Mi minden szükséges az építőipar erősítéséhez?

Alapos listát állított össze az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Stabil piaci környezetre, a beruházások ösztönzésére, az idei évre megígért költségvetési forrásból finanszírozott ágazati hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő támogatásokra, valamint az elaprózódott vállalati struktúra kezelésére van szüksége az építőiparnak, hogy húzóágazat maradhasson, a lakáspiacon dolgozó cégek számára pedig kiemelten fontos, hogy mielőbb közzé tegyék az ötszázalékos áfa részlet szabályait – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A szakszövetség a javaslatait az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak is eljuttatta. 

Az ÉVOSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a tervező, kivitelező és lebonyolító vállalkozások üzletileg még elfogadható évet zárnak idén, de a jövőre áthúzódó megbízások összege alacsony, 2021-et nagy bizonytalanság övezi, a megrendelők is kivárnak. Az önkormányzatoknál megszűnt a létesítmények előkészítése, terveztetése. Az állami megrendeléseknél előrehozott beruházások egyelőre nincsenek. A beruházásokat lebonyolító mérnökirodák az előkészítések lassulását, átütemezését tapasztalják.

Ugyanakkor az ÉVOSZ jelezte, hogy a tervezői, kivitelezői kapacitás adott ahhoz, hogy 2021-ben az ágazat teljesítési értéke elérje az 5000 milliárd forintot. Tavaly ez az érték 4400 milliárd forint volt, idén az év első kilenc hónapjában pedig 2938 milliárd forint.

Az ÉVOSZ szerint a 2018-ban és 2019-ben működtetett, ágazati hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő támogatási rendszerre most is szükség van, ezért jelezték a kormánynak, hogy a 2020-ra megígért költségvetési ágazati támogatásra az ágazat szereplői még nem pályázhattak.

Az elaprózódott vállalkozói struktúra miatt – az ágazatban 103 ezer építési vállalkozás tevékenykedik, amelyek közül a mikrovállalkozások különösen sérülékenyek a járványhelyzetben – a szakszövetség a vállalkozások fúziójának ösztönzését, kormányzati támogatását javasolja az építőipari termelési-szolgáltatási értékláncon belül. A vállalkozások a koronavírus-járvány időszakában továbbra is a bérek személyi jövedelemadójának, közterheinek csökkentését tartják megoldásnak.

Előre tervezni

Az ÉVOSZ mindezek mellett szorgalmazza, hogy az új építésű lakások ötszázalékos áfájának szabályait minél előbb tegyék közzé. Fontos, hogy a szabályozást úgy alakítsák ki, hogy legalább öt évre tudjanak előretekinteni a lakáspiac szereplői. Ezért tartják pozitívumnak, hogy az otthonteremtési akcióterv áfatörvényt módosító javaslata tartalmazza, hogy a 2022. december 31-ig jogerős építési engedéllyel rendelkező, illetve bejelentett lakásépítések még az ötszázalékos áfa mellett valósulnak meg.

Ezen felül az ÉVOSZ a járvány okozta csúszások miatt indokoltnak tartja, hogy a 2021. január 1-jétől érvényes épületenergetikai előírások számonkérése a használatbavételi eljárásoknál fél évvel később, 2021. július 1-jétől lépjen hatályba.

A szakmunkások átlag bruttó bére 350-400 ezer forint között mozog, a mérnököknél a bér a felkészültség, a projekt bonyolultságának függvényében változik: bruttó 550 ezer és 1 millió forint között. A vállalkozások nagy többsége 2021-ben nem vagy csak az inflációt követő bérfejlesztést tervez.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Komoly növekedés előtt a hazai napenergia-befektetések

Komoly növekedés előtt a hazai napenergia-befektetések

2030-ig megtriplázódhat a jelenlegi termelői kapacitás.

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

A pályázati felhívást a Magyar Divat & Design Ügynökség kérdőíves kutatása előzte meg.

Tudományos és innovációs park épül Nagykanizsán

Tudományos és innovációs park épül Nagykanizsán

Körforgásos gazdasági kompetencia központ is épül.

Hirdetés