Látáskárosultakat segítenének, állatbetegséget diagnosztizálnának vagy épp okosotthont teremtenének a MOME hallgatói.

Rendhagyó kurzus zárult januárban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a Vodafone támogatásával, amelynek keretében a hallgatók egy londoni startup IoT eszközéhez kerestek forradalmi, a társadalom számára előnyös felhasználási módokat.

A MOME UP épülete – Fotó: Bujnovszky Tamás

Míg az egyik győztes csapat haszonállatok egészségügyi rendellenességeit szeretné kiszűrni a műszer segítségével, addig mások okosotthont, illetve látássérülteket segítő rendszert hoznának létre általa.

Január végén mutatták be a Vodafone Magyarország pénzügyi és szakmai támogatásával megvalósult kurzus legjobbjait, amelyen a MOME 24 aktív és alumni hallgatója vett részt összesen 8 projekttel. A tárgy keretein belül a diákok egy londoni–Los Angeles-i startup, a Hypersurfaces forradalmi, szabadalmaztatott, mesterséges intelligencia segítségével rezgéshullámokat felismerő IoT (Internet of Things) eszközéhez kerestek új, előremutató és hasznos felhasználási módokat.

A hallgatók segítséget is kaptak, hogy ötleteik minél jobban kibontakozhassanak. Tanultak értékajánlat tervezésről, értékláncokról, skálázhatóságról és technológiai alapokról. Több konzultáción is részt vett Bruno Zamborlin, a Hypersurfaces alapítója, de a Vodafone szakértői is folyamatos segítséget nyújtottak abban, hogy a hallgatók ötletei minél inkább üzleti szemléletűek és piacorientáltak legyenek.

A kurzus végére szerteágazó megoldások születtek. Míg egyes csapatok logisztikai, termelési vagy egészségügyi problémákra kerestek megoldást, addig mások a sportolást vagy a mindennapi életet szerették volna egyszerűbbé tenni.

A koncepciók között volt magzatok fejlődését monitorozó és értékelő, rakományok biztonságát, illetve gyümölcsök érettségét és minőségét ellenőrző rendszer, de ambient kültéri marketingfelület, és egy teniszbírót helyettesítő megoldás is.

A csapatok közül végül három győztest hirdettek.

  1. A Smart Routines fantázianévre hallgató projekt olyan okosotthont álmodott meg az eszköz segítségével, ami nemcsak megismeri a lakók szokásait és napi, heti rutinját, de alkalmazkodik azokhoz és tanul is belőlük, így téve kényelmesebbé, és akár energiatakarékosabbá az otthonokat.
     
  2. A Wayfinding for the Visually Despaired egy plázákban, állomásokon és reptereken alkalmazható, a látássérültek tájékozódását segítő rendszer, amely kis eszközigényének és egyszerű működésének köszönhetően a forgalmas létesítményekben is jól használható.
     
  3. Muuve Forward nevű csapat pedig egy olyan rendszert dolgozott ki a kisméretű és családi gazdaságok számára, ami már kezdeti stádiumban felismeri az állatok egészségi rendellenességeire utaló jeleket. Így nem csupán hatékonyabbá teszi a kisgazdaságok működését, de az állatok jólétét is szolgálja.

„Fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink a tudás mellett tapasztalatot is szerezzenek egyetemi éveik alatt, erre pedig remek lehetőséget biztosítanak azok a kurzusok, ahol piaci szereplők aktuális témáikkal foglalkozhatnak. Most is teljesült ez a cél, és azt is reméljük, hogy a kurzus keretében kialakított koncepciók továbbfejlesztésére is lehetősége lesz az alkotóknak” – emelte ki Fülöp József, a MOME rektora.

A kurzus célja a hallgatók a design üzleti vonatkozásában szerzett tudásának és tapasztalatainak elmélyítése volt.

A hallgatók számára a technológiai irányból induló innováció tervezése jelentette a legfőbb kihívást. Ez sokkal nehezebb, mintha piaci vagy felhasználói igényre közvetlenül készülne valami. A félév során mind a tanulóktól, mind a résztvevő szakértőktől sok pozitív visszajelzést kaptunk, így sikeresnek éltük meg a kísérleti-innovációs kurzust. Eltérő célcsoportokat szolgáló, ígéretes és hasznos ötletek bontakoztak ki a 14 hét alatt. A három győztes csapatnak pedig ezúton is gratulálunk! – tették hozzá Fogarasy Tamás és Krizsán Norbert, a kurzus vezetői.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fókuszban a jövő anyagai

Fókuszban a jövő anyagai

Űr-beton és bolygópozitív textilek a MOME Future Materials konferenciáján

Újra itt az Architectural Matters!

Újra itt az Architectural Matters!

A MOME előadássorozata nemzetközi előadókat hív Budapestre

Mit lehet kezdeni az elhagyatott vasúti vízházakkal?

Mit lehet kezdeni az elhagyatott vasúti vízházakkal?

INDOOHÁZ, a CheckINN Revitalizátor ötletversenyének idei legjobbja

Hirdetés