek közt Rem Koolhaast valamint az olasz sztárépítész, Massimiliano Fuksast – is tagjai között tudó szakmai zsűri a legjobb öt közé választotta, a magyar építészek terve a döntő fordulót követően Zaha Hadid irodájával és másik két stúdióval egyetemben végül megosztott második díjat nyert el. A pályázaton a New York-i Ennead Architects tervét választottak ki győztesnek a döntőben már városvezetőkből álló ítészek.


A tervpályázatra készült videó 

A  ZDA – Zoboki Építésziroda második díjat nyert terve, tervezői koncepció: 

A ZDA célja egy olyan valós kulturális középület létrehozása volt, amely egyszerre az előadóművészetek otthona, nyitott közösségi tér és a város jelképe, és amelyet minden használója – művészek, közönség, városlakók és látogatók – egyaránt sajátjának érezhet. Egy városi oázis, ahol jó lenni, ami biztosítja a látogatók lelki és fizikai felfrissülését.

Az IPC madártávlatból, render: Greypixel

Kínai mitológiát idéző kulturális középület

A tervezők olyan szimbólumokat kerestek, amelyek évszázadok óta szerves részei a kínai tradíciónak és egyben a művészethez, kultúrához, közösséghez és az ünnephez kapcsolódnak. Ezt a szimbólumot a „hegyekben” találták meg, amelyek állandó és nagyon fontos részei a kínai kultúrának, hagyományosan az ott élő és a kultúrát alakító közösségek erős alapjaiként tekintenek rájuk. Összekötik a múltat és a jövőt, hiszen végigkísérik a történelmet. 

A ZDA víziójában az előadóművészeti központ formája a kínai mitológia ősi hegyeit-sziklaszirtjeit idézi, amelyek az állandóságot, a biztonságot és az otthonosságot szimbolizálják. Az épület – ahogy a város lakói is – az ég felé törekszik, mint egy friss hajtás, amelyből egy kultúrával átitatott jobb élet születik.

A ház a városi park részévé válik; a tetőn létrejövő – mindenki által használható – mozgalmas domborzatú zöldfelület a hegyvidék egy darabkáját hozza el a városlakoknak. Jótékonyan hat az épület és közvetlen környezetének klímájára.

Render: Greypixel

A ház körben azonos minőségű homlokzati megjelenést kapott, erősítve az épület jelképszerűségét. A fő megnyitások a központi téren álló Opening Up Exhibition Center és város közlekedési főtengelye – a Shennan Avenue – irányába néznek.

Az előadóművészeti központ homlokzata az utcaszinten több önálló, függőleges kő-szalagként indul. A kőszalagok biztosítják a külső és a belső tér közötti szabad átlátást, majd ezek a szálak felfelé haladva egyre jobban összezárnak, végül pedig egybeolvadva tartják a tetőkerteket. 

Render: Greypixel

Hármas funkció

A tervezők egy hármas funkciójú épületben gondolkodtak, amely egyszerre a művészetek palotája, valós közösségi tér és kulturális bevásárlóközpont. Egy olyan ház, amelyben élet van, de egyben városi jelkép is, és ki tudja szolgálni a következő évtizedben felmerülő művészeti igényeket.

  1. A művészetek palotájaként az épület minden lehetséges előadóművészeti műfaj otthonaként funkcionál, tökéletesen szolgálva a művészek, a személyzet és a közönség igényeit, és lehetőséget biztosít egyidőben több egymástól független esemény megrendezésére is. 
  2. Közösségi találkozóhelyként a teljes földszinti tér megnyitható a főtér felé, helyet adva ezáltal különböző közösségi események és a hétköznapi időtöltés számára. Ezt célozza a nyitott panoráma-tetőkert is, amely közvetlenül az utcáról is elérhető, és az épület többi funkciójától függetlenül is használható. 
  3. A város szimbólumaként az épület jelképezi vezetőinek és lakóinak azt az elhívatottságát és erejét, amivel a várost naggyá tették; 40 év alatt az apró halászfaluból Kína szilíciumnvölgyének legjelentősebb központját létrehozva.

Render: Őrley Balázs

A multifunkcionalitás érdekében az épület Előcsarnokát, valamint két előadótermét, a Színháztermet és a Koncerttermet külön szinteken helyezték el a tervezők. A látogatókat fogadó előcsarnok a földszinten kapott helyet, hogy könnyen elérhető legyen mind az utcáról, mind a mélygarázsból, illetve, hogy a kültér és a beltér közötti átmeneti térként szolgálhasson. Napközben az épület előcsarnoka, az előadótermek előterei és a közönségforgalmai területek is nyitottak, így bárki számára használható közösségi térként funkcionálnak. A külső és belső terek között szabadon át lehet járni, a földszintet és a tetőkertet is egyaránt használhatják a városlakók. 

A Színházterem - fejleszthető, átalakítható multifunkcionális előadóterem

A ZDA a Dream Theatre tervezésekor szorosan együttműködött a klasszikus és kísérleti előadóművészeti műfajok nemzetközi és hazai képviselőivel, a tervezők velük közösen határozták meg a különböző műfajok és irányzatok igényeit egyaránt maximálisan kielégítő teret és technológiát. A terv számos innovatív megoldás alkalmazásával egyesíti a klasszikus európai színházi tradíciókat, a kínai előadóművészeti hagyományokat, a kortárs irányzatokat, valamint a legmodernebb technológiai újításokat. Egy olyan fejleszthető, egyszerűen átalakítható teret hoztak létre, amely 1600-2800 fős befogadóképesség között a legnagyobb elrendezési változatosságban képes befogadni a most még nem ismert új műfajokat és technológiai igényeiket is. 

A Dream Theatre gyakorlatilag az összes előadóművészeti műfajt ki tudja szolgálni a klasszikus műfajoktól a kísérleti produkciókig, emellett közéleti, gazdasági, kulturális események, filmvetítések, díjátadók és egyéb ünnepségek, illetve gálák helyszíne is lehet. Az auditórium klasszikus színházból egyszerűen arénává alakítható, a terem falai kinyithatók 20 fokig, ezzel egyidőben kinyílik a proszcéneum is, hogy lehetőség legyen további nézőtér kialakítására a zsöllye-szinten. 

A zsöllye alatti 16 méteres színpadforgató és emelő rendszerrel az auditórium teljesen átalakítható, a színpad akár az auditórium közepére is átmozgatható. 

Fenntartható épület

A természet-ihlette formavilág többféle lehetőséget nyújt arra, hogy az épület kihasználja a megújuló energiaforrásokat, ezáltal fenntartható és energiahatékony legyen. A fő előcsarnok „tornyait” úgy helyezték el és alakították ki, hogy árnyékot nyújtsanak a legmelegebb nyári napokon, amikor magasabbról süt a nap, míg a hidegebb évszakokban a nap az átlátszó homlokzati szakaszokon keresztül süt be az előcsarnokba. Emellett a megemelt parkként szolgáló panorámatető élő entitás, amely sok szempontból javítja az épület fenntarthatóságát. Biológiai aktivitása révén megköti a széndioxidot, hozzájárul az Urban Heat Island jelenség ellensúlyozásához, javítja az épület beltéri klímaviszonyait, valamint a városi levegő minőségét. Illeszkedve Shenzhen város Sponge City koncepciójába, az épület tetejére vízmegtartásra is alkalmas vastagabb földréteg és növényzet kerül, mely a nagy esőzések idején nem engedi rögtön a csatornába a vizet, így elkerülve az utcaszinti hirtelen áradásokat.

Kínai igények, európai gondolkodásmód

Kínában egészen más elvárások vannak egy házzal szemben, mint Európában, ezért a ZDA tervezői a megszokottól eltérően közelítettek a tervkoncepcióhoz.

Amíg az európai munkamódszer szerint csak az a ház a jó, amely funkcionálisan is tökéletes, Kínában inkább a külsőségekre fókuszálva döntenek.

A tervezők alapelve ezért az volt, hogy egyszerre jöjjön létre műszaki-technológiai és akusztikai szempontból is valóban működőképes tér, ugyanakkor ezzel párhuzamosan legyen emlékezetes, jelképszerű a ház külső megjelenése is. Ezért minden olyan funkciót beletettek a Nemzetközi Előadóművészeti Központ terveibe, amelyek nélkül egy házat nem szerettek volna megtervezni, de ezt azzal a szemléletmóddal mutatták be, hogy a tervet a kiíró is szeresse. Ennek eredményeként szerzett megosztott második helyet a ZDA terve a nemzetközi tervpályázaton.

 Render: Greypixel

Stáblisa

Zoboki Építésziroda Kft.

Felelős tervezők:
Zoboki Gábor
Csiszér András
 
Vezető tervezők:
Silvester Csaba
Kiss Laura

Építész tervezők:
Molnár Máté
Cserháti Csinszka
Jaczó Anna
Szulágyi Zsófia
Szontág Juli
Poller Mónika
Aryan Choroomi
 
Intramuros Építésziroda Kft.
Szatmári Gábor 
Dobos Botond 
Kurucz Olívia 
 
Arch-Stúdió Kft.
Farkas Anett
Budai Péter
Őrley Balázs
Ming Rong Chen 
 
Shenzhen General Institute of Architectural Design and Research Co. Ltd
Wang Minlong  技术负责人
Shen Wei   沈薇
Li Lijia   日常技术对接
Li Min  商务对接
 
Látványtervezők:
The Greypixel Workshop - külső és előcsarnok, animáció:
Őrley Balázs - terembelső
 
Filmdokumentáció:
Graphasel Design Studio, Chemistry Budapest
 
Szakértők: 
Tompai Zsuzsa - színháztechnológia
Hartmut Schörghofer - díszlet, színpadtechnológia
Federico Cruz-Barney - akusztika
Kristóf Krisztián - cirkusz
Vági Bence - újcirkusz
 
Kína szakértő:
Wu Fang
 
Makett:
RJ Models




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

„Magas szintű, nemes és visszafogott” az Építőipari Nívódíjas Karmelita kolostor

Két ZDA-féle épületet is díjazott a zsűri az idén.

A legjobb ötbe került a ZDA – Zoboki Építésziroda terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán

A legjobb ötbe került a ZDA – Zoboki Építésziroda terve a sencseni Nemzetközi Előadóművészeti Központ tervpályázatán

A végső győzelemért pedig olyan nagyágyúkkal szállnak versenybe, mint a Zaha Hadid Architects.

Zoboki Gábor: Nagyon sajnálom, hogy lesz Budapesten magasház

Zoboki Gábor: Nagyon sajnálom, hogy lesz Budapesten magasház

Interjú az építésszel, aki egyáltalán nem rajzol számítógéppel.

Hirdetés