Bartis Kata korábban még nem látott kerámiáit is bemutatja június 19-én 12 és 17 óra között.

xxxxxx A Fabrikában mutatja be kerámiáit a KAS Műhely, azaz Bartis Kata június 19-én 12 és 17 óra között.

Bartis Kata 2016-ig építészként dolgozott, majd Kas Műhely néven elkezdett kerámiákat készíteni. Inspirációit a természetből, a népművészetből és az örök értékeket hordozó műalkotásokból meríti. Véleménye szerint: 

„a mai korban, mikor a szemünk hozzászokott a high-techhez és a sorozatgyártás tökéletes formáihoz, jól esik olyan tárgyat kézbe venni, lakásunkba tenni, amely csak majdnem tökéletes. A természetben is hasonló formákkal találkozunk: a forráskód tökéletes, egy ideális forma, a megvalósulás a fizikai valóságban már tartalmaz hibákat, apró tökéletlenségeket”. 

A Kas Műhely munkáit június 19-én, szombaton a Fabrika mutatja be, ami olyan vintage és mid-century bútorok, lámpák és lakáskiegészítők lelőhelye, ahol a tárgyak minden esetben szakszerű restauráláson estek át. A KAS Műhely Kerámia Kiállítás és Vásár eseményen nem csak a KAS Műhely eddig még soha nem látott gyönyörű darabjaival, de az alkotóval is találkozhattok. 

A Fabrika Szondi utcai stúdióját ebben a cikkben mutattuk be.

További információ: studiofabrika.com
facebook.com/studiofabrika

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

KAS Műhely Kerámia Kiállítás és Vásár a Fabrikában

KAS Műhely Kerámia Kiállítás és Vásár a Fabrikában

Bartis Kata korábban még nem látott kerámiáit is bemutatja június 19-én 12 és 17 óra között.

Elhunyt Hollandia ikonikus alakja, Jan des Bouvrie designer

Elhunyt Hollandia ikonikus alakja, Jan des Bouvrie designer

Ha a hollandok a fehér színre gondolnak, minden bizonnyal Jan des Bouvrie jut róla az eszükbe.

Öt éven belül a napenergia lesz a legnagyobb energiaforrás Európában

Öt éven belül a napenergia lesz a legnagyobb energiaforrás Európában

Ezzel pedig az egész világot megelőzzük.

Hirdetés