Hirdetés

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivált májusban rendezi a KÉK.

Hirdetés

Idén a Budapest100 tizedik születésnapját ünnepeljük, ebből az alkalomból megnyitjuk a jelentkezést minden budapesti lakóközösség számára – írja a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

Az elmúlt kilenc évben több ezer önkéntes és közel 650 megnyitott épület lakóival hívták fel a figyelmet a körülöttünk lévő város mindennapi értékeire, érdekes történeteire, csodálatos épített örökségére, jövőre pedig, a tizedik évben szeretnének mindenkinek lehetőséget biztosítani a csatlakozásra. Ahogy írják:

„Ezért várjuk azokat a lakókat és közösségeket, akik szívesen megmutatnák másoknak is a házat, ahol élnek, dolgoznak. Az épületek kortól és elhelyezkedéstől függetlenül csatlakozhatnak a programhoz.”

A Budapest100 az OSA Archívum és a KÉK kezdeményezésére 2011-ben indult azzal a céllal, hogy évente egy hétvégén keresztül ünnepeljük együtt az adott évben 100 éves házakat. 2016-tól új irányba indultak, és városrészeket választottak, mert az I. világháború alatt kevés új ház épülhetett. Emiatt először az akkor 120 éves Nagykörút vonalán nyitották meg az épületeket, majd a Rakpartok hosszában ünnepeltek. 2018-ban nyitottak a Térre, 2019-ben pedig a Bauhaus centenárium apropóján a budapesti koramodern építészet nyomába eredtek. De az eredeti cél megmaradt: bemutatni pincétől a padlásig a házakat, megismerkedni a lakókkal és hozzájárulni új közösségek kialakulásához.

A Budapest100-hoz évről évre egyre több épület csatlakozik, a látogatók száma tavaly meghaladta a 15 ezer főt.

A részletes felhívás és a jelentkezéshez szükséges kérdőív itt érhető el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kötelező olvasmány fiatal építészeknek: Trust your Architect!

Kötelező olvasmány fiatal építészeknek: Trust your Architect!

Útmutató munkakörökről, szakmai szervezetekről, jogosultságokról, brandépítésről, kommunikációról.

Hogyan segíti az építészeti gyakorlatot a vizualizáció?

Hogyan segíti az építészeti gyakorlatot a vizualizáció?

Két napos építészeti konferenciát rendez a KÉK és a Brick Visual.

Amikor az építészek olvasnak

Amikor az építészek olvasnak

Idén is lesz "Az építész könyvespolca" eseménysorozat a KÉK-ben! 

Hirdetés