A nemrég megnyílt Aria Hotelről Varró Zoltán designer mesélt. 

Régen a vendégek a hotelláncoktól azt várták, hogy a világon bárhol ugyanolyan környezetet teremtsenek a számukra. Ma már inkább az újdonság a legfőbb vonzerő. Ilyen élménysziget a nemrég megnyílt Aria Hotel is, amelyről Varró Zoltán designer mesélt. 

Henry Kallan, a Library Hotel Collection tulajdonosa, 2008-ban megvásárolt egy évekig üresen álló házat a Hercegprímás utcában, azzal a céllal, hogy szállodává alakíttassa át. Szécsi Zsolt építész készítette el a felújítási terveket, ügyelve az épület értékeinek megőrzésére. A kivitelezés során azonban súlyos szerkezeti problémákra derült fény, végül az egész épületet le kellett bontani. A restaurátorok által lementett homlokzati és belső díszítő elemek a szerkezetépítés után visszakerültek az eredeti helyükre, a lépcsőházi korlátokat újra kellett gyártani a régiek alapján. A kívül-belül megszépült házban sikerült újraéleszteni és kortárs felhangokkal gazdagítani a korabeli miliőt (részben a generálkivitelező: LAKI Épületszobrász Zrt. munkájának köszönhetően). Az eklektikus stílusú külső homlokzat megnyugtatóan simul bele az utcaképbe.   

fotó © Darabos György

A tulajdonos a zenei témájú exkluzív belső terek megtervezésére Varró Zoltánt (VARRODESIGN) kérte fel, 2009 óta tart a közös projekt (tervezés: 2009-2012). Amerikai divat szerint a hotelbe bárki betérhet enni-inni-szórakozni. A földszint egy különböző hangulatú részekre tagolt, ám funkcióját tekintve egységes közösségi tér, a szolid recepciót oldalt rejtették el. A Marilyn bár az 1950-es, ’60-as évek hollywoodi érzetével igazi női budoár, tükörmozaikkal kirakott íves mennyezete akár egy óriási lámpabura. A falburkolat pikáns kékje a színésznő kedvenc színe volt. A nőies pólussal szemközt található a férfias Satchmo (Louis Armstrong) könyvtárszoba. A Stradivari étteremben csobogó vízfal jeleníti meg a zene hullámzását. 

fotó © Darabos György

Bogányi Gergely „csodazongorája” a hall egyik látványossága. A mögötte álló display hátsó oldala a „selfie point”, egy hatalmas tükör a vele szembe állított karosszékkel. Figyelemre méltó a belső udvar transzparens üvegteteje, ami csupán négy gerendából és öt üveglapból áll. Európában egyedülálló ebben a méretben ez a fémalkatrészek nélküli megoldás. Itt minden a zenéről szól. Nappal diszkrét dallamok hallhatók, az esti előadások pedig koncertteremmé varázsolják az előteret. A beépített, rejtett technika segítségével a rendezvények könnyen lebonyolíthatók és nem okoznak felfordulást.

fotó © Darabos György

Zenei könyvtár, kisebb konferenciaterem és egy privát moziszobává alakítható rendezvényterem teszi teljessé a földszinti funkciókat. A New Orleans-i dzsesszklubot megidéző, luxusszolgáltatásokat kínáló spa az alagsorba került. Az épület négy szárnyát négyféle zenei stílus uralja. Az opera fő színe a lila, a klasszikus zenéé a kék, a dzsessz zöld, a kortárs zene narancssárga színt kapott. A szobákat és a lakosztályokat friss színek és ötletek vidámítják, de a neobarokk jellegű bútorokkal berendezett összkép mégis harmonikus. A praktikum a legapróbb részletekben is fellelhető. A szobák névadóit Joseph Blecha cseh grafikus művész örökítette meg képein. 

fotó © Darabos György

A belső körfolyosós ház gangját lezárható saját terasszá lehet alakítani. Mennyezeti stukkók, kandalló, elegancia, valódi ónix burkolat a fürdőszobában – mintha egy pompás régi palotában lennénk. A hátsó szobák a fiatalok számára készültek, pop-artos hangulattal, nyitott fürdőszobával. A Liszt lakosztály különlegessége a részben üvegtetős nappali és a hasonló fürdő. Kényelmes bútorokkal, párnákkal, növényekkel rendezték be a tetőteraszt, ahol pihenni és napozni is lehet. A Szent István Bazilika kupolája pazar díszlet esküvőkhöz, partikhoz egyaránt. Télen sem kell lemondani a csodás látványról, ha a fűthető étteremből élvezzük azt.

Szöveg: Petrik Rita
Építész: Szécsi Zsolt (Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft.)
Belsőépítész: Varró Zoltán (VARRODESIGN)
Fotó: Darabos György

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/5-ös lapszámában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 121 - 2015/05. lapszámában

A lapszám tartalmából:

Sorsok Háza, Sou Fujimoto, kilátó Galyatetőn, Lauder Óvoda


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Héber számlapos óra került az Óbudai Zsinagóga homlokzatára

Héber számlapos óra került az Óbudai Zsinagóga homlokzatára

A zsidó újév előtt ezzel köszöntötték Budapest legidősebb, az idén 200 éves zsinagógáját.

A világ legjobbjaival versenyzett a VarroDesign

A világ legjobbjaival versenyzett a VarroDesign

Varró Zoltán és csapata a világ legjobb vendéglátó-design gáláján, a New York-i Gold Key Awardson nyert díjat.

Hirdetés