A hetvenes évek építészete a Bp100 idei témája

A Budapest100 2024. május 9-12. között a ‘70-es évek változatos épített örökségét tárja fel, keresve az ekkor épült házak értékeit és lehetséges jövőjét. Idén harmadik alkalommal kibővített, négynapos ünnepléssel várják a látogatókat. A rendezvény szakmai nappal indul, sétanappal folytatódik, aztán hétvégén szabad a pálya. A sajtó képviselői már ízelítőt kaptak a csemegékből. 

Ganz utca 13-15


Már elérhető az idei Budapest100 programfüzete, benne a megnyitó házak listájával, nyitvatartásával és programjaival, tematikus városi sétákkal és más kísérőprogramokkal. 38 ház vesz részt a programban: számos lakóház és lakótelep mellett kutatóház, egyetemek, plébánia, ravatalozó és még csillagvizsgáló is megnyitja kapuit a látogatók előtt. 
 

A 2024-es teljes programkínálat elérhető a Budapest100 honlapján, valamint a nyomtatott programfüzeteket is be lehet szerezni a város több pontján. A regisztrációhoz kötött programokra április 26-tól lehet jelentkezni a Budapest100 oldalán.

Az idei Budapest100 egy olyan korszak építészetét szeretné közelebb vinni az érdeklődőkhöz, amelyet feldolgozatlansága okán kevesen ismernek, és a történeti kontextusa és a korábbiaktól eltérő formanyelve miatt sokan távolságtartással figyelnek. Az idei témaválasztással a szervezők célja segíteni a bennünket körülvevő modern örökség megismerését és párbeszédet indítani a korszakban épült házak jövőjéről. 


 



Kedvcsinálónak néhány csemege a kínálatból!

A Szigony-Práter utcai lakótelep, a Losonci-tömb a növekvő lakásigények kielégítésére szolgált, rendhagyó módon a történeti városszövetben. A teljes tömböt tervezték szanálni, végül csak töredéke valósult meg a terveknek, viszont a házak között akad 16 emeletes is, ahonnan páratlan panoráma nyílik a városra. A városközepi pozíció miatt itt sajnos nem volt jellemző az, ami a lakótelepeket ma többek közt élhetővé teszi, és az eredetileg korszerű telepítési koncepciót igazolja: a tömbök közötti zöldterületek. Ezt ma igyekeznek pótolni, ennek látványos eredményét is megcsodálhtaják a sétálók. a színes falfestés szintén a lakótelep vonzerejét hivatott növelni.

Losonci térLosonci térPráter utca
 Szigony utca

 

A paneles lakótelepek nem tartoznak a vonzó lakhatási célpontok közé, ennek számos, részben valós oka mellett azonban az kétségkívül igaz, hogy sok jó elosztású, élhető lakás született, amire akkor nagy, sőt égető szükség volt. A lepukkant környezet ekézése, a nívótlan anyaghasználat kritizálása jogos, de akik akkor költözhettek az új lakásokba, többnyire életszínvonal-emelkedésként élték meg a változást.

A paneles lakótelepek sorsa keleten és nyugaton minden nagyváros gondja, bár a korszerű technológia ma már számos lehetőséget ad a jobb épületfizika, a hő és hangszigetelés megoldására, az alparajzok átalakítására, ezzel pedig a korszerű lakásigényeknek megfelelő otthonok kialakítására. Sajnos az alacsony belmagasságon, amely különösen a földszinti, az utcával kommunikáló terek esetén zavaró, nem igazán lehet segteni, ugyanígy a közlekedők nyomott és nyomasztó atmoszférája is nehezen korrigálható. Ennek ellenére én a Szigony utcai panelház földszintjén találkoztam először állat-cukrászdával, és meggyőző volt az átalakított lakás kialakítása is. 

A Budapest100 idején Budafoktól Újpalotáig bejárhatóak Budapest lakótelepei, megmutatva kedves, vagy akár vonzó arcukat. A korszak építészeti gondolkodását mérlegre téve szembesülhetünk azzal, hogy nem az elvekben, hanem a megvalósítás színvonalában keresendők a korrekcióra szoruló mozzanatok. A lábakra állított épület, a tágas, fás közterek, a jól szervezett alaprajzok máig követhető irányok, és messze meghaladják sok mai, igényesebb kivitelben megépült, drága lakópark gondolati igénytelenségét. Aki pedig igazi retró panel-feelingre vágyik, az ki ne hagyja a Práter utcai ház tetőteraszán a Falfúró című halhatatlan opusz vetítését; az Andorai Péter által alakított gonosz házmester lila mackóalsója felejthetetlen!

A hetvenes évek már nem a forrongó, stílusos hatvanas évek, ez már az elszürkülés kezdete, amit az épületek megjelenése is tükröz. Mégis, a kreatív épíítészek igyekeztek a szűk lehetőségek között is némi hangulatot csempészni a falak közé. A megnyíló házakban a kor kedvelt építőanyagai, az üvegtégla, a kopilitüveg, a kismozaik mellett visszaköszönnek a jellegzetes nyílászárók és betűtípusok is. 

Egyes, kivételes esetekben sikerült kiemelkedő vizuális bravúrt létrehozni, ahol az anyagi keretek valami miatt ezt lehetővé tették. Az idei Budapest100 fejlécképben is szereplő  Ganz utca 13-15 számú, vakító kék kerámiával burkolt lakóház tervezője, Kökény Ágnes Ybl-díjas építész valóban időtálló értéket alkotott. Nem csak az élénk színű burkolat, de a részletek megformálása is figyelemre méltó, és kiemeli a házat a korszak építészeti hagyatékából, bizonyítva, hogy hiba, ha előítéletekkel közeledünk  a szocializmus építészete felé. 

Ganz u. 13-15. terv: Kökény Ágnes Ganz u. 13-15. terv: Kökény Ágnes


Az épület feltűnő kerámia-díszítését bevallottan Vadász György és Perczel Anna híres Árnyas úti kék csempés társasháza ihlette, de a korban általánosan elterjedt volt a színes mázaskerámia használata az épültedísztésben. Az Árnyas úti ház szintén bejárható a nyitott házak hétvégéje során. A budai társasházak más minőségben jelenítik meg a kor életérzését, mint a lakótelepek, de az még a lakótelepek esetében is igaz, hogy élhetőségük sok esetben messze meghaladja a mai lakóparkok zsúfolt univerzumának és a befektetői elvárásnak engedelmeskedő egyterű, vagy szoba-konyhás lakásainak színvonalát. 

Bartók Béla útBartók Béla út


Nosztalgia ide vagy oda, az MTA kutatóintézetének a Budaörsi úton meredező tornyát kollégám egyenesen Budapest legrondább épületének titulálta, és kifejezetten azért akarta megnézni, hogy a véleményét árnyalja. Nem tudom, mennyire sikerült, én koromnál fogva úgy éreztem az irodákban a kitaposott mozaikparkettán járkálva, mintha suli után anyukám munkahelyére érkeztem volna.

MTA Kutatóház


Nagy különbséget jelent a megítélésben, hogy van-e saját, személyesen megélt tapasztalatunk a korszakról, az éltetünk része volt-e, vagy csupán vizsgálandó momentum az építészettörténetben. Az MTA emeletmagas kéregpaneljei számomra ráadásul tananyagot is jelentettek, végtelen mennyiségben kellett hasonló burkolatokat kiosztanunk, tussal, csőtollal, pauszpapíron, – így aztán kevésbé szerettem meg őket.

 MTA Kutatóház


Ez az épület jól mutatja a korszak hagyatékának nehézségeit is: bár filmforgatások gyakori helyszne, sajnos számos kihívással küzd, és elsősorban lokációja révén nehéz a hasznosítása. A korszak épületeinek másik rákfenéje, a már említett alacsony belmagasság sem könnyti meg a helyzetet. Kárpótolnak viszont a korabeli részletek, és az "ugrálóvár" a kuriózumnak számító akusztikai laborban. 

 MTA KutatóházMTA Kutatóház


Izgalmas kérdés, hogy az idei Budapest100 során a sétálók megszeretik, vagy épp megutálják a hetvenes évek építészetét, de az biztos, hogy a modern kor gondolkodásáról, illetve éptészet és társadalom összefüggéseiről sokszorosan gazdagodik majd a tudásuk, és más szemmel fogják nézni a jelenkor építési tevékenységét is. Böngésszetek tehát a jól strukturált honlapon a házak és programok között, regisztráljatok, és Sétára fel!

MTA Kutatóház


PROGRAM

Május 9-én a szakmai napon a ‘70-es évektől alkotó építészekkel, építészeti és műemléki szakemberekkel teremtenek lehetőséget a találkozásra és a korszak építészeti történeteinek megismerésére a szervezők, majd a modern épületek felújításáról, jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetéssel nyitják meg az ünnepet. 

Május 10-én a sétanapon bejárható a város késő modern öröksége, így többek között kiderül az is, lehet-e izgalmas egy lakótelep és hogyan élhet egymás mellett a korszak és a múlt századok építészete. Ugyanezen az estén mutatja be a Budapest100 ‘70-es évek szakmai kurátora, Kovács DánielSzocreál és késő modern Budapest” című könyvét.

Május 11-12-én a hagyományos nyitott házak hétvégéje várja a megnyitó 38 házban és 27 sétán az érdeklődőket.

A Kortárs Építészeti Központ építészeti és kulturális fesztiválján a négy nap során a látogatók részt vehetnek vezetett épületbejárásokon, interaktív közösségi és gyermekprogramokon, látogathatnak kiállítást vagy hallgathatnak koncertet és ezúttal beszélgethetnek akár az épületek tervezőivel, első lakóival is. A programok többsége magyar nyelvű, de a nemzetközi közönségre is gondoltak a szervezők. A legtöbb esemény előzetes jelentkezés nélkül látogatható; ahol regisztrálni szükséges, azt a szervezők külön jelölik. Mielőtt regisztrálnánk a Budapest100 honlapján keresztül, érdemes megtervezni a programunkat, hogy biztosan kényelmesen eljussunk minden olyan helyszínre, ami érdekel minket.
 

A nyomtatott programfüzet már elérhető a Kortárs Építészeti Központban és a Blinken OSA Archivumban. A többi terjesztési pontról és az esetleges programváltozásokról a szervezők a Budapest100 honlapján és social media felületein tájékoztatnak.


A részletes program  Budapest100 applikációban is elérhető – utóbbi letölthető a Google Play Áruházból és az App Store-ból.

 

Budapest100 | Web | Facebook | Instagram

 

A témában íródott cikkünk a képre kattintva olvasható

Épészeti kerámiacsodák a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.

Retró a javából

 

Nézzétek végig képgalériánkat is!

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A városegyesítés sokszínűsége | Budapest100

A városegyesítés sokszínűsége | Budapest100

A 150 éves budapesti házak ünnepe május 11. és 14. között

A 150 az új 100

A 150 az új 100

A Budapest100 bemutatja: Városegyesítés

Átszinezett hetvenes évek

Átszinezett hetvenes évek

A Zánkai Erzsébet-tábor felújítása és bővítése.

Hirdetés