Lakótelepi templom Brnóból.

Marek Jan Štěpán tervezőt harminc éven keresztül foglalkoztatta a Boldog Restitutának építendő templom gondolata. Az elképzelés 1968-ból származik, és ötven évvel később, 2020-ban vált valóra az eredetileg a lakótelep közepén e célra szabadon hagyott négyzetes területen, Brno Lesná negyedében. Az épületet 2023-ban Piranesi-díjra nevezték. Márciusi, építészeti geometria témánkhoz keresve sem találhatnánk beszédesebb példát.
 

 

A nácik által kivégzett Boldog Maria Restituta Kafka körülbelül egy kilométerre innen, Husovicében született – a negyed ma szintén Brno része. A tiszteletére felszentelt templomegyüttes három épületrészből áll: a kör alaprajzú templomból, a tőle távolabb álló négyzetes toronyból és a közösségi épületből, melyet Zdeněk Bureš tervezett.

A kör a hagyomány szerint a mennyország, az örökkévalóság szimbóluma, szemben a négyzettel, amely a földi életet jelképezi. A kör alaprajzú templomtér fölé lapos ívű kupola borul, amely a körítő falakhoz színes üvegből készült ablaksávval csatlakozik. Az Isten és az emberek szövetségét szimbolizáló szivárvány színeiben játszó, hatalmas gyűrű elválasztja az épített szerkezettől a kupolát, amely így lebegni látszik a falak felett. Transzcendens síkon értelmezve a mennyország lebeg a hívők feje fölött.

 

 

A kör alaprajz megfelel a katolikus egyház kortárs liturgiára vonatkozó szemléletének is, mivel Krisztus és apostolok körét jeleníti meg az Utolsó Vacsora asztala körül. A Krisztus testét és vérét őrző szentségtartó, a tabernákulum egy nagy belmagasságú apszisban helyezkedik el a tér bal oldalán, felülről természetes fénnyel megvilágítva. A templom falán vágott háromszög alakú nyílás a Jeruzsálemi Templom függönyének hasítékára utal. 

A templombelső az emberi lélekben tükröződő teljes univerzumot jelképezi, olyan belső tér, amely kizárja a külvilág nyüzsgését, békés és biztonságos, mint az anyaméh. Az amúgy is puha vonalakkal kialakított szerkezeteket a szivárványszínű üvegablak indirekt fénye tovább anyagtalanítja. A fény az épület önálló építészeti elemévé válik, az érzékelésen túli világra irányítja a figyelmet.

 

 

Az épület szerkezete igazodik a környezetében található lakótelep szellemiségéhez, teljes egészében betonból készült. A vasbeton falak, koszorúk és karzatok világát színes elemek gazdagítják. A tervezőt megragadta a beton, mint anyag őszintesége: megjelenése híven tükrözi elkészítésének minden mozzanatát a zsaluzástól az adalékok hozzáadásán át az öntésig. Ugyanúgy az emberi munka lenyomata, mint a klasszikus korokban a téglából készült kőműves szerkezetek. Puritánsága megfelel a kortárs szakrális szemléletnek is. 

„A betonozott felületek kialakításáért egy algériai mérnök, Muhammad Lasfer felelt. Úgy gondolom, hogy a közel-keleti muszlim gondolkodásban fellelhető hajlam az absztrakcióra nagyban hozzájárult a feladat sikeres teljesítéséhez” – mondja a tervező.

A 30 méter magas torony hangsúlyos jel a környezetében, bár nem magasabb, mint a távolabbi lakóházak. Nem csak a hagyományos, égre figyelmeztető, függőleges irányt jelöli ki, vízszintes összeköttetése által a templomtér irányába is mutat. A kereszt alakban elhelyezett felirat – FOS és ZOE – jelentése: Világosság és Élet. 2019 karácsonyának reggelén a környékbeli lakók riasztották a tűzoltóságot, hogy ég az épülő templom tornya. A helyszínre érve kiderült, hogy csak a színes üveg vörös és sárga fénye lángolt a hajnali napsütésben.

 


 

Stúdió: Atelier Štěpán | Web
Tervezők: Marek Jan Štěpán, főépítész
Társtervezők: Vanda Štěpánová, František Brychta, Jan Vodička, Martin Kopecký, építészek
Megbízó: Brno-Lesná római katolikus plébánia
Projekt helyszíne: Brno – Lesná,  Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2020
Beépített terület: 1220 m²
Hasznos alapterület: 2350 m²
FotókBoysPlayNice



 

Forrás: Linka



 

További fotók és rajzok a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design 2020: Sekhina beton villanykapcsolók

Design 2020: Sekhina beton villanykapcsolók

A magyar fejlesztésű termékről nem csak mi, de a nagy külföldi design újságok is írtak.

Környezetbarát cementből készített járdát egy ausztrál egyetem

Környezetbarát cementből készített járdát egy ausztrál egyetem

A kutatás következő fázisa a 12 hónapos monitorozás.

Fényjáték a betonfalú templomon

Fényjáték a betonfalú templomon

Brno Lesna-lakótelepére tervezett különleges beton-templomot a cseh Atelier Štěpán.

Hirdetés