Háztoborzás

2024-ben a ‘70-es években épült házak jelentkezését várja a Budapest100 

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idén május 9-12. között rendezi meg a Budapest100 közösségi-építészeti fesztivált. A szervezők 2024-ben minden 1974 körül épült budapesti ház közösségének jelentkezését várják a nyitott házak hétvégéjére (május 11-12.), ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, és felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épített értékekre.
 

A szervezők ezúttal új utakon és eddig fel nem fedezett városrészekben is keresik Budapest építészeti örökségét és az azt benépesítő közösségeket:

2024-ben a ‘70-es évek későmodern épületeit mutatják be a lakótelepektől a szabadidőközpontokon és közintézményeken át a korabeli kereskedelem ikonikus helyszíneiig.

Egyúttal azt is feltérképezik, hogyan változott egy-egy ház, utca, vagy környék, és hogyan alakul a sorsuk a bennük egykor és most élő közösségekkel együtt.


A szervezők február 15-ig várják minden olyan budapesti lakóközösség és intézmény jelentkezését, akik 1974 körül épült házakban laknak, vagy ilyen intézményben dolgoznak, és szívesen megmutatnák másoknak is az épületet, ahol a mindennapjaikat töltik.

 

A házakról készült lista és a jelentkezés részletei a Budapest100 honlapján érhetőek el.

 


A Budapest100 ingyenes programjait önkéntesek és lokálpatrióták szervezik a házak lakóinak, illetve a részt vevő intézmények képviselőinek segítségével. A májusi hétvégén megnyíló házak olyan, a Budapest100 önkénteseivel közösen létrehozott programokkal készülhetnek a látogatóknak, mint lépcsőházi kiállítás, koncert, a pincétől a tetőig vezető séta, közösségi piknik, virágültetés, közös múltidézés, vagy bármilyen, nekik kedves programötlet.

A megszólított házak korából adódik a különleges lehetőség, hogy ezúttal olyan építészek, tervezők, kivitelezők, lakók és intézményi dolgozók oszthatják meg személyes történeteiket, akik maguk is jelen voltak az épületek születésénél. Ezek a beszélgetések egészen közeli perspektívát nyújthatnak és alakíthatják a korszakról szóló közös gondolkodást.

A Budapest100 fesztivál szervezői idén 14. alkalommal szervezik meg a város és a közösségek ünnepét május 9-12. között. Folytatva a hagyományt, a négynapos hétvége ezúttal is szakmai nappal indul. A város épületei ebből az időszakból is rengeteg érdekes történetet, felfedeznivalót rejtenek, melyeket a sétanapon és a kétnapos nyitott házak hétvégéjén ismerhetnek meg a látogatók.

A csatlakozó házaknak a jelentkezési határidő 2024. február 15. csütörtök éjfél. A jelentkezéseket a budapest100@kek.org.hu címre várják a szervezők. 

A jelentkező házak lakóit a a program szervezői és önkéntesei  január 31-én egy Lakótalálkozóra várják a Kortárs Építészeti Központba (XI. kerület Bartók Béla út 10-12.).

 

További részletek a Budapest100 honlapján!


forrás: sajtóanyag
 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Az útvonalak nagy része átlagos városi biciklivel is bejárható.

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivált májusban rendezi a KÉK.

A hétvége egyértelműen a Bauhausról fog szólni

A hétvége egyértelműen a Bauhausról fog szólni

Május 4. és 5. között a százéves Bauhaus az idei Budapest100 fő témája, de a Magyar Nemzeti Galériában is a jubileum köré szervezik a szombati programokat. 

Hirdetés