Bemutatkozik a Be Light! sport- és közvilágítás divíziója.

Mind a köz-, mind pedig a sportvilágítás olyan területek a világítástechnikában, amelyek alapvetően határozzák meg az emberek hétköznapjait. A sporttal kapcsolatos élményekhez – akár nézőként, akár játékosként – egyre inkább hozzátartoznak azok a vizuális elemek, amelyeket egy korszerű világítási rendszerrel létre lehet hozni. De az innovatív megoldások arra is alkalmasak, hogy egy település költségvetését optimalizáljuk vele. Ezekről a témákról kérdeztük Szabó Tibort, a Be Light! Sport- és közvilágítás divízió vezetőjét.

 

A közvilágítás szinte észrevétlenül van jelen a mindennapokban, és kevéssé gondoljuk azt, hogy a világítástechnikai innovációk ezen a téren is jelen vannak. Valóban így van ez?

Természetesnek tűnhet az embereknek, ha este közlekednek, hazafelé tartanak, hogy jól megvilágított utcákon haladhatnak, ahol biztonságban érzik magukat. A közvilágítás önkormányzati feladat, akinek a vonatkozó szabványok betartatása mellett költséghatékony megoldásra van szüksége. A közlekedési infrastruktúra összetettsége azt jelenti, hogy különböző típusú megvilágításra van szükség ahhoz, hogy a forgalom zökkenőmentes legyen, és a városok megtakarítsák a költségeket. A LED-es utcai világítás ma költséghatékony és fenntartható választás a városok számára. Ezeknek optimális kiválasztása a feladatunk!

 

 

Milyen jellegű újítások említhetőek a közvilágítás terén?

Napjainkban sokféle megoldás létezik a közvilágítás „okosítására”, amely segítségével  egyedi beállításokat tudunk akár távoli vezérléssel megvalósítani. A lámpákat akár egyedileg, vagy utcaszinten is irányítani lehet, így például ha egy lakóövezetben hamarabb érnek haza az emberek, korábban lehet a lámpákat lekapcsolni, így költséghatékonyabbá lehet tenni a világítást. Az intelligens vezérlés arra is lehetőséget ad, hogy emellett például főútvonalak, gyalogátkelőhelyek esetében a fények csak később kapcsolódjanak le. A tervezési specifikációk meghatározása és értékelése önmagában is kihívást jelenthet. De ahogy sok szakember rájön, a különböző cégek világítástervezési javaslatainak összehasonlítása még nagyobb kihívást jelenthet. Ebben segítünk eligazodni!
 

 

Ezek az innovációk nem csupán a közvilágítás, hanem a sportvilágítás esetében is jelen vannak, elég csak egy sportközvetítést megnézni, vagy fizikálisan jelen lenni egy sportcsarnokban ahhoz, hogy a fények változatos működését megtapasztalhassuk. Ezen a területen milyen új megoldásokról beszélhetünk?

A sport egyre nagyobb szerepet tölt be az életünkben, egyre nagyobb tömegeket mozgat meg. A felhasználási ideje gyakran esik az esti órákra, így azoknak megfelelő megvilágítását is biztosítani kell.

Egy nagyon széles spektrumú területről beszélünk, hiszen gondolhatunk itt a rekreációs kisebb focipályáktól egészen a stadionokig. Ezek megfelelő világításának feladata mindig kihívás abban a tekintetben, hogy az adott igények figyelembe vételével a legoptimálisabb változatot tudjuk javasolni. A LED világítással egy átlagos játék igazán izgalmas eseménnyé válik, segít a kameráknak megörökíteni az eseményeket, és a nézőknek tiszta képet ad a pályán zajló tevékenységekről. Abban segítünk a partnereinknek, hogyan tehetik többfunkcióssá a helyszínt, hogyan csökkentheti a költségeket és javíthatja a működési hatékonyságot a világítással.

Fontos szempont lehet, hogy partnerünk miképpen növelheti a bevételi forrásokat azzal a rugalmassággal, hogy különböző típusú eseményeket rendezhet ugyanazon a téren úgy, hogy a világítási rendszer növelje az élményt mind a jelenlévőknek mind a tévénézőknek támogatva a legújabb nemzetközi televíziós műsorszórási szabványokat.

 

A széleskörű világítástechnika területhez divízió is kapcsolódik a Be Light! esetében. Hogyan épül fel a „csapat”?

Három értékesítővel kutatjuk partnereink igényeit, amelyet egy tervező kolléga munkájával tudunk támogatni. A munka az igények felmérése után a konkrét megvalósítás modellezésével folytatódik. A lámpatestek leszállításával még nem ér véget a feladatunk, gyakran a helyszínen is közreműködünk, hogy a lámpatestek pontos beállításával elérjük az elvárt eredményeket. Ezt a helyszínen elkészített mérési jegyzőkönyvvel is dokumentálni szoktuk. A kollégák tapasztalata számtalan sportberuházás eredményes lebonyolítását segítette.

 

 

Említene esetleg a közelmúltból olyan projektet, ahol ezen felkészültség széleskörűen megjelenik?

Az MVM DOME sportvilágítása mindenképp ilyen. Itt a legkülönbözőbb látványsportnak (kézilabda, 200 méteres fedett pályás atlétika, kosárlabda, kézilabda, mobil medence beépítésével különböző úszósportok), összesen 16 sportágnak kellett megfelelni és ezeknek megfelelő világítását kellett megvalósítani, amelyet 476 db lámpatest egyedi beállításával és DMX programozásával értünk el, amelyből 76 db esetén még a színhőmérséklet beállítását is sikerült megoldani. A LED világítás esetében a színhőmérséklet lehetőséget ad arra, az épület különböző részei esetében más-más színhőmérséklet-beállításokat alkalmazzunk.

Az MVM Dome nézőterét például egy melegebb fényű LED-es fényvető világítja meg (3000K), miközben a küzdőtér fénye hidegebb színhőmérsékletű (5700K). Ezek mind olyan tényezők, amelyek a sportélményt alapvetően határozzák meg. A nagyobb stadionok és sportlétesítmények eleve komoly kihívást jelentenek, hiszen mindegyik különböző építész álmokat követ. Ezen nehézségi faktort tudja növelni, ha már kész építész tervek alapján kell meghatározni a lámpatestek elhelyezkedését úgy, hogy az egyéb gépészeti technológiákkal is elkerüljük az ütközéseket. Érdemes még megemlíteni a lámpák helyszíni beállításának összetettségét is, hiszen az MVM Dome 476 lámpatestét egyenként kellett installálni, külön-külön címezni, hogy azután a vezérlőprogramban irányítható legyen.

 

 

A sportvilágítás összetettsége jól látszik ezen paraméterekből is. Említhetőek még további trendek is napjaik sportvilágításánál?

Folyamatos funkcióbővülés figyelhető meg, a megrendelők pedig igyekeznek maximális kihasználtságra tervezni a stadionokat és sportcsarnokokat így nemcsak sportesemények, hanem koncertek és egyéb rendezvények megtartásának is alkalmasnak kell lennie. Ezt kell nekünk a sportvilágítás tervezésénél is lekövetnünk, hogy a rendezvényszervezők elképzelésében is segítsünk.

 

BE LIGHT!Web | Facebook Instagram | Linkedin

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Négy különleges hallgatói világításterv, amiből működő modellek lesznek

Négy különleges hallgatói világításterv, amiből működő modellek lesznek

Megvannak a MOME x BE LIGHT! kurzushetére érkezett pályázatok továbbjutói.

Fali világítás

Fali világítás "wow" faktorral

MOME x BE LIGHT! pályázat, 8. rész.

Feltekert rétegek, több tónusú fény

Feltekert rétegek, több tónusú fény

MOME x BE LIGHT! pályázat, 7. rész.

Hirdetés