Iskola Uruguayban, ahol a természet maga a tanterem

A tájépítészet ennél a projektnél az egyik legfontosabb elem volt.

Megoldás egy égető problémára? Bemutatjuk a Dunakeszi Diáknegyedet

A népességnövekedés komoly fejtörést okoz Dunakeszin, amely az iskolahelyek számában is megmutatkozott. Ezt orvosolták a több épülettömbből álló diáknegyeddel. Erről szóló cikkünket a 192-es, 2024/4-es lapszámból közöljük.

Nyomornegyedben épített iskolával segíti a mélyszegénységben élőket a nagy építőanyag-gyártó (X)

Új iskola nyílt Kiberában, a kenyai főváros, Nairobi legnagyobb nyomortelepén. Az építkezésnél olyan technológiát alkalmaztak, amely új lehetőségeket nyithat az elmaradott térségek fejlesztése során. A PERI cég által kifejlesztett TwistBlock formák segítségével a helyiek habarcs nélkül egymásba csatlakozó építő téglákat tudnak előállítani, amely eljárás egyúttal munkalehetőséget is biztosít.

Játék és szabály

A Lauder Javne iskola bővítése a Budakeszi úton a TIBA Építész Stúdiótól – cikkünk az OCTOGON magazin 186-os (2023/6-os) lapszámából.

Iskola mint színes tájkép

Egy igazán inspiráló környezet a tanuláshoz

„Ciklonbiztos” iskolák Bangladesben

A Bridge Schools épületei a természeti katasztrófák által sújtott területeken is hozzáférhető oktatást biztosítanak

Paplakból iskola

A Public Atelier és a Fuuze egy barokk parókiát alakított át Csehországban.
 

Modern kincseink

A Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése.

Egy francia általános iskola leckéje a természetességről

A természetes fény kreatív alkalmazása.

Átmeneti testek egy marrákesi villában

Magyarlaki Bence különös teremtményei univerzális és érzéki módon mesélnek az emberi testről, intimitásról, építészet és szobrászat sajátos viszonyrendszeréről.

Többlettartalom a múlt értő építészeti feldolgozásával

A Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont bővítése.

Költözik a bécsi mobiliskola

A mobilsuli kis energiabefektetéssel bárhogy bővíthető és alakítható.

Béremelést adott egy iskola a tanároknak abból, amit a napelemmel spórolt

Egy vizsgálatból kiderült, hogy egy modern energia-infrastruktúra kiépítésével húsz év alatt 2,4 millió dollárt spórolhatnának.

Rock and roll a padláson!

Egy előnytelen padlástér optimális átrendezésére mutatott be egy jó példát a lengyel Atelier Starzak Strebicki építésziroda.

Sörfőzdéből loft lakás Prágában

A helységekbe belépve az embert valóban megcsapja az erjesztett sör illata.

Tíz értékes okosbútort adott át az MVM országszerte

A diákok energetikai témájú edukálását célzó MVM Okosiskola pályázatra ezernél is több iskola jelentkezett. 

Mit jelenthet Európának a Bauhaus második hulláma?

Az európai vezetők nemcsak az építészeti, de a mentalitásbeli megújulást is várják tőle.                     

Kis projektek nagy társadalmi hatással

Hat példa arra, hogy nem kell nagy házakat tervezni ahhoz, hogy valós társadalmi hatásuk legyen.

Hirdetés
2025/42025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1