Egy kiadós portói séta után elmerenghetsz azon, milyen titkokat rejtenek a középkori falak. 

Hirdetés

Volt már bank, most hotel, és ki tudja, száz év múlva miként fog funkcionálni, a lényeg azonban, hogy eredeti formáját tartsa meg úgy, hogy közben kortárs elemekkel bővül - ezt a feladatot kapta a portói Floret építésziroda az Exmo. Hotel megtervezésekor. Elmondásuk szerint ennél kedvesebb feladat nem is juthatott volna nekik: egy falat történelmet kap ugyanis az, aki ebben a hotelben száll meg. 

Fotó: ITS – Ivo Tavares Studio

Az Exmo. Hotel eredeti épületét a 14-15. században emelték, ekkor kapta meg a klasszicista homlokzatát, a huszadik században pedig lépcsővel bővítették. Nem volt mindig hotel, korábban biztosítótársaságoknak, banknak adott otthont, de használták raktárként is. A hotel Porto történelmi belvárosában található, két frontja van: az egyik Porto egyik főutcája felé néz, a másik egy sokkal csendesebb utcára, ahol a portói levéltár is működik.

Az építészek semmit nem vettek el meghatározó rétegeiből, ebben segítette őket az is, hogy az épület viszonylag jó állapotban volt, hiszen folyamatosan használták előtte is. 

Fotó: ITS – Ivo Tavares StudioFotó: ITS – Ivo Tavares Studio

Így megőrizték a homlokzatot, a falstruktúrát, a lépcsőt, a boltívet, az összes eredeti díszítő elemet, beleértve azokat a középkori rövidítéseket, amelyeket még a kőművesek véstek bele a középkorban. Változtatások a belső terekben történtek, ott is csak azért, mert új funkciókra volt szükség a bankból hotellé avanzsált épületben. 

Forrás: Floret


Paraméterek

  • Projekt: Exmo. Hotel
  • Építésziroda: Floret
  • Dekoráció, design: Lost & Found Home Design
  • Fénytechnika: Synapse
  • Ügyfél: TeaandTea, Lda
  • Terület: 1077,87 m2
  • Befejezés éve: 2019
  • Fotók: ITS – Ivo Tavares Studio


Octogon Deco Magazinunkra itt tudsz online előfizetni.

A magazin a karantén idején is kapható, a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken.



Kapcsolódó cikkek

Amikor London mattot ad New Yorknak

Amikor London mattot ad New Yorknak

Vagy éppen San Francisco sakkban tartja Dubajt. Különleges sakk-készletet gyártanak Londonban, a figurák ikonikus épületek másai.

2020-ban új erőre kap a falak nélküli, Nullacsillagos Hotel

2020-ban új erőre kap a falak nélküli, Nullacsillagos Hotel

Biztos kell ahhoz öt csillag, hogy jól érezd magad?

A szálloda, aminek nem kell marketing

A szálloda, aminek nem kell marketing

A D8 szálloda meglepő indulása bizonyítja: a világbajnok lokáció és a profi személyzet egy újszülött hotelt is kortalanná tehet.

Hirdetés